Tapolyai Emőke pszichológus a közmédia nézőinek kérdéseire válaszolt – ezúttal a kiégés témakörében. Legérdekesebb válaszait szemlézzük.
A magánéletben való kiégésről kérdezték Tapolyai Emőkét, aki a közmédián futó “Jézus és…” sorozat keretein belül válaszol a nézői felvetésekre. A népszerű pszichológus hangsúlyozta: ha saját magunkra nem figyelünk, akkor egy ponton túl már nem leszünk képesek adni – akkor sem, ha az általunk legjobban szeretett emberek vesznek körül bennünket.
“Létezik-e kiégés a magánéletben? Természetesen! Ezt különösen azok az édesanyák tudják, akik kicsi gyermekekkel vannak otthon. Akik éveken át éjszakáznak – gyakran több gyerekkel. Szokták mondani, hogy évekig nem látnak felnőtt embert, ami persze kicsit túlzás, de a megélésük valóban ez. Reggeltől estik gyermekeikkel vannak, küzdenek velük. Akkor is lehetséges például a magánéleti kiégés, ha egy beteg gyermeket, egy idős szerettünket gondozunk, vagy ha egy olyan családnak vagyunk a tagjai, amely más nehézségekkel küzd. Az is előfordulhat, hogy külső szemlélők számára tökéletes családban élünk, de ha mindent beleadunk a családi életünkbe, a magánéletünkbe, akkor abba ki tudunk merülni. Egy párkapcsolatban is ugyamúgy ki lehet merülni, ha én csak adok, adok – és adok, miközben magamat nem tisztelem. Fontos, hogy önmagunkat is tiszteljük: üres kancsóból nem lehet üres poharat feltölteni. Akkor sem, ha ez az üres a pohár a gyermekünk, a szerelmünk, a szüleink. Bárki is legyen az, egy ponton túl nem tudunk adni nekik, ha mi közben kiürülünk. Önmagunk tisztelete, azaz életigenlése a kapcsolataink életigenlését is jelenti.
Egy másik válaszában arra tért ki Tapolyai Emőke, hogy a kiégés hogyan ismerhető fel:
“A kiégés sok szempontból hasonlít a depresszióra: nem az, és más alapokon áll, de energiavesztettség, motiválatlanság. Ilyenkor könnyen ingerlékennyé vagy reménytelenné válik az ember, érzelmileg egyre inkább azt éli meg, hogy egyre kevesebb jövőképet és perspektívát lát az életében és a kapcsolataiban. Értelmetlennek látja azokat a dolgokat, amelyek eddig motiválták és lelkesítették. Az ember néha olyan mint az hordó, amelynek sok csapja van.: ha ilyenek vagyunk, akkor gyorsan elfolyik a bennünk lévő energia és kiégünk. A legegyszerűbb mód ilyenkor, hogy a hordón lévő csapokat elzárjuk és feltöltjük a tartalmát. Ha azt érezzük az életünk bármelyik területén, hogy kezdünk kimerülni vagy kiégni, akkor két kérdést kell feltennünk: melyik csapot tudjuk elzárni és hogyan tudom a hordómat feltölteni?”
A munkahelyi kiégésről is elmondta a gondolatait a neves keresztény pszichológus:
“Ha én rendszeresen azt élem meg, hogy a munkahelyemen nem becsülnek meg, kihasználnak, akkor abban ki tudok merülni, el tudok fáradni, bele tudok keseredni. Én nem a kiégésre tenném a hangsúlyt, hanem arra a kérdésre, hogy hogyan jutottam el idáig? Ha engem kihasználnak, nem értékelnek a munkahelyemen és én mégis ott vagyok, újra és újra benne vagyok, akkor én ehhez hozzájárultam. Miért éri ez meg nekem? Ezek nagyon kemény kérdések, de akkor tudunk belülről igazán szabadok lenni, ha a legnehezebb kérdéseket is felmerjük tenni, sőt: ha merünk rajta picit időzni, mert a lelkünk a csendben válaszolja meg ezeket a kérdéseket. A belső igazság, józanság szólal meg ilyenkor. Keresztényként pedig hozzáteszem, a Biblia is írja, hogy a Szentlélek elvezet minket minden igazságra. Amikor megkérdezzük a Szentlelket, hogy mutasd meg nekem, miért éri meg benne lenni olyan kapcsolatokban, olyan munkahelyen, ahol kihasználva érzem magamat, nem hiszem, hogy a Szentlélek ne válaszolná meg.”
hirdetés
