2017. 06. 29.

A Facebook mint új templom?

Meglepő, de talán mégsem teljesen váratlan kijelentést tett Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-tulajdonosa, amikor azt mondta: a közösségi oldal olyan erős kapcsolatépítő és közösségteremtő erővel működik, mint az egyházak. Álljunk meg pár gondolatra!

A magam részéről a legerőteljesebben ellenzem azt a folyamatot, amely a közösségi médiát, annak összességét vagy akár egyetlen képviselőjét az egyházakkal helyezi egy szintre. Vitathatatlan, a mai kor nyugati civilizációjában szocializálódó emberének egyre nagyobb űr tátong az életében és szakadatlanul valláspótlékokat keres magának, mivel azt hallotta, hogy a kereszténység már avítt, templomba csak nénik járnak, ráadásul minden pap pedofil, bort iszik és vizet prédikál. Bezzeg ott van “az univerzum”, a “hit a fontos, nem annak a formája”, a kártyajóslás, a divathullámok, meg ki tudja, mennyi minden, ami szemfényvesztő kapaszkodót kínál valós megoldás helyett. És most jön a Facebook.

Ha valaki, hát én nem fogom vitatni: a közösségi oldalnak vannak nagyon pozitív tulajdonságai, olyan hasznos funkciói, amelyek jó ügyek mentén felhasználva a javunkat is szolgálhatják. Több tízezer emberhez jutottak el például pillanatok alatt Bashar Warda érsek gondolatai, vagy Bötje Csaba üzenetei is. A fogcsikorgató tél idején villámgyorsan terjedtek el azok a formák, amelyek révén bajbajutott, nélkülöző, sokszor a fagyhalállal farkasszemet néző embertársainkon segíthettünk. És könnyebb tartani a kapcsolatot az amerikai/kanadai/ausztráliai/stb. rokonokkal is. A felsorolás valószínűleg tovább bővíthető.

hirdetés

De a Facebook-ot az egyházakhoz mérni mégiscsak túlzás. Először is: az egyházak a valós térben létező és szolgáló intézmények. A virtuális jelenlét pedig, nyújtson bármilyen elégedettség-tudatot is, sosem fogja tudni helyettesíteni a valós, átélt, pozitív társasági lét élményét, különösen nem azt, amelyben a közösség egy szívvel tud ünnepelni (vö. szentmise, istentisztelet). Sosem fogja tudni betölteni ugyanazt a szerepet, mint egy egyház, már csak azért sem, mert lényegileg más és mástól származik a küldetése is: a keresztény történelmi egyházak Krisztust követik, a Facebook pedig egy jól kitalált üzleti vállalkozás – tehát a pénzt követi. Az egyházak szolgálata által felemelkedhet a társadalmunk, a Facebook által nem igazán. Az egyházak valós megtapasztalást adnak, a közösségi média felszínes világképet: retusált fotókat, sok esetben önképet romboló környezetet. Az egyik a közösségi lét valóságát, a másik a közösségi lét illúzióját.

Miközben jó célokra, egészséges mértékben használjuk a közösségi média vívmányait, ne feledkezzünk meg róla: az igazi közösség ott kezdődik, ahol egymás szemébe nézve, egymással kezet szorítva, egy térben ünnepelve azt tudjuk mondani a másiknak: “béke veled!”.

Vágvölgyi Gergely

Blog Vágvölgyi Gergely
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás