Egyéb

Egy esztendeje a koronavírus árnyékában – Bese Gergő atya írása

Bese Gergő atya papi szolgálatának legnehezebb időszakát éli: a fiatal káplán úgy próbál lelki segítséget nyújtani ismerőseinek, barátainak és rokonainak, hogy közben egyre több hozzá közel álló ember fertőződik meg a koronavírussal. Többen közülüket a lélegeztetőgép tart életben, másoknak egyik napról a másikra romlik ijesztően az állapota.  Gergő atya lelki erejét megtartva a hitében bízik, szokásos vasárnap esti írásában egyszerre található meg a remény és a szomorúság.

Szinte napra pontosan egy esztendeje, hogy az életünket teljesen megváltoztatta az a láthatatlan ellenség, mely koronavírusként rátört az emberiségre. Apró, lokális vírusnak gondoltuk, a távoli Vuhan városában, de hamar rá kellett jönni, hogy többről van szómmint enyhe megfázás, pár napos láz, rosszullét.

Valami egészen, valami félelmetes közeledett és 2020 januárjától lassan tornyosulni kezdtek a viharfellegek az égen, majd sötétbe burkolózott a világ.

Az utcák elnéptelenedtek, az iskolákban elhallgattak a csengők, a templomokban elhalkultak az imák, az otthonok megteltek bizonytalansággal, kétségbeeséssel. A pánikroham megindult az üzletekben, a fogyasztói társadalom nem tudott kivetkőzni önmagából és harc indult az utolsó csomag WC-papírért is. A viszonylagos békében, de annál nagyobb jólétben élt nyugati civilizáció a 21. század legnagyobb kihívásával kellett, hogy szembenézzen: a bizonytalansággal.

Korábban nem látott események zajlottak a szemünk előtt. Láttuk az olaszországi kórházak képeit, a teherautókkal szállított koporsókat, a több tucat elhunyt pap élettörténetét, a szétszakított családokat, hallgattuk az erkélyen tartott koncerteket, az esti tapsolásokat.

Az életünket a kényszer az online térbe tolta át. Ott hallgattuk a szentmisét, vettünk részt tanórán, éltünk át koncertet, színi előadást vagy tartottuk a lelket egyedül élő hozzátartozónkkal. Persze a pandémia első hullámában még csak a távoli eseményekről érkező híradások rendítettek meg bennünket, az igazi tragédiák ezután következtek. A vírustagadók, a szkeptikusok, a mindig mindennel szemben protestálók folyamatosan azt harsogták, hogy ez az egész csak politika, mesterséges gazdasági recesszió előidézése, és sokkal többen meghalnak rákban, közúti balesetben, mint a koronavírusban. Az ősz azonban sok mindent megváltoztatott.

Egyre többen és többen tapasztalták meg a saját életükben ennek a járványnak az erejét. Napról napra növekedett a betegek száma és vele együtt az elhunytaké is. Már nem kellett külföldről importált szenvedéstörténetekkel megtölteni a címlapokat. Sajnos bőven akadt hazai is. Fiatalok és idősek, egészségesek és betegek egyaránt a vírus áldozataivá váltak. Azt gondoltuk, hogy 2021-ben valami változni fog és tavaszra már csak rossz emlék lesz az egész. De nem így történt, a harmadik hullám és a mutánsok érkezésével a tragédiák egyre fokozódtak.

Szinte mindennap veszítek el ismerőst, barátot, vagy kapok üzenetet, hogy kiért imádkozzak nagy buzgalommal. Papi szolgálatom egyik legnehezebb időszakát élem. Próbálok segíteni, de tudom, hogy a gyógyír egyedül Istennél van. Isten azonban tabu a szekularizált társadalomban, nincs rá szükség. Imádkozzanak a papok, a többit majd megoldja a tudomány. Ezt a szemléletet látva és megtapasztalva félek attól, hogy mi vár még ránk.

Mennyi tragédiának kell megtörténnie addig, amíg belátjuk, hogy emberi gyarlóságunk, az Istentől való elfordulásunk, önzőségünk taszított a mostani helyzetbe minket és minden elveszített élet ennek a következménye! Isten irgalmassága és türelme azonban végtelen. A mai, vasárnapi Evangéliumban is üzen: ”Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Jn. 3,15

Őbenne hinni és akkor miénk az örök élet! Ennyi! Minden kornak megvoltak azok az eseményei (háborúk, természeti katasztrófák, népvándorlások stb…), melyek segítették az emberiséget visszatalálni a gyökereihez, visszatalálni az igazi identitásukhoz, visszatalálni a hitükhöz. Lehet, hogy korunk lelki ébredésének időszakát éljük? Lehet, hogy a járvány elmúlásával valami más, valami jobb elkezdődik az egyén, a családok, az Egyház életében?

Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Jn. 3,18

Bese Gergő atya

hirdetés

1 Komment

  • Válasz F 2021. 03. 15. 04:07

    A láthatatlan ellenség nem a koronavírus! A vírus az csak az eszköz, arra, hogy az egész világ összes kommunikációját az internetre kényszerítsék, ezáltal dokumentálhatóvá, megfigyelhetővé, elemezhetővé, kontrollálhatóvá váljon.
    .
    Ez a tragédia, nem pedig az, hogy néhányan meghalnak. Előbb-utóbb úgyis meghal mindenki, ha nem vírusban, akkor akármi másban. De hogy közben mivé lesz a világ, azt senki nem veszi észre?
    És ezen a “tudomány” nem fog segíteni. Az Egyház az egyetlen szervezet, ami tehetne ez ellen, de a jelek szerint esze ágában sincs még az sem, hogy szembenézzen a helyzettel.