Biztos a te képzeletedet is megcsiklandozta már: milyen jó lenne hallani Istent! Olyan jó lenne, ha szemben állna velem és elmondaná, hogyan tovább! Akkor bizony azt csinálnám, amit mondana! De biztos vagy ebben?
Harmati Dóra
Néhanapján a bejegyzéseink alatti hozzászólásokban azt a tanácsot kapjuk, hogy írjunk csak a jó dolgokról. A szépről, ami nem megosztó, vagy ami egyáltalán nem kötődik a világ és a közélet eseményeihez. Én azonban úgy látom, hogy ha így tennénk, akkor egy fontos kötelességünket mulasztanánk el.
Lehet, most úgy érzed reménytelen helyzetben vagy, de tudd, nem vagy egyedül. Ha kinyitod a Bibliádat, számtalan történetet találsz, melyből erőt meríthetsz.
A házasság több a járásnál, több a laza kapcsolatoknál. A házasság egy életre szóló elköteleződés.
Augusztus 12. a fiatalok világnapja. Az ünnep célja, hogy a fiatalok is kapjanak egy olyan napot, amikor felhívhatják a figyelmet a társadalomban elfoglalt szerepükre, jogaikra, kötelességeikre, valamint a nehézségekre, amelyekkel a mai társadalomban találkoznak. Mi arra vállalkoztunk, hogy mindezt a Biblia tükrében vizsgáljuk meg.
Hogy melyik a kedvenc könyvünk, arra nehezen tudunk válaszolni. Azonban arra már igen, hogy melyik könyvek voltak elsöprő hatással ránk. Íme három-három könyv, melyek túlzás nélkül megváltoztatták az életünket. (A Bibliát értelemszerűen most nem raktuk bele.)
A szexualitásról alkotott képünk teljesen félrecsúszott. Akár hajlandóak vagyunk beismerni, akár nem.
Izgalmas kérdés érkezett hozzánk nemrég Instagramon. Egyik követőnk tanácsot szeretett volna kérni: elhívja randizni azt a lányt, akit nem tud elképzelni jövendőbeli feleségének? A válaszunk igen is, meg nem is.
Úgy tűnik, a Netflix pár éves eltéréssel most már hagyományszerűen hoz ki megbotránkoztató filmeket Jézus Krisztusról. Az előző évben egyfajta karácsonyi ajándékként kaptuk meg a meleg Jézust ábrázoló művet, amely ellen több millión tiltakoztak, de már az utómunkálatai zajlanak a következő botrányos alkotásnak is, amelyben Jézus női alakot fog ölteni és – milyen eredeti fordulat – leszbikus lesz.
A kereszténység sosem volt tökéletes, hiszen bűnös emberek alkotják az egyházat. Az apostolok idejében sem volt ez másként, csak meg kell néznünk Pál apostol leveleit. Ez az idő előrehaladtával cseppet sem változott. Mindig más és más kísértette az embert, hatalomvágy, gőg, dicsőség, elismertség…stb Az egyik legnagyobb kísértése a modern kereszténységnek az, hogy meg akarunk felelni a korszellemnek.