Sokszínűség másképp

Liberális berkekből gyakran halljuk megfogalmazódni az elvárást, miszerint társadalmunknak minél inkább sokszínűnek kell lennie. A radikális érvelés szerint annál jobb lesz az életünk, minél hamarabb meghaladjuk a hagyományos társadalmi normákat, s azokat vagy a normák elvetésével, vagy végtelen toleranciájában igazán csak önmaga felé nyitott újliberális gondolatokkal helyettesítjük. Így, jogkiterjesztésre hivatkozva próbálnak egészséges társadalmi rendszereket és hagyományokat megdönteni. Augusztus 20. környékén még Szent István király Intelmeinek hatodik parancsolatát is előszeretettel (félre)magyarázzák, görcsösen keresve kapaszkodót. (Erről itt.)

Pedig a sokszínűség anélkül is adott, hogy erőltetett diktátumokat magunkra vállalnánk. Különbözőségeinkből fakadóan társadalmunk rendkívül színes és izgalmas. Ezért és számos más okból fakadóan adott a lehetőség, hogy nagyon jól működjön – persze ehhez szükség van mindannyiunkra. Ahogy az egyháznak is párbeszédben kell lennie a világgal (utalok itt a Vatikáni Rádió mottójára), úgy nekünk is párbeszédben kell állnunk egymással a társadalom, s mi több: a keresztény társadalom építése érdekében. Így tudunk támogatást nyerni ügyeinknek, így hallhatjuk meg a kritikákat, így törekedhetünk kompromisszumokra és érhetünk el eredményeket.

Mindannyian a társadalom hasznára lehetünk, életállapotunktól függetlenül. Különböző talentumainkat, képességeinket, az évek során megszerzett tudást nem csak lehetőségünk, de kötelességünk is közösségeink szolgálatába állítani.

hirdetés

Egy plébániaközösség a társadalomhoz hasonlóan igen színes. A legkülönfélébb foglalkozások képviselői vannak jelen, más-más karakterű emberek, akik azonban mindannyian Krisztus felé fordulnak és készen állnak arra, hogy szolgálatukkal gazdagítsák a közösséget. Ez olyan kincs, amelyet eltékozolni súlyos vétek lenne, megbecsülni azonban bölcsességre vall.

Egyházunk működéséhez nagyban hozzá tudunk járulni mi, világiak. Sőt, a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre nagyobb mértékben szükségessé válik a részvételünk. A paphiány miatt egyre inkább túlterhelt atyák számára nagy erőforrást jelenthetnek a szakterületükön felkészült, lelkiismeretes, a kisközösségekben otthonosan mozgó, hűséges hívek, akik aktívan bekapcsolódnak az egyes egyházközségek életébe. Ahogyan elengedhetetlenül fontosak az egyházért imádkozó csoportok, személyek is.

„Ora et labora”: imádkozva és dolgozva, egymással párbeszédben tudjuk csak igazán segíteni az egyházat.

Vágvölgyi Gergely

hirdetés