Anyapercek – A gyermek ajándék

Egyperces gondolatok az anyai élet vidám, felemelő, vágyott, olykor tehetetlen, máskor inspirált pillanatairól.

Belém égett az a pillanat, amikor nevelt kislányomért utaztam a buszon a gyermekotthonhoz, hogy hazahozzam a saját otthonunkba. Pontosan 9 hónapja vártam rá a szívemben, így rendkívül izgatott voltam, hogy milyen lesz vele a közös élet, milyen lesz ő maga. Szinte fel sem fogtam, hogy merre megy a busz, annyira lekötöttek a gondolataim a nagy találkozásról. Arra gondoltam, hogy amint belépünk majd a lakásunk ajtaján, megszületik a kis családunk és végre anya leszek. Ugyanakkor nagyon mélyen megértettem azt a mondatot is, amit már ezerszer hallottam, de igazán sosem fogtam fel.

hirdetés

„A gyermek ajándék, akit kölcsönkapunk Istentől, hogy szeressük, neveljük, gondoskodjunk róla.”

Ahogy utaztam a buszon a kislányomért, egyszeriben bevillant, hogy én a szó legszorosabb értelmében kölcsönkapom őt, amíg nem rendeződik véglegesen és megnyugtatóan az élete. Én csak egy átmeneti szereplő leszek az életében, aki igyekszik a lehető legjobban szeretni, gondját viselni. Nem lesz velem örökre és nem is formálhatok rá jogot, hogy magamnál tartsam, amikor neki már más lesz az útja, élete. Egyfelől lesújtó gondolat volt, hiszen magában rejtette az elválás, a búcsú fájdalmát, de én tudtam, hogy benne van az összetartozás öröme is.

Továbbszőttem a gondolataimat és megértettem, hogy nem lesz ez másként akkor sem, ha saját gyermeket szülök majd. Akkor is „csak” ajándékba kapom őt, hogy az életének a része legyek, de nem a tulajdonosa. Nem lesz az én jogos jussom vagy tulajdonom. Ő Isten teremtménye lesz, akit én gondozhatok majd és szerethetek.

„Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek.” (Zsolt 127.3)

hirdetés