• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„A fiatalok hamarabb kérik a ChatGPT tanácsát, mint a nagymamáét” – a mesterséges intelligencia a családokra is hat

A jövőkutatók szerint a mesterséges intelligenciát bátran nevezhetjük „új fajnak”, mivel egy autonómiával rendelkező „lényről” van szó, amely már szinte családtag. De kiválthat-e egy szülőt vagy nagyszülőt a családban egy személyiséggel nem rendelkező, nem érző rendszer? Van okunk félni, hogy az AI átveszi az irányítást és megszabja, milyen értékekben higgyünk? Többek között ilyen izgalmas kérdésekről beszélgettek a Budapesti Demográfiai Csúcs résztvevői.

Isten tudja – gyönyörű vers a bizalomról + VIDEÓ

Ez a hét valamiért a versek hete lett a 777-en: már a második nagyon minőségi, istenes költeményt kapjuk a postafiókunkba. Ezúttal Antal Szilvia versét mutatjuk meg nektek, amelyet Csórics Balázs színész fel is olvasott egy vidójában, így még többekhez eljutott. A cikkben megtaláljátok a videót, és a vers leírt verzióját is.

A zarándoktáborok lehetnek a fiatalok megmentői

61 csoport, valamint több mint 1000 diák és vezető vett részt idén az államilag támogatott zarándoktáborokon, melynek utolsó csoportja a napokban tért haza. A zömében több mint 100 kilométeres, 1 hetes zarándoklatok embert próbáló terepei alatt a szervezők minden aktuális, fiatalokkal kapcsolatos feltételezésre rácáfoltak. Azt tapasztalták ugyanis, hogy a diákok éheznek a csendre, szeretnek egymással beszélgetni és a természetben lenni.

„Lábunk együtt járjon, kezünk együtt gyűjtsön” – Imádkozd el te is az Úrral való egység imáját!

Ez a Szentíráson alapuló imádság megragadja a lényegét annak, amire Jézus leginkább vágyik; a velünk való teljes egybeolvadásra!

Vad vizek – egy vers, amely eszedbe juttatja, milyen Istennel az élet

Vendégszerzőnk, Nagy Vanda versét osztjuk meg veletek, aki versében sok olyan dolgot érint, amely leírja, milyen Istennel az életünk. Néha ijesztő, néha kalandos, de mindenképpen az Ő megtartó szeretetére épülő. 

Mindent a szerelemről!

Méghogy a cölebsz lelkipásztorok nem értenek a párkapcsolatokhoz! Patsch Ferenc jezsuita legújabb könyvében a szexualitásról, hűségről és a pályamódosító papokról is elmond mindent – amit csak tud.

„A langyos vízből ki kell rángatni az embereket, hogy magyarnak érezzék magukat” – Pigniczky Eszter

A clevelandi Pigniczky-Szentkirályi házaspárt, Esztert és Endrét sokan ismerik Észak-Amerikában; még olyanok is, akik nem cserkészkednek és nem néptáncolnak. Eszti testvére, Réka számtalan filmet készített az amerikai magyarokról, sokak számára onnan ismerős a Pigniczky név. Beszélgetés családról, nyelvekről, cserkészetről, néptáncról, és arról, hogy hol és kinek van nagyobb szüksége a magyarság és a hit őrzésére.

Ezt csak te taníthatod meg nekik – vidd el a gyerekeidet is a templomba!

Öt nap alatt majdnem kétezren osztották meg a Facebookon azt az olasz nyelvű írást, amely arra buzdítja az édesanyákat és édesapákat, hogy gyermekeiket is vigyék magukkal a szentmisére.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    2026. 08. 30.
  • Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    2026. 08. 26.
  • Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    2026. 08. 25.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • blog
  • abortusz
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére