Bese Gergő atya a hét legfontosabb hazai hírére reagál: a TEK rajtaütött egy kecskeméti egyetemistán, aki a gyanú szerint terrorista támadásokat akart végrehajtani Budapesten.
A héten futótűzként terjedt a hazai és a nemzetközi sajtóban egyaránt a hír, hogy egy 21 éves egyetemistát a TEK családi otthonából vezetett el, terrorcselekmények előkészítésével vádolva. A felvételek nem az ismert nyugati titkosszolgálatok látványos lecsapásainak filmkockái voltak, hanem kis hazánkban készültek. A történtekig abban a viszonylagos nyugalomban lehettünk, hogy a terroristák célpontjai a Lajtától nyugatra találhatók, mi pedig csak tranzit országnak számítunk, azonban ez az elképzelés szertefoszlani látszik.
Persze a TEK főigazgatója többször is kihangsúlyozta, hogy elszigetelt esetről van szó, ami megnyugtató, de a szépen lassan kiszivárgó információk rávilágítanak arra, hogy a fiatalemberrel történtek nem egyedi életút következményei voltak. Ismételten eljött az ideje annak, hogy társadalmunknak tükröt tartson maga elé, hogy mi vezette a 21 éves fiatalembert arra, hogy ilyen borzalmas cselekmények előkészítésében vegyen részt.
Különösen is aggasztó, hogy a férfi egy jól szituált, keresztény családból származik, ő maga pedig egyházi fenntartású iskolában szerzett érettségit. Keresztény életmódját, értékrendjét hátra hagyva ismerkedett meg az iszlám vallással, radikalizálódott, felvette a kapcsolatot az Iszlám Állammal, hűségesküt tett nekik és elkezdte megvalósítani terveit (csőbomba merénylet és tömegbehajtás), mellyel a „pogányokat” akarta megleckéztetni.
hirdetésHa ezzel a szemüveggel nézem az eseményeket, bizony aggódás fog el. Hol voltak a szülők, a pedagógusok, a lelki vezetők, barátok, amikor ez a drámai fordulat bekövetkezett? Mit rontottunk el ennél a fiúnál? Hogyan jutott el idáig? Milyen negatív élményei lehettek, hogy képes volt szakítani hitével és egy olyan vallás fanatikus követője lett, mely éppen a keresztényekkel szemben definiálja magát?
Vajon mennyire voltak jelen az életében a hiteles keresztény emberek? Mennyire sikerült a szívébe csempészni Jézus szeretetparancsát és példabeszédeit? Vagy csak tömlőn keresztül, nagy nyomással öntötték a fejébe a különböző dogmákat, szentségtani fogalmakat, évszámokat, és az egészből ilyen mértékben elege lett? A misenapló frusztrációja miatt elborult az agya?
Persze távol álljon tőlem, hogy az iskolát, a tanárait tegyem felelőssé a radikalizálódása miatt, mert az alapproblémát a családban és a közösségeiben kell keresni, amennyiben tartozott valahová. A dolgozó, a csillagokat az égből lehozó szülők emberfeletti teljesítményei mellett éppen a személyes jelenlétre, a meghallgatása, a minőségi időre nincs idejük.
A mókuskerék forog megállás nélkül, kiszállni belőle pedig csak komoly áldozatok, leginkább anyagi áldozat árán lehetséges.
De szükséges kihangsúlyozni a kortársi csoport hiányát, felületességét is. Volt igényük a személyes találkozásra, beszélgetésekre? Vagy csak az online térben szorult vissza a közösségi élettér? Mert ha ez így történt, akkor egyenes út vezetett a magányosságán keresztül addig, hogy a neten szörfözve belegabalyodjon a hálóba, melyek azt a célt szolgálják, hogy az éppen ilyen sérült fiatalokat magukhoz vonzzák. Nem csak terrorszervezetekről van szó csupán, ide tartoznak szexuális ragadozók, emberkereskedők stb..
Rengeteg tanulsága van ennek az esetnek, hiszen ez a fiatal srác nem terroristának született – de még csak nem is szélsőséges iszlamistának. Rá kell hogy ébredjünk arra, mekkora felelősségünk van a környezetünkben élő emberek kapcsán: hogy nem csak önző módon a saját életünk céljait kell hajkurásznunk, hanem oda kell figyelnünk a körülöttünk lévőkre, akik magányosak, akiket beszippantott az internet, akik közösségre vágynak – és leginkább szeretetre.
Imádkozzunk ezért az egyetemistáért, a családjáért, azokért akik ismerik. A hatóságok a rajtaütéssel nem csak a mi életünket mentették meg, hanem az övét is, lehetőséget adva arra, hogy a szívében a gyűlölet helyett a szeretetet jelenjen meg.
Legyen intő jel az ő története mindannyiunk számára!
Bese Gergő
hirdetés
1 Komment
Lévén hogy én is a piaristákhoz jártam, bár nem Kecskemétre, a saját iskolai emlékeim alapján semmi meglepőt nem találok abban, hogy ha egy diák az ott lehúzott évek után azt a vallást választja, amely a kereszténységtől látszólag a lehető legmesszebb esik…
Szóval, a viccet félretéve, kimaradt a lehetséges okok közül az, hogy ha valaki olyan vallást keres, amelyet a hívei igazán komolyan vesznek, akkor a Katolikus Egyház neki ebben nem sokat tud nyújtani. A rengeteg megalkuvással és színészkedéssel a kereszténység mára csupán egy népszokássá dergadálódott, és ez az Egyház nem igazán képes arra, hogy Krisztus követését a radikális vallásosságnak egy lehetséges alternatívájaként mutassa fel. Így hát az útját kereső fiatal részéről logikus döntésnek tűnik, hogy ezt az értéket máshol vélte megtalálni. Egy olyan “vallásban”, ahol a tanítás egyszerű, mint a kőbalta, és ahol a “szentté váláshoz” gyors, biztos és látványos út vezet…
Nézzétek meg a statisztikákat, hogy hány ember lesz öngyilkos Magyarországon, és gondoljátok el, hogy mi lesz akkor, ha a médiában látott látványos merényletek hatására ezeknek az életúnt embereknek akár csak az egyötöde a jövőben úgy fog dönteni, hogy a hídról való leugrás helyett az öngyilkos merényletet választja.
Tulajdonképpen ezen a ponton a fogyasztói társadalom nihillizmusa és az iszlám fanatizmus csodálatos, “termékeny” szimbiózisát láthatjuk. Az embertelen pénzhatalmi világrend kitermeli az öngyilkosjelölteket, utána ezek rátalálnak az iszlám fundamentalizmusra, és a dühüket immár isteni küldetésként érezve terroristává válnak, majd a terroristák okozta félelem hatására a világ urai fokozhatják az ellenőrzést, mondván, hogy “lám-lám, szükség van a polgárok minél erősebb megfigyelésére”. Így válik az ellenség a rendszer legjobb szolgálójává.
Szóval nincs ezen mit csodálkozni, inkább azon kellene csodálkozni, hogy a rendszerváltástól számítva 31 évet kellett várni ahhoz, hogy ez bekövetkezzen. Elvégre 1990 óta Magyarország is európai ország…