Szeretnék megosztani egy történetet, amely számomra megmutatta, hogy az emberekben ott van a szeretet. Rámutat, hogy Jézus világossága tényleg lángra tud lobbanni egy sötét utcán is. Hogy nem kell pesszimistának lenni az emberiséggel kapcsolatban, mert a karácsonyi csoda, hogy Jézus közénk jött minden nap velünk van!
Tegnap este egy rendezvény után, amelyre szendvicset, pogácsát és sütit rendeltek vacsorára, észere vettem, hogy maradt maradék. A felszolgáló csapat összepakolt, az ételeket ott hagyták elrendezve. Lehetett belőlük még csomagolni, de bennem őszintén szólva az merült fel, hogy ebből az utcán lévő szegényeknek kéne adni. Viszont ezt nem mondtam ki hangosan. Már csak kevesen voltunk ott, és egy fiatal férfi közülünk kimondta, amit bennem is felhozott Isten, hogy ezeket oda kéne adni éhezőknek. Úgyhogy megpróbáltunk elszállítani egy kisebb adagot sétálva.
Hárman vágtunk neki a Kálvin térnek, mondván onnan úgyis tovább tudunk majd menni. Először egy bácsit kínáltunk meg, aki megköszönte és elmondta, hogy aznap még nem evett semmit.
A Szentlélek arra indított, hogy menjünk a Ferenciek terére, ahol a velünk lévő férfi egyszer csak oda lépett egy másik bácsihoz, hogy megkérdezze, kér-e pogácsát. Először nem akarta elfogadni, hogy neki akarja adni, csak nézett ránk és azt kérdezte:
„Nekem?”.
Ahogyan oldalról láttam a tekintetét, a szemét, konkrétan azt éreztem, hogy Krisztus reménye ragyog benne. Lehet, hogy egy nap rengeteg elutasító tekintettel találkozi, és most megérezte, hogy milyen, ha szeretettel fordulnak felé! Persze meg kell vallanom, hogy sajnos valószínűleg én is az előbbi csoportba tartozom rengetegszer, azok közé, akik inkább tovább mennek…
De az este itt nem ért véget, mert még maradt valamennyi ételünk. Tovább mentünk és egy mellékutcába befordulva találkoztunk egy másik bácsival is, aki az utcán él, cukorbeteg, illetve más nehézsége is van. Már idős, volt rendes munkája, és most igyekszik becsülettel elfogadni a körülményeit. Katolikus és sok mindent tud a világról.
Megkínáltuk pogácsával, majd pár perc múlva ahogyan ott álltunk, kiderült, hogy nemrég meglopták, egy padról elvitték a táskáját. Számunkra nem jelentene nagy értéket talán, de neki abban lehet, hogy a következő reggelire való üvegek voltak, amit nem két perc alatt gyűjtött össze, tekintve, hogy ő már elég nehézkesen mozog. Miközben beszéltünk vele, odejött egy fiatal srác és adott neki adományt. Majd egy nellettünk lévő üzletből kijött egy férfi is, és odaadta neki a kis nyomógombos telefonját, amit a hajléktalan úr kérésére feltöltött neki. A bácsi azon a készüléken hallgat katolikus műsorokat.
Csodálatos pillanat volt, ahogyan a megvilágott esti belvárosban úgy éreztem, Isten elküldte az embereket ehhez a „Lázárhoz”.
A bácsin látszódott, hogy megviseli az emberek durvasága, hogy meglopták, még azt a keveset is elvéve tőle. De nagyon hálás volt minden segítségért, mesélt korábbi jótevőkről is, egy házaspárról, akik például kabátot adtak neki, mert ugyanaz volt a szakmája mint a férjnek.
Nem tudhatjuk, hogy mik az egyes emberek élettörténetei. Annyiszor pálcát törünk mások felett, ahelyett, hogy a bennük lévő Jézust keresnénk! Ez bizony sokszor iszonyatosan nehéz persze, rengetegszer bukom ebbe bele, de Teréz anya története nagyon inspiráló: a novíciákat, akik első alkalommal mentek az utcára szegényeket gondozni, visszatérve megkérdezte, hogy meglátták-e az elesettekben Krisztust? Ha ez sikerül, tényleg megtörténik a csoda, mert az Isten szeretete legyőzi az emberi gondolkodásmódot.
Nem kell világ megváltó cselekedetekre gondolni, mert hála Istennek az már 2000 éve készen van Jézus által, de kivenni a részünket a megváltás művéből, igenis feladatunk!
Nem kell azt gondolni, hogy a következő Teréz anyának kell lennünk ehhez, elég egy müzliszelet, egy szendvics, egy alma, vagy sokszor éppen az időd és a mosolyod! Az utóbbi kettő például teljesen ingyen van.
Sokszor azzal segítesz, ha csak meghallgatsz másokat, ezzel megkönnyítve a keresztjük cipelését. Jézus Máriáknak, Cirenei Simonoknak, Veronikáknak hív minket, hogy a keresztút alatt is Vele és másokkal közösségbe kerülve jussunk el a Mennyországba.
A szeretet ingyen van!
„A szegények Isten ajándékai. Ők a mi szeretetünk. Krisztus nem azt fogja majd megkérdezni, hogy mit tettünk, hanem hogy mennyi szeretetet fektettünk abba, amit csináltunk” – mondta Teréz anya.
Lehet, hogy a te Lázárod egy kisgyerekben van, egy idős betegben, egy szomszédban, egy buszon ülőben, a főnöködben. Bármilyen szegénységben szenvedővel is van dolgunk, mossunk lábakat Krisztussal!
hirdetés
