Gyermekkorom egyik kedvelt ünnepét üljük a mai napon: Szent Annára és Szent Joachimra, Szűz Mária szüleire, Jézus nagyszüleire emlékezünk.

Gyermekkorom egyik kedvelt ünnepét üljük a mai napon: Szent Annára és Szent Joachimra, Szűz Mária szüleire, Jézus nagyszüleire emlékezünk.

Pontosan egy évvel ezelőtt halt mártírhalált Jacques Hamel atya. A francia papot misézés közben ölték meg terroristák – ma sokak mellett Ferenc pápa is imádkozott érte.

Van két ismerősöm, testvérek. Már az ötvenet tapossák, de számomra ismeretlen okokból olyanok, mint a gyerekek. Sokan nevetnek vagy mosolyognak rajtuk, bevallom, én is. De közben csodálom is őket, azt, ahogyan a világot látják. Tisztán, gyermeki szemmel.

FÉSZ-es körökben van egy kifejezésünk: babszem-gyerek, babszem-sztori. Ezt arra mondjuk, ha valaki – szülő vagy kisbaba – közel állt az abortusz mellett való döntéshez, vagy közel volt ahhoz, hogy elvetessék. Széles körben ezeket a gyerekeket hívják abortusztúlélőnek.

A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall. /Mt 13:16/

Az apostoli közösség egyik legismertebb szentjére emlékezünk a mai napon. Az „idősebb” Jakab apostol Betszaidában született. Halász volt, testvérével, Jánossal együtt, amikor Jézus mindkettőjüket meghívta közösségébe, a belső kör tagjai közé.

Fantasztikus hírt osztott meg közösségi oldalán Nick Vujicic: a végtagok nélkül született prédikátor felesége ikreket vár!

Ferenc pápa közvetlen stílusa, olykor meglepő nyíltsága fiatalok sokaságát hozhatja közelebb az egyházhoz.
