Életünk különböző szakaszában, állapotában, különböző módokon szólít meg bennünket Isten.
Az Egy-házban vagyunk interjúsorozat következő vendége a Petrik-Sáfrány család. Judit, az édesanya négy gyermekével maradt özvegy, miután első férje, Tibor egy súlyos betegségben meghalt, amikor legkisebb gyermekük mindössze fél éves volt. Isten azonban jelen volt vigasztaló szeretetével a család életében, így ismerhették és szerethették meg Pétert, akivel új családot alapítottak. A zirci baptista házaspár hat gyereket nevel, melyből a két legkisebb már közös gyermekük: Regő, Emese, Zorka, Csepke, Lili és Ádám. Az interjúban mind a nyolcan megszólalnak, ahogy halálról, felnőtté válásról, Isten vezetéséről, példaképekről és életre szóló döntésekről beszélgetünk.
Az üzlet az üzlet, szokták mondani. Eddig azt hittem, ez csak a 0 Ft THM-mel megvásárolható plazmatévékre, a ragyogó fogakat ígérő fogkrémekre és a havonta változó divatcikkekre vonatkozik. Jó, nem vagyok ennyire naiv. Tudom, hogy mindenre vonatkozik, amiből pénzt, hírt és az által még több pénzt lehet csinálni. Nem kímélve az emberek érzéseit, főleg nem a hitüket megélő keresztények érzéseit. Sajnos ez ma már trend.
A 777 olvasói nem először találkozhatnak Révész Szilvi és Lajos nevével, hiszen szemezgettünk már a házasságról szóló gondolataikból, illetve ők voltak a februári OFFLINE vendégei. Lajos baptista lelkipásztor, aki szenvedélyesen követi az Úr hívását, szóljon az Székesfehérvárra vagy Mongóliába. Szilvi éveken keresztül volt a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója, valamint létrehozta a Fogadj örökbe! programot, amellyel rengeteg mélyszegénységben élő gyermeknek segítettek már világszerte. Négy gyermekük van, akikből kettőt örökbe fogadtak: Bori, Sári, Bálint és Illés. A szülőkkel és legkisebb fiukkal beszélgettünk Isten vezetéséről, Mongóliáról, krízisekről, örökbefogadásról és az El Caminoról.
Augusztus 21-én debütál az Egy-házban vagyunk című családos interjúsorozatunk.
Közel két hete hatalmas várakozással indultunk neki férjemmel Rómának. Nagy kíváncsisággal és lelkesedéssel vágtunk neki a szűk utcák és az évezredes épületek felfedezésének. Hazatérve, azt kell mondanom, hogy Róma méltán birtokolja az Örök Város elnevezést, én mégsem lettem feltétlen rajongója.
A napokban Rómába készülünk, nyaralni. Végre sikerült a szabadságokat jól összpontosítani és megszervezni az utat. Ahogy a mohamedánok Mekkába zarándokolnak el legalább egyszer életükben, sokan tartják, hogy a katolikusoknak pedig Rómába kell ellátogatniuk életük során. Nekünk mégis többről szól az út, mint egy kötelesség teljesítéséről vagy egy napszemüveges turistakalandról.
A jól megérdemelt pedagógusszabadságomat töltve a kései reggeli után a földre kucorodtam, hogy egyik legkedvesebb szórakozásomnak hódoljak és kirakjam a frissen kapott 4000 darabos kirakómat. A háttérben keresztény dicsőítő dalok szóltak, én pedig hol bekapcsolódtam az énekekbe, hol a gondolataimba merültem.
A XXI. század a digitális világról szól. Ha nem vagyunk fent a Facebookon vagy az Instagramon, szinte nem is létezünk. Ha fent vagyunk, de nem posztolunk magunkról, rögtön aggódnak a barátok, hogy valami baj van velünk. Ha pedig nem kedveljük a barátaink képeit, videóit, máris megkapjuk a szemrehányást, hogy nem szeretjük őket eléggé.
Éveken keresztül nyomasztott, hogy nem bírok végigülni egy rózsafüzért vagy egy litániát, a zsolozsmától elalszom, a hosszabb igehirdetések alatt pedig a jelenlévők átlagéletkorát számolgatom. Mindig azt hittem, bennem van a hiba, amiért nem találom Istent ezekben az imákban, prédikációkban, és helyettük a természetben, a hegycsúcson kiáltanék a Teremtőmhöz.