• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Hogy az iskola ne csak nevében legyen katolikus – interjú Gyetván Gábor atyával

Még mindig alulreprezentáltak a katolikus tanintézmények az oktatási rendszerben – mondja Gyetván Gábor atya. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának (EKIF) főigazgatója a sokszínűségben megmutatkozó egységről és a közös tanévnyitó sikeréről is beszélt a 777-nek.

A válások gyakori oka: a túlzott elvárásaink

Eli Finkel szociálpszichológus szerint napjaink válási rátáiban szerepe van egy nagyon fontos dolognak, amit gyakran figyelmen kívül hagynak. Annak ellenére, hogy a jelenlegi statisztikák szerint némileg csökken a válások aránya, még mindig túl sokan döntenek a házasság felbontása mellett.

12 városban több mint ezer gyerek imádkozott a békéért – FOTÓK

Több mint ezer magyar gyermek imádkozta egyszerre a rózsafüzért a Kárpát-medencében Kézdivásárhelytől Budapesten át egészen Pannonhalmáig.

„Ki kell lépnünk a barokk félhomályból és meg kell újulnunk” – interjú Jungbert Béla volt nagykövettel

Hogyan lehetne közelebb vinni Krisztust az emberekhez és milyen az, amikor keresztényként kell kisebbségben élni? Magvas gondolatok Jungbert Béla volt nagykövettől.

Tudsz nemet mondani? – A kényelmetlen döntések mögött

Sokszor a „nem”a legnehezebb szó a világon. Miért ilyen kényelmetlen visszautasítani bizonyos kéréseket? Saját magunkat ejtjük csapdába, mikor nem mérjük fel, mi áll a kelletlen beleegyezések hátterében.

„Mi egy vérből valók vagyunk” – A 777 Offline fókuszában a reformáció

Októberben is folytatódik a 777 nagysikerű rendezvénysorozata, a 777 Offline, melynek témája ezúttal a – szinte napra pontosan – ötszáz éves reformáció lesz. Rendhagyó beszélgetésre várunk kiváló társasággal!

„Egy csillogó szempár többet jelent, mint tízezer ember jelenléte” – interjú László Viktorral

Lassan nagykorúvá válik az Ez az a nap iroda, hiszen az első rendezvényt még 2000-ben szervezte a csapat, már akkor is László Viktor vezetésével. Az azóta eltelt időszakban fantasztikus utat járt be a szervezőcsapat, minden évben megtöltik a Budapest Sportarénát, emberek tízezreinek adva ezzel nagyon komoly lelki táplálékot. László Viktorral beszélgettünk megtérésről, boldogságról, a magyar keresztény könnyűzenéről és egy bizonyos nagy álomról.

Hogyan lehetünk elégedettek a társunkkal? Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk!

Előző cikkem folytatásaként a saját történetemet mesélem el arról, hogyan maradtam le majdnem a nagy Ő-ről, a tökéletesre való várakozás közben.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • A profilkép mögött is ember van, aki Isten képmása

    A profilkép mögött is ember van, aki Isten képmása

    2026. 10. 15.
  • „Téved, aki azt hiszi, hogy Fatima prófétikus küldetése véget ért”- Fatima titkai könyvajánló

    „Téved, aki azt hiszi, hogy Fatima prófétikus küldetése véget ért”- Fatima titkai könyvajánló

    2026. 10. 14.
  • „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” –  20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” – 20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    2026. 10. 12.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • család
  • karácsony
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére