Az újév első napján szörnyű tragédia rázta meg az országot: Tapolca mellett négy fiatal halt meg egy balesetben, amikor autójukkal egy személyvonattal ütköztek. Az autó ötödik utasának életét a legfrissebb hírek szerint sikerült megmenteni.

Az újév első napján szörnyű tragédia rázta meg az országot: Tapolca mellett négy fiatal halt meg egy balesetben, amikor autójukkal egy személyvonattal ütköztek. Az autó ötödik utasának életét a legfrissebb hírek szerint sikerült megmenteni.

Amerikában egyre több esetről hallunk, amikor a bíróság úgy dönt: hiába összeegyeztethetetlen valakinek a hitével, akkor is vállalnia kell azonos nemű párok esküvőjén a szolgáltatást. Így járt Emilee Carpenter keresztény esküvői fotós is, akit arra köteleztek, vállalja el a munkát vagy súlyos bírásgot kell fizetnie.

Kétezer éves zsinagóga romját találták meg Migdálban, Észak-Izrael Galilea nevű részén a Kinneret, vagyis Genezáreti-tó partjánál – írja a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál alapján az MTI. A felfedezés a kutatók szerint megváltoztatja az egykori zsidó vallási életről alkotott korábbi elképzeléseiket.

Egyezséggel és bocsánatkéréssel zárult az a több éve tartó peres eljárás, melyet az Emberi Méltóság Központ indított a szentáldozással viccelődő abortuszpárti tüntetők ellen.

A pápai repülő fedélzetén válaszolt újságírói kérdésekre hétfőn Ferenc pápa, miközben Rómába tartottak Görögországban és Ciprusban tett látogatása után – írja a Vatican News. Az egyházfő bírálta azt a dokumentumot, melyet az Európai Bizottság adott ki a „befogadó kommunikációról”, mely többek között a karácsony szó elhagyását is szorgalmazza.

Egyre több felekezetből csatlakoznak ahhoz az állásfoglaláshoz, melyet november elején evangélikus lelkészek és egyháztagok egy csoportja tett közzé. A Novemberi Állásfoglalás „kiállás az Ige igazsága mellett és szembenállás az egyházban is jelen lévő LMBTQ propagandával” – fogalmaznak.

Futótűzként terjed egy új kezdeményezés az internetes fórumokon. Az elhagyott mikuláscsomagokkal szebbé tehetjük embertársaink számára Mikulás napját.

Közös imádságra hívnak a nagy történelmi egyházak a koronavírusban szenvedőkért, az egészségesekért, hálát adva az orvosok és ápolók munkájáért és megemlékezve az elhunytakról. Az esemény a Bazilikában lesz, de online is lehet majd követni.
