Egyik helyről rohanunk a másikra. Időpontok váltják egymást. Mindent logisztikázni kell. Már csak hétfő van és péntek, reggel és este. Közben pedig múlik az élet, de nem mindegy, hogyan.
Nemrég a hittanórán az a téma került előtérbe, hogyan szenteljük meg az Úr napját, vagyis mivel telik a vasárnapja a gyerekeknek. Mivel érdekesnek tartottam a kérdést, több osztályban is megkérdeztem feltettem. Döbbenetes volt, hogy mennyien adtak hasonló választ.
A legtöbben azt mondták, hogy nincs nagy különbség a rohanós hétköznapok és a hétvégék között.
Talán az egyetlen „pozitívum”, hogy tovább lehet aludni. Több szülőnek szombaton, sőt vasárnap is dolgoznia kell, ilyenkor vannak a különböző sportmérkőzések, többen ekkor intézik a nagybevásárlásokat. A nagyszülőket meg „kell” látogatni, de csak egy gyors és rövid találkozás fér bele, mert hétfőre tanulni kell, mosni, főzni, takarítani. Nincs megállás.
Van egy ismerősöm, aki folyamatosan fáradt, mindig arról beszél, hogy mennyi dolga van. Munka, háztartás, gyerekek; egyszerűen nem tud kilépni a mókuskerékből. Mondja, hogy pihenésre lenne szüksége, de nincs rá lehetősége. Bár kap némi segítséget a családja részéről, összességében nem jut magára ideje. Ha mégis megengedi magának, hogy délután 20 percre ledőljön a kanapéra, már mentegetőzik, mert mit gondolnak majd róla?!
Volt egy időszak, amikor úgy éreztem, nem jutok levegőhöz. A teendők csak gyűltek, és szó szerint nyomta a vállamat a sok teher. Folyamatosan fájt a nyakam, a karom. Volt ebben az időszakban több megpróbáltatás is, és úgy éreztem, hogy nem bírom el ezeket a terheket. Túlélő üzemmódba kapcsoltam. Jól tudtam, hogy nem mindenen tudok változtatni, egyszerűen át kell vészelni ezt az periódust. Sokat imádkoztam, hogy megtörténjen a változás. Úgy gondolom, nem egyedi ez az eset. Szeretnénk változtatni, de valamiért nem tudunk. Munkahelyet kellene váltani, de nem megyünk bele a bizonytalanba. A gyerekek élvezik a prioritást, mert az ő jelenük és jövőjük a legfontosabb. A szüleinknek már többet jelent egy-egy óra beszélgetés, mint bármilyen ajándék. A minőségi idő a családdal és önmagunkkal szintén logisztikát igényel, mert ki engedheti meg magának a mai világban, hogy csak úgy beüljön kávézni egy hétköznap délután, miközben azon jár az agya, hogy elindította-e a mosást, odaért-e a gyerek edzésre, van-e másnapra ebéd? Mondjuk, hogy pihenésre van szükségünk, sokunknak viszont akkor is pörög az agya.
Vagy éppen bűntudata lesz attól, hogy magára szánja az időt, amikor otthon sorakoznak a teendők.
Amikor beszélgettünk a vasárnapokról, csak nagyon kevés gyerek mondta azt, hogy „templomba megyünk, meglátogatjuk a nagyszüleinket, együtt ebédel a család és délután sem sietünk sehova”. Ez persze nem azt jelenti, hogy nekik nincsenek teendőik, munka vagy épp tanulás. Csak tudatosan alakítják így az idejüket. Amikor már fizikai jelei vannak – ahogy nálam is volt –, hogy túl sok terhet cipelünk, igenis meg kell állni és végiggondolni, hol tudunk változtatni. A változás gyakran nem megy saját erőből, és őszintén azt gondolom, hogy sokszor tényleg nem csak rajtunk múlik! Nem kell és nem is tudunk mindent egyedül megoldani! És nem kell 0-24-ben tartani a frontot! Nekem a Jóisten segített kiutat találni! Már munkálkodott azon az úton, amit nekem szánt, és kereste a megfelelő kulcsot az új ajtóhoz. De ehhez kellettem én is. Nekem kellett rálépnem az új útra és nekem kellett elfordítani a kulcsot a zárban.
Engem az erősített meg, amikor már minden a nyakamba zúdult, hogy a teremtő Isten is megpihent, miután végzett a teremtéssel.
Ezzel példát adva, hogy a 7 napos hét egyik kulcseleme az a nap, amikor rendezni tudjuk gondolatainkat, minőségi időt tudunk egymással tölteni, megnyomjuk a reset gombot. Ha a gépeknek megengedjük, hogy újrainduljanak, saját magunkkal szemben miért vagyunk ennyire szigorúak?
Tudom, sok család valóban nem tud együtt lenni épp az Úr napján, nem lesz kevesebb a munka vagy épp a sportesemény, amihez igazodni kell. Azt gondolom azonban, hogy minden hétnek lehetne egy „megszentelt napja”, vagy csak pár órája, amikor igazán egymásra figyelünk. Ez legalább annyira tudatos döntés már a mai világban, mint amikor valaki életmódváltásba kezd. Nehéz felkelni reggel és elindulni futni, nehéz lemondani a nasiról és csak zöldséget, gyümölcsöt enni, nem könnyű az sem, hogy a képernyőzés és végtelen görgetés helyett inkább egy könyvet vegyünk elő, viszont mennyivel jobban érezzük majd magunkat a bőrünkben! Mennyivel büszkébbek leszünk arra az énünkre, aki leküzdötte a szokásokat! Ugyanilyen hálásak leszünk majd azért, hogy több időt töltöttünk szeretteinkkel vagy épp saját magunkkal. A szüleink és a gyerekeink nem lesznek mindig velünk, addig kell kihasználni az időt, amíg ők itt vannak!
Saját magunknak pedig meg kell engedni a pihenést, mert ez nem luxus, hanem létszükséglet. Ezt Isten a kezdetektől fogva kinyilvánította.
hirdetés
