Miközben Magyarország lassan az újranyitásra készül, Bese Gergő atya komoly dologra figyelmeztet bennünket: rosszul járunk, ha mindent ott folytatunk, ahol a járvány előtt abbahagytunk.
Szinte már mindenki felsorakozott a rajtvonal előtt. Készen állunk arra, hogy amikor eldördül a pisztoly, nekivágjunk és célba érjünk. Valahogy így tudom megfogalmazni azt az érzést, amit ismerőseimen keresztül tapasztalok a fokozatos újranyitással kapcsolatban. Boldog és boldogtalan menne már az éttermekbe, fürdőkbe, mozikba, színházakba, múzeumokba és a fél ország bérletet váltana már a konditermekbe is.
Mindenki elszántan keresi a vírus előtti életét, pedig tudjuk jól, hogy soha nem lesz már semmi sem a régi. A maszkok, távolságtartás, fertőtlenítés, védőoltások százada következik. Az életünk részévé válik a bizonytalanság, megtanulunk hatékonyan dolgozni a „home office”-ban, szentmise-közvetítéseink egyre profibbak lesznek és remélhetőleg az online tanítás is gördülékenyebben megy majd a későbbiekben.
Valahogy olyan érzésünk lehet most, mint az apostoloknak volt Jézus halála után. Semmi sem olyan, mint pár nappal korábban, pár évvel azelőtt volt. A táj szépsége és az épített környezet megmaradt, de legbelül, a lélek szintjén minden megváltozott.
hirdetésSok mindent elveszítettek korábbi életükből – család, szülőföld, munka, -, de sokkal több mindenben gazdagodtak Jézus által. Új alapokra helyeződött a hitük, Isten-kapcsolatuk és a törvények megtartása is más hangsúlyt kapott. A hároméves lelkigyakorlat és persze a Szentlélek eljövetele számtalan gyümölcsöt érlelt. Az apostolok immáron papok lettek, misszionáriusok, nagy hatalommal felruházva.
Egyikük sem akarta a régi életét, hanem hajtotta őket a Lélek ereje, és lángoltak, mint a tűz. Pedig a korábbi életük sokkal biztonságosabb, akár kiegyensúlyozottabb lett volna, mint az akkor ismert világ bejárása, a teljes bizonytalanság és a vértanúság. De akik egyszer megismerték Jézust, azoknak az élete megváltozik, látható vagy akár láthatatlan módon létrejön a kötelék és más szemmel látjuk a világot. Gondoljunk csak az emmauszi tanítványok tanúságtételére: ,,Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” (Lk. 24,33)
A régi életünk, melyet most már tökéletesnek látunk, tele volt hibákkal, bűnökkel, emberi gyarlóságokkal, mégis nap mint nap visszasírjuk azt (mint az egyiptomi fogságból szabadult zsidóság). Pedig elérkezett az idő, hogy több mint egy év karantén, bezárkózás, korlátozások távlatából újraprogramozzuk az életünket.
El kell engedni számtalan felesleges dolgot, mely csak az időnket rabolta, emberi kapcsolatainkat szűkítette és pusztította a lelket.
A családi és baráti közösségek újraépítésének nehéz időszaka következik. De kik maradtak meg barátoknak? Akik néha rám írtak az online térben megszokásból, vagy azok, akik bevásároltak, főztek rám, kiváltották a gyógyszereimet vagy mellettem voltak a gyászban? Erős társakra van szükség, mert az online tér felszínessé tette a kapcsolatainkat, a járványhelyzet pedig éppen erre világított rá. Nem szabad jó, hiteles, építő közösség nélkül maradni, mert akkor magányos, kiszolgáltatott leszek, és akkor célponttá válok.
Ott állunk a rajtvonalnál, szeretnénk ezt a rémálmot magunk mögött hagyni és 2020 februárját akarjuk újra átélni. Ne hazudjunk önmagunknak! Kezdjünk el tudatosan építkezni, írjuk fel egy lapra, mit tanultunk a járvány alatt, miben fejlődtünk, miben lettünk figyelmesebbek. Mit akarsz beépíteni az új ember mindennapjaiba? Ha a régi embert akarod újra magadra ölteni, csalódni fogsz és számodra elmarad a feltámadás, te még mindig karanténban leszel az emeleti teremben rettegve és várakozva, pedig a sötétség elmúlt, és a világosság győzelmet aratott.
Bese Gergő
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás