Még mindig alulreprezentáltak a katolikus tanintézmények az oktatási rendszerben – mondja Gyetván Gábor atya. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának (EKIF) főigazgatója a sokszínűségben megmutatkozó egységről és a közös tanévnyitó sikeréről is beszélt a 777-nek.
Milyen célokat fogalmaz meg a főegyházmegye a közoktatás terén? Egyáltalán: hány intézmény tartozik jelenleg az egyházmegye fenntartása alá?
Jelenleg 17 intézményünk működik 28 tagintézménnyel. A célunk az – és ettől még messze vagyunk, hogy minden kerületben legyen egy óvodánk és egy általános iskolánk. Hatalmas missziós lehetőséget rejtenek magukban az óvodák, mert ott a családok jobban megszólíthatók, mint később – ez a trend egyértelműen látszik. Amikor lehetőségem volt rendszeresen látogatni egy katolikus óvodát, játszani a gyerekekkel, részt venni az intézmény életében, a szülők örömmel mondták, hogy vasárnaponként nem kérdés a gyerekek részéről, miért megyünk templomba. Nem kellett őket nyüstölni, jöttek maguktól, mert pozitív élményeik voltak.
Ön tölti be a kapocs szerepét a főpásztor és az iskolák között. Nem érzi magát présben?
Bíboros úr nagyon nagy támogatást nyújt nekünk. Figyelemmel kíséri az iskolák életét, naprakész az ügyeikkel kapcsolatosan. Havonta fogad bennünket és értekezünk minden fontos kérdésről. Az együttműködés nagyon jó alapokon nyugszik. Lehetőségünk van arra is, hogy a pedagógusok munkáját a lehető legnagyobb mértékben honoráljuk, lehetőség szerint jutalmat is adunk – ami rajtunk múlik, azt megtesszük. A programok terén is igyekszünk kifejezni a megbecsülésünket irányukban, a legutóbbi, nagy sikerű konferenciát éppen bíboros úr kezdeményezte. Szűk két éve neveztek ki az EKIF élére, lassan kezdek beletanulni. A helyettesem szokta mondani, hogy erre nincs egyetemi felkészítés, széleskörű ismeretet igényel, amit az évek során lehet elsajátítani. Nagyszerű, szakmailag felkészült munkatársaink vannak, ez lehetővé teszi számomra, hogy egyfajta stratégiai menedzserként legyek jelen a rendszerben.
hirdetésAmikor az egyház átvesz egy iskolát, mindig felmerül a kérdés, hogy túl azon, hogy az intézmény névleg katolikussá válik, mitől lesz valóban az? Mégiscsak – már bocsánat – „hozott anyagból” kell dolgozni…
Ennek persze van veszélye, de az utóbbi időben a tapasztalataink nagyon jók. Ha lehetőségünk nyílik rá, olyan iskolát veszünk át, amelyhez valamilyen módon már van, vagy legalábbis korábban volt köze az egyháznak. Fontos az is, hogy olyan pedagógusokkal dolgozzunk együtt, akik valóban hivatásként tekintenek arra, amit csinálnak. Az iskolák profiljának alakítására van koncepciónk, de ahhoz, hogy ez kiforrhasson, időre is szükség van. Nem szabad egyből csodát várni. Több intézményünk is huszadik, huszonötödik évfordulóját ünnepli ezekben az években, ezekben már szépen látszik, milyen kincseket is tud a katolikus koncepció felmutatni. Természetesen minden esetben igaz, hogy nagyon sok múlik az igazgatón is.
És a papon, aki látogatja az iskolát…
Ahogy a mondás tartja: ha egy falunak nincs papja, az látszik a falun. Az elkövetkező évek feladata, hogy minden intézmény mellé egy iskolalelkészt tudjunk állítani, aki jelen lehet az adott intézmény életében, elérhető a tanároknak és a gyerekeknek egyaránt. A plébánosok túlterheltségük miatt nem mindig tudnak időt szakítani a saját területükön működő iskolákra, ezért felmerült lehetőségként, hogy azon fiatal atyák közül nevezne ki Bíboros Atya iskolalelkészeket, akiknek megvan az érzékük ehhez a szolgálathoz.
Az idén közösen nyitották meg a tanévet az egyházmegye gimnáziumai a Szent István Bazilikánál, ahol meglepően sokan gyűltek össze.
A közös évnyitónk olyan közösségi élményt tudott adni a gyerekeknek, amire – annak ellenére, hogy a nyári szünet végét jelentette – azt mondták: „tök jó!”. Szép összefogással jött létre a rendezvény, az intézmények az első hívásra mozdultak és még segítettek is. A nagyvilágnak is meg tudtuk mutatni, milyen súllyal vannak jelen iskoláink az oktatási rendszerben, holott, ha abból indulunk ki, hogy a népesség hány százaléka vallja magát katolikusnak, az iskoláink még mindig jócskán alulreprezentáltak az állami fenntartású intézmények mellett. Kuriózum, hogy az egyházmegyében az oktatási intézmények felét szerzetesrendek működtetik. Ez hatalmas kincs és óriási lehetőség is. Valóban úgy van, ahogy a zsinati dokumentum írja: az egyház sokszínűségében mutatkozik meg az egység. Jelen volt az egy nappal azelőtt átvett intézményünk és a háromszáz éves múltra visszatekintő iskola egyaránt. Az oltárszolgálatot is úgy szerveztük meg, hogy minden iskola képviseltethesse magát.
Az eseményről készült videó mintha azt tükrözte volna, hogy egyházi iskolába járni csupa öröm. Nem fals ez a kép?
Hatalmas élmény volt megtapasztalni a bazilika előtti téren, hogy vidám gyerekek töltötték meg, ahogyan azt a filmben is láttuk. Sokakban még mindig él az a téves kép, hogy az egyházi iskolákban túlzott szigor uralkodik, nincs helye a vidámságnak, az örömnek. Láthatja bárki, aki megtekinti ezt a videót, vagy kilátogat egy hasonló eseményre, hogy ennek épp az ellenkezője igaz: boldog, mosolygó gyerekek nyitották a tanévet. Keresztényként sokszor talán a magányos harcos szerepében érezhetjük magunkat. Most azt tapasztalták a fiatalok is, hogy az egész teret betöltötték, hogy sokan vagyunk – pedig csak a gimnáziumok képviseltették magukat, mert, ha valamennyi intézményünk jelen lett volna, el sem férünk… A pedagógusok, szülők is arról számoltak be, hogy élmény volt látni, ahogy a Belvárosban egyre többen és többen sétálnak ünneplőbe öltözve a bazilika felé. Megerősítő és lelkesítő élmény volt!
Lesz folytatása jövőre?
Mindenképpen szeretnénk, ha lenne folytatása. Nem könnyű egy ekkora tömeget mozgató rendezvényt megszervezni, ezért a hogyanját még át kell gondolnunk, de abban biztos vagyok, hogy olyan hagyományt teremtettünk, ami folytatásra érdemes.
Vágvölgyi Gergely
A fénykép a szerző felvétele.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás