Merre tartok?

A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall. /Mt 13:16/

Azon a helyzeten gondolkoztam, mikor Péter megkérdezi Jézustól Rómából menekülvén: „Merre tartasz Uram?” Az apostol nyilvánvalóan tudta ő maga merre tart, és miért indult útnak. Nem akart meghalni, hát szedte a sátorfáját, meg a lábát a nyakába és útnak indult, hiszen annyi munka van még a nyáj összeszedésével meg terelgetésével, egyszerűen nem halhat meg, amikor is szembe jött vele az Úr, hogy ráébressze arra, bizony most jött el az idő, amiről Ő így beszélt neki: „ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.”

A történet végkifejletétől elvonatkoztatva az jutott eszembe, hogy ez mennyire elképesztően menő, hogy rossz irányba tartasz, az utcán meg szembe jön az Isten, megbeszélitek az útbaigazítandó dolgaidat és aztán elindulsz egy teljesen másik irányba. Ha szabad így fogalmazni, az Isten csak azért indult el otthonról, hogy veled szembetalálkozhasson. Hányszor indult már el Ő miattam otthonról, és én hányszor mentem el mellette lehorgasztott fejjel?

hirdetés

Sokszor eszembe jut, vajon jó irányba tart-e az életem? Egyáltalán tart-e valamerre, vagy csak toporgok egy helyben, mint Kafka embere, aki a Törvény kapuja előtt tékozolja el az életét és hal meg, anélkül, hogy egyszer is megpróbált volna belépni. A hit útján a stagnálás is hanyatlás és tényleg nem arra lettünk meghívva, hogy ne törekedjünk a folytonos növekedésre. Még a teremtett világunk fizikájában is kevesebb energia kell egy mozgásban lévő test irányának megváltoztatásához, mint elindításához, és azt hiszem, ha rossz irányba tartunk is, annak jobban örül az Isten, mint ha a fülünk botjának megmozdításához szükséges motivációt sem látja rajtunk. Hiszem, hogy sosem engedi el a kezünk és vezet, még ha nem is annyira erélyesen, mint Pétert vagy Pált, de ha szemünk és szívünk nyitott marad, észrevehetjük jeleit a mindennapjaink során. Hány pap testvér számol be azokról a pillanatokról, mikor az Isten őket félreérthetetlenül elhívta hivatásukra? Mindig is át akartam élni ilyen radikálisan félreérthetetlen pillanatokat, amikor olyan nyilvánvalóvá és világossá válik, mit akar az Isten az életemben. De hát mit csinálnak másképpen a papnak készülők, mint én? Hát valószínűleg mivel éppen azon morfondíroznak, hogy megéri-e nekik Istenért feladni mindenüket, válik számukra annyira fontossá ez a kérdés, hogy megálljanak, és hatalmasra tágított pupillákkal vizsgálják életük minden egyes mozzanatát, hivatástisztázó lelkigyakorlatra mennek és egyebek, de főleg a legteljesebb nyitottságra törekednek az Isten felé. Na most, ha ezen dolgok végeredménye az, hogy egyes emberek készek lemondani mindenről az Úr szolgálatáért és embertársaik üdvéért, talán én is elcsíphetek valamit saját kis gyarló életemben az Isten mondandójából, ha tartom olyan fontosnak életem kérdéseit, hogy nem is azt mondanám: megkeressem azokat; inkább csak kész legyek megállni meghallgatni a válaszokat rá.

Varga Gergő Zoltán

hirdetés