Bese Gergő atya elragadtatva írt blogbejegyzést a Hősök terén megrendezett nyitómiséről, amellyel hivatalosan is kezdetét vette az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Külön öröm számára, hogy éppen a mai napon iktatták be három település plébánosává a 777 csapatának oszlopos tagját.
Bese Gergő
A nyár vége örömteli fejleményeket is jelent: például Bese Gergő atya ismét minden vasárnap este blogbejegyzéssel jelentkezik a 777 oldalán. Mai írásában az evangélium és a jelen között húz érdekes párhuzamot!
Augusztus elsejével Tass, Dunavecse és Szalkszentmárton plébánosává nevezte ki Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Bese Gergő atyát, aki az elmúlt évben Jánoshalmán káplánként szolgált.
Bese Gergő atya lengyelek iránti rokonszenvét aligha kell bemutatni a 777 olvasóinak, hiszen többször is írt erről már korábban. A fiatal pap öt évvel ezelőtt lengyel állami kitüntetésben részesült, ezúttal pedig a Magyarországi Lengyelekért díjban részesül, amelyet vasárnap vehet át Budapesten.
Bese Gergő atya a hét legfontosabb hazai hírére reagál: a TEK rajtaütött egy kecskeméti egyetemistán, aki a gyanú szerint terrorista támadásokat akart végrehajtani Budapesten.
Negyven éve a Szent Péter téren több lövéssel Szent II. János Pál pápa életére tört Mehmet Ali Ağca. A lövéseket nem bízta a véletlenre, pontosan célzott, ám még is a gyilkos golyót eltérítette valami vagy valaki. A szemtanúk beszámolója és a készült képek egy női alakot fedeztek fel a Szentatya körül. Bese Gergő atya írása és programajánlója.
Május 1-je Szent József, a munkás emléknapja a katolikus egyházban. Bese Gergő atya ezzel az ünnepnappal kapcsolatban osztotta meg gondolatait.
Miközben Magyarország lassan az újranyitásra készül, Bese Gergő atya komoly dologra figyelmeztet bennünket: rosszul járunk, ha mindent ott folytatunk, ahol a járvány előtt abbahagytunk.
Bese Gergő atya papi szolgálatának legnehezebb időszakát éli: a fiatal káplán úgy próbál lelki segítséget nyújtani ismerőseinek, barátainak és rokonainak, hogy közben egyre több hozzá közel álló ember fertőződik meg a koronavírussal. Többen közülüket a lélegeztetőgép tart életben, másoknak egyik napról a másikra romlik ijesztően az állapota. Gergő atya lelki erejét megtartva a hitében bízik, szokásos vasárnap esti írásában egyszerre található meg a remény és a szomorúság.
Az őszinte szerelem napja. Eléggé elcsépeltnek tűnik, hogy ismételten a tiszta szerelem mellett kardoskodom, de Szent Valentin püspök ünnepe jó alkalom arra, hogy újra felhozzam ezt a témát.