• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Nem hiába születtünk Erdélybe” – beszélgetés Simon Kerekes Borókával

Simon Kerekes Boróka fiatal erdélyi magyar lány, akivel a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozón, a CSIT-en találkoztunk. A marosvásárhelyi születésű Boróka Kolozsvárott tanul, de korábban az anyaországban is eltöltött fél esztendőt. Beszélgetés kisebbségi sorsról, az erdélyi fiatalság jövőjéről, az otthontalanság szomorú érzéséről, és persze mindenekelőtt Istenről.

Augusztus huszadikára

Nemzeti ünnepünkre készülve kicsit olyan érzésünk lehet, hogy megint eltelt egy év, megint eljött augusztus 20-a, amikor országszerte tűzijátékkal emlékeznek I. Szent István államalapítására.

Hat remek gondolat a Galatáknak írt levél hat fejezetéből

Szent Pál galatákhoz írt levele hat fejezetből áll,  feltehetőleg Kr. u. 55-ben keletkezett. A levél a megtért apostol egyik nagyon fontos önéletrajzi forrása, amelyben sok információt megtudhatunk keresztény életének állomásairól. A Christian Today a hat fejezet mindegyikéből kiválasztott egy-egy olyan gondolatot, amelyet érdemes megszívlelnünk! 

Az ima ereje: visszatért csodálatos gyógyulásának helyéhez a Parkinson-kórból felépült férfi

A kiemelt kép fotója egy igazán megható pillanatot örökít meg: Ricky Peterson az ausztráliai Sydney-ben eltemetett Szent Mary Mackillop sírjánál imádkozik, azt követően, hogy napra pontosan tíz évvel korábban, 2008 július 18-án meggyógyult a Parkinson-kórból. Az 57 éves Peterson a 2008-as ifjúsági világtalálkozó zarándokaként térdelt le a sírra, és felajánlotta imáját: az első ausztrál szent közbenjárását kérte, hogy Isten gyógyítsa meg őt a Parkinson-kórból, melyben ekkor már kilenc éve szenvedett.

„Genova nem omlott össze, újjá fog születni” – a város érsekének megható üzenete

Kötelesség igazságot szolgáltatni az áldozatoknak – mondta Angelo Bagnasco genovai érsek a hídomlás több áldozatának közös állami temetésén, amelyet a genovai vásártéren tartottak  több ezer ember részvételével.

Facebook-csoportot alapítottak a keresztény könyvek kedvelői

Szeretnél keresztény könyveket olvasni, és közben ezekről véleményt cserélni hozzád hasonlóan gondolkodókkal? Megtaláltuk a megoldást!

Egyetemre jelentkeztél? Ez a levél neked szól!

A napokban kiderültek a felsőoktatási felvételi ponthatárok. Diákok, leendő egyetemisták tízezrei ünnepelnek felszabadultan, megkönnyebbülten – vagy épp ellenkezőleg, próbálják újratervezni az életüket a vágyott szak nélkül.

Újabb kutatók cáfolják a Torinói Lepel eredetiségét – Pályi Gyula Lepel-szakértő véleménye

Az utóbbi hetekben több hullámban is megélénkült az érdeklődés a Torinoi Lepel iránt a nemzetközi sajtóban és egyéb hírközlési csatornákban. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a Lepellel foglalkozó két olasz tudós, a pármai Luigi Garlaschelli és az Angliában dolgozó Matteo Borrini kísérleteket végeztek arra vonatkozóan, hogy a Torinoi Leplen fellelhető vérfoltnak minősített elszíneződések vajon valóban a vásznon látható halott férfitől származnak-e. 

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

  • „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    „Valaki rám néz…” – egy szép dicsőítő dal, ha nehéznek érzed a szívedet

    2026. 10. 30.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére