Nemzetközi kutatócsoport találta meg és azonosította a Bibliában szereplő Ciklag városát. Dávid Saul király elől menekült a filiszteusok földjére, ahol az említett városban telepedhetett le.

Nemzetközi kutatócsoport találta meg és azonosította a Bibliában szereplő Ciklag városát. Dávid Saul király elől menekült a filiszteusok földjére, ahol az említett városban telepedhetett le.

Felemelő interjút adott a Kossuth Rádió „Az este” című műsorának dr. Rojkovich Bernadette belgyógyász, a Budai Irgalmasrendi Kórház reumatológiai osztályának vezető főorvosa és a Magyar Bioetikai Társaság elnöke. A beszélgetés egyik kérdezője Papp Miklós görögkatolikus pap, a 777 vendégszerzője volt, a téma pedig többek között az orvosi és a keresztény hivatás találkozása. Az interjú legérdekesebb részeit szemlézzük.

Néha úgy tűnik, mintha az evangélium üzenete pusztán csak bátorítás vagy vigasztalás lenne, pedig nem csak ennyi! Jézus tanításai nem pusztán a jól-létünkre vonatkoznak, ennél sokkal többről van szó – írja a francia Info Chretienne oldala.

Felekezeti hovatartozástól függetlenül abban egyetértés mutatkozik, hogy az úrvacsorának/áldozásnak a világűrben is helye van. Azonban az űrhajósok hitének gyakorlása a kezdetben nehézségekbe ütközött – számolt be róla blogjában a Szólj Be a Papnak.

Vajon létezik-e olyan, hogy egy szerettünk halálának pontos pillanatát megérezzük? Bryan Bazuro egy építkezésen szenvedett súlyos sérülést, életét már nem tudták megmenteni az orvosok. Barátnője – az eredeti cikk írója – megérezte, hogy mikor tért vissza Teremtőjéhez – és igaza is lett.

Az Amazon internetes kereskedelmi vállalat leszedte a kínálatról Dr. Joseph Nicolosi pszichológus könyveit, akit a kritikusok a „változásterápia” atyjának tartanak. Más szóval ez azt jelenti, hogy aki azt állítja, lehetséges a változás és a nem kívánt homoszexuális vonzalmon való túllépés, azok számára a könyv nem elérhető többé az cég oldalán.

A Pál utcai fiúk megzenésített előadása egészen páratlan siker: zenéje szenzációs, mondanivalója különleges. De vajon keresztény szemszögből megnézve mit üzen nekünk Molnár Ferenc regénye, és mit a színdarab? Három fontos szempont, és egy fontos eltérés, amely talán az egyetlen kis fekete pont egy egyébként kötelező darab kapcsán!

Minden házasságnak van egy mély lelki igazsága, de a keresztény házasságnak ennél is nagyobb csodát kell betöltenie: Krisztus szeretetét kell tükröznie. Erről a témáról írt értékes cikket a Relevant Magazin, amelyet örömmel fordítottunk le nektek!
