
Vágvölgyi Gergely

Lukácsi Katalin, aki a közelmúltban azzal vétette észre magát, hogy kilépését követően komoly kritikát fogalmazott meg a Kereszténydemokrata Néppárttal kapcsolatban, legutóbb a közelgő Budapest Pride kapcsán nyilatkozott meg. A teljes, összefüggő szövegből fél mondatokat kiragadni általában nem szerencsés, de ezúttal szeretnék rámutatni egy nagyon problémás részre – nem az ítélkezés, hanem a párbeszéd igényével lépve fel.

A közelmúltban egy remek cikket tettünk közzé a 777-en, 6 dolog, amit minden keresztény lánynak tudnia kéne házasság előtt címmel – fiúk figyelmébe is ajánlva. A cikk alatti egyik komment arra késztetett, hogy egyfajta választ írjak. Ismét nem a “mondaniatutit” igénnyel, hanem felvázolva, kb. mi az én saját véleményem e témában.

Meglepő, de talán mégsem teljesen váratlan kijelentést tett Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-tulajdonosa, amikor azt mondta: a közösségi oldal olyan erős kapcsolatépítő és közösségteremtő erővel működik, mint az egyházak. Álljunk meg pár gondolatra!

A mai nap az ENSZ tizenhét évvel ezelőtti döntése alapján a menekültek világnapja. Néhány esztendővel ezelőtt legfeljebb újságok színes rovataiban, kalendáriumaiban találkozhattunk ezzel és nem sokat jelentett a „menekült” kifejezés. Az érdeklődőbbek elolvashatták az Elvándorlók és Útonlévők Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa által az katolikus egyház által januárban tartott világnapra kiadott körlevelet, vagy egy-egy háttércikket a Föld válsággócairól, ahonnan tömegesen menekültek a helybéliek, békésebb vidékeket keresve az életbenmaradás reményében. Aztán pár évvel ezelőtt ez az Európából nézve kifejezetten nyugodt kép jelentősen megváltozott.

Néha a leghétköznapibb helyzetek állítanak a legnagyobb kihívás elé. A nagyvárosi élet pedig külön kategória…

A sokszínűség anélkül is adott, hogy erőltetett diktátumokat magunkra vállalnánk.

Jókai Anna haláláról szólnak a hírek. Megint hazaköltözött egy kivételes kvalitású alkotó, egy szívvel-lélekkel élő nagybetűs Ember. Úgy érezhetjük, szegényebbek lettünk. Pedig Jókai Anna épphogy sokkal gazdagabbá tett minket.
