Egyéb, Interjú

Kereszténység és pénz – kibékíthetetlen ellentét?

A hit nem magánügy, a hívő ember hivatása kiterjed a pénz világára is. Héjj Tibor üzletemberrel Kovács Bertalan beszélgetett; a teljes interjú az Új Város c. lap nyomtatott változatában olvasható.

Miért érezzük úgy, hogy a kereszténység és a pénz világa között kibékíthetetlen ellentét feszül?

Közös bűnünk, hogy idáig jutottunk, és itt nem csak a keresztényekről, a kapitalistákról, vagy egy másik csoportról beszélek, hanem mind a hétmilliárd emberről. A főbűnös természete­sen az, aki szándékosan ide akarta juttatni a közgondolkodást, de az „albűnösök” mi magunk vagyunk: a keresztények és az egyház, akik hagytuk, hogy mindez megtörténhessen és túl sokáig nem vettük fel a kesztyűt.

Legfőképpen ki a jelenlegi helyzet okozója?

A neoliberális irányzat, amely először az államot választotta szét az egyháztól, aztán a gazdaságot a filozófiától és az értékektől, s végül az egyént a társadalomtól. Magánüggyé vált, hogy ki miben hisz, akár vallásos hitről, akár értékrendekről van szó. Atomizálni próbálta a családot is, és végül a személyen belül is hasadásokat hozott létre. Ezt például azzal érte el, hogy egy pénzügyi igazgatónak egész nap könyörtelenül excel-tábláznia kell és egyedül a profitra lehet gondja, de este, hogy valamilyen belső egyensúlya mégiscsak megmaradjon, foglalkozhat valami széppel, vagy mondjuk füstölöghet egy sort azokon a filme­ken, amelyek épp ezt az életstílust figurázzák ki. Ebből sokan sajnos meg is élnek. Például a család atomizálásának az egyik nagy haszonél­vezője az állam. Ha az emberek elválnak, akkor kétszer annyi lakásra, bútorra, élettérre lesz szükség, és ez növeli a GDP-t. Ez nagyjából annak felel meg, mintha parancsba adnánk, hogy minden jó hazafi hajtson neki az autójával a villanyoszlopnak, hiszen így a javítási költsé­gekből óriási bevétel keletkezhetne. De talán mégsem ez az értéknövelés legjobb stratégiája…

Hol van a keresztény oldal hiányossága?

Az egyház egészen Nagy Konstantintól kezdve hatalmon volt. Túl sokáig támogatta a királyokat, a rabszolgatartást, a feudális berendezkedést, és ezt követően radikálisan átbillent a másik oldalra, „alulra”, ha tetszik. Sok olyan nagy­szerű keresztény családfőt ismerek, akik nem merik bevallani keresztény körökben, hogy egy bankban dolgoznak, mert akkor a szemükre vetnék, hogy a pénzemberek oldalán állnak.

A bank valójában tipikusan olyan dolog, amit lehet használni jóra és rosszra is.

A középkor­ban az első bankokat a ferencesek hozták létre. Később, a 19. században is jöttek létre bankok, épp azért, hogy a szegény emberek a hitel révén ki tudjanak kerülni például egy háború utáni szorult helyzetből. Tehát értékek mentén a szegények javára hoztak létre bankokat. A bank ördögtől való lenne? Ez egy rossz zsigeri reakció, és ráadásul nem is praktikus.

De az azért belefér, hogy a bankokat alaposan megadóztassuk, ugye?

Ez a mondat, hogy „adóztassuk meg őket alaposan”, már azt mutatja, hogy vannak „ők”, és vagyunk „mi”, és ez nem helyes. Minden egyes dolgozó ember nyugdíjjáruléka különböző bankokba kerül, hogy az összeg megtartsa az értékét. Ha mi, a „nép”, most alaposan mega­dóztatjuk a bankokat, akkor tulajdonképpen magunkat is megadóztatjuk, és talán később nem fogunk örülni a nyugdíjunknak. El kell felejtenünk a „mi” és „ők” megkülönböztetését. Én magam sem vagyok kifejezett rajongója a bankoknak, de tudom, hogy szükség van rájuk. A bankok megadóztatása jó példája annak az álláspontnak, amit az egyház is sokáig vallott. Az egyház társadalmi tanítása az 1890-es évek­ben indult a Rerum Novarum enciklikával, tehát mára már van egy 120 éves íve. Pozitív, hogy az egyház reagált az eseményekre, állást foglalt, és igyekezett nem kiszolgálni az uralkodó osztályt. Azonban, ha kritikusan nézzük, lelassította azt a folyamatot, ami a kereszténység és a pénzügyi világ közeledését tette volna lehetővé. Időköz­ben megváltozott maga a kontextus, és ez az izolált kép is lassan érvényét vesztette. Mostanra eljutottunk oda, hogy órát tarthatok egy pápai enciklikáról az állami Corvinus Egyetemen, amiért a diákok kreditet kapnak. Egy folytonos átmenet jött létre a két világ között, amelyeknek az erre fogékony résztvevői ezt örömmel fogadják és elősegítik. Én is ezek közé tartozom. Bár a biznisz oldalán állok, de azzal, hogy az értékelvűségről egy közgazda­sági egyetemen tanítok, a párbeszédet kívánom előremozdítani.

A cikk teljes terjedelmében az Új Város nyomtatott változatában olvasható. A lapszámot megrendelheted a  terjesztes@ujvaros.eu emailcímen, vagy előfizethetsz a folyóiratra az Új Város lap / Előfizetés oldalon.

(Forrás: Ujvaros.eu, Szerző: Kovács Bertalan)

Még nem érkezett hozzászólás