• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Válságban az identitás? – beszélgetés Bakos Marcellel arról, kik vagyunk és hova érdemes tartoznunk

Ma már az, hogy valaki fiúnak vagy lánynak születik, hogy milyen nemzetiségű, hogy mit tart családnak, erősen megkérdőjelezhető – legalábbis a progresszív irányzat szerint. Az identitásválság a nyugati országokban már intenzíven tapasztalható, nálunk még csak nyomokban fellelhető, de jelen van. Mit tehetünk keresztényként, ha szeretnénk kitartani az igazság mellett? Hogyan gondolkozzunk és érveljünk?  Ezekről beszélgettünk Bakos Marcellel, az Axióma munkatársával.

Ha el vagy rejtve Istenben, békességed lesz a nehéz időkben is + IMA

A mégis-békesség azt jelenti, hogy minden körülmények ellenére Istentől való mély megnyugvásunk van abban, hogy Ő tartja az életünket és számíthatunk Rá. Thoma László református lelkipásztor reggeli áhítatában beszélt erről a Gazdagréti Református Gyülekezet közösségi oldalán.

„Istennek terve van az életemmel” – egy szenvedélybeteg lány megrázó története

„Isten kegyelmes, irgalmas és türelmes, és nem arra néz, amilyen voltam, hanem annak lát, akivé leszek Általa” – vallja Bajcsiné Panka Alexandra a Találkozások című műsorban. A lány megrázó gyerekkora és fiatal felnőttkora után szenvedélybeteg lett, megtapasztalta a legnagyobb mélységeket. Végül megtért, és férjével, Bajcsi Norberttel járnak keresztény közösségbe, egymást segítve a gyógyulás útján.

„Ez feladatot jelent” – reagált az MKPK a népszámlálási adatokra

„A nemzetközi tendenciák a népszámlálás adataiban is megfigyelhetőek, amelyek alól hazánk és ezen belül katolikus közösségeink sem képeznek kivételt. Ez feladatot jelent a Magyar Katolikus Egyház számára is” – reagált a népszámlálási adatokra az MKPK, amelynek közleményét változtatás nélkül közüljük. A KSH friss adataira a protestáns egyházak is reagáltak.

Mit ne mondjunk annak, aki a hivatástisztázás folyamatában van? – Keresem az utam #6

Szerzetesség, papság vagy házasság? Életünk egyik legfontosabb tényezője, hogy megtaláljuk azt az utat, melyen igazán kibontakozhatunk. De lehet-e valaki teljesen biztos a döntésében? Szükséges-e egyáltalán a száz százalékos bizonyosság? És ha egy barátunk vagy családtagunk van ebben a folyamatban, milyen gondolatokkal lássuk el, és mit hagyjunk meg inkább magunknak? Cikksorozatunk utolsó részében Zics Ildikó szociális testvér, hivatásgondozó ezekre a kérdésekre ad választ.

5+1 dolog, amit Jézus tanított nekem a felnőtté válásról

Mind tudjuk, hogy ahogy telnek az évek, „illene” egyre felnőttesebben viselkedni, felelősséget vállalni, ügyesen rendezni az életünket minden területen. De valljuk be, ez néha meghaladja az erőnket. Az sem biztos, hogy mindenre jó mintát láttunk. Még jó, hogy Jézus nemcsak a Megváltónk, az Urunk, hanem a legjobb barátunk és a tanítónk is, aki megtanít a felnőtt létre is, ha kérjük.
Íme 5 dolog, amit én Tőle tanultam.

„Az asszony engedelmeskedjék férjének” – hogyan kell értelmeznünk Pál apostol ezen sorát?

„Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak” – olvassuk Pál apostol Efezusiaknak írt levelében. A Biblia talán egyik legvitatottabb sora ez, amely sok nőben rossz érzéseket vált ki. Mire is gondolt itt Szent Pál, hogyan kell értelmeznünk ezeket a sorokat? Nem máshoz, mint II. János Pál pápa magyarázatához fogunk nyúlni.

Milyen lesz a jövő oktatása?

Mire érdemes felkészülnünk már ma, hogy ne érjen váratlanul a jövő? Hogyan kell megváltoztatni az oktatást, hogy a gyerekek tudatos felnőttekké váljanak, akik képesek jól használni a digitális technikát? Egységes tananyag kell, vagy személyre szabott? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Brain Bar előadói és fiatal résztvevői.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    „Nem mentem volna hozzá, ha nem tér meg” – Lackfi János és Bárdos Júlia

    2026. 08. 30.
  • Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    Isten pont annak szeret téged, aki vagy! – gondolatok az önelfogadásról

    2026. 08. 26.
  • Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    Ha Isten kivisz a pusztába, gondoskodik is rólunk – egy nehéz zarándoklat kegyelmei

    2026. 08. 25.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • kereszténység
  • egyház
  • interjú
  • karácsony
  • blog
  • abortusz
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére