Idén nyolcadik alkalommal segítjük a rászoruló gyermekek karácsonyát. A Győztes Bárány Alapítvány a 777 médiatámogatásával segíti a gyűjtést. Az ajándékokat még karácsony előtt osztjuk ki Ózdon a Győztes Bárány Közösségbe járó gyerekek között.

Idén nyolcadik alkalommal segítjük a rászoruló gyermekek karácsonyát. A Győztes Bárány Alapítvány a 777 médiatámogatásával segíti a gyűjtést. Az ajándékokat még karácsony előtt osztjuk ki Ózdon a Győztes Bárány Közösségbe járó gyerekek között.

„Odaadtam neki a rózsafüzéremet, és azt mondtam: Imádkozzunk együtt! Megtanítalak rózsafüzért imádkozni, mert nekem nagyon sokat segít a gyógyulás útján.” Egy elgondolkodtató történet az ima erejéről.

Az olasz kormány november 6-án, hétfőn állampolgárságot adott egy súlyosan beteg brit csecsemőnek, hogy megakadályozzák, hogy a brit orvosok leválasszák az életfenntartó gépekről, és lehetővé tegyék, hogy a gyermeket Olaszországba szállítsák.

Kovács Zsolt atya nyár óta a Váci Egyházmegye ifjúsági lelkésze. A vele készült interjúban nemcsak arról beszélt, milyen tervei vannak helyi szinten az ifjúságpasztoráció területén, hanem arról is, hogy általánosságban mire van ma szüksége a fiataloknak, milyen irányba tart a Katolikus Egyház, mit jelent az, hogy túlságosan önmagunkra hivatkozóvá váltunk, és hogyan tudunk ebből kilépni. A Váci Egyházmegye oldalát szemlézzük.

A legtöbben az amerikai életet a filmekből, sorozatokból ismerjük, de vajon mennyi köze van ezeknek a valósághoz? Milyen az USA-ban a keresztények helyzete? Mit tanulhatunk tőlük és mi az, amit jobb lenne elkerülni? Ezekről beszélgettünk Gyenes Zoltánnal, aki több mint egy évet töltött kint, hogy befejezze a doktori kutatását. A tanulás mellett egyből keresett gyülekezetet is magának, így az ott szerzett tapasztalatait is megosztotta.

Farkas Ferenc terézvárosi káplán szókimondó, egészen rendkívüli prédikációt tartott most vasárnap az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban. A még csak 26 éves fiatal pap kendőzetlen őszinteséggel beszélt az evangélium kapcsán az Egyházban előforduló bűnökről, amelyek a hitelességét támadják – mindezt belülről -, az anyagi javak hajszolásáról, a tanítás hígításáról. Beszédét lejegyzeteltük, de a cikkünk alatt teljes egészében megtekinthető.

Az imádkozás, a böjt és az adakozás elengedhetetlen részei egy keresztény életének, de nem jelentik azt, hogy szent életet élünk.

Közzétették a Vatikánban Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka felhívását, melyet éppen Halottak napján írt a Szentföldön, ahol most ezekben a hetekben családok ezrei siratják halottjaikat, izraeli és palesztin oldalról egyaránt.
