Van két ismerősöm, testvérek. Már az ötvenet tapossák, de számomra ismeretlen okokból olyanok, mint a gyerekek. Sokan nevetnek vagy mosolyognak rajtuk, bevallom, én is. De közben csodálom is őket, azt, ahogyan a világot látják. Tisztán, gyermeki szemmel.
Milyen a gyermeki hit?
Elgondolkozva pásztázom a szememmel ezt a két embert, amikor reggeli előtt imádkozunk. A mosoly hirtelen eltűnik, a bohóckodást komolyság váltja fel. Most az Úrral beszélnek. A kisebbik testvér (50 éves), szigorú tekintettel mered maga elé. Csöndben imádkozik, majd elmondja nekünk is, hogy miért adott hálát és mit kért Istentől. Az egész olyan természetes és körbe lengi egyfajta mennyei áhitat.
hirdetésLátom rajta, hogy szilárdan hisz, hogy őszinte minden cselekedete és mondata. Nem tudom elképzelni, hogy valaha is veszekedett volna bárkivel, vagy rossz szándékkal cselekedett volna.
Csak nézem őket, két férfi, egyedül ebben a nagy világban, a szüleik már meghaltak, családjuk nincsen. Olyanok, mint a kisgyermekek, a legszívesebben a kést is kivenném a kezükből. De a következő pillanatban rájövök, hogy mennyire ártatlanok! Csak úgy sugárzik belőlük! Szinte látom rajtuk az angyal szárnyakat, a glóriát a fejük fölött. Ártatlanok és kedvesek. Hatalmas szeretet sugárzik belőlük, semmi sem megjátszott, minden őszinte.
Olyanok, mint a gyermekek és bárcsak én is ilyen őszinte és ártatlan lehetnék! Úgy akarok imádkozni, ahogyan ők! Hinni szilárdul abban, hogy Isten minden szavamat meghallja. Őszintén felé fordulni minden bánatommal, örömömmel, hiszen ilyeneké az Isten országa!
Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: “Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” (Márk 10,14-15)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás