Megható jelenetnek lehettek tanúi azok, akik részt vettek a Kaposvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság épületének felszentelésén. Ez az alkalom emlékeztetett mindenkit arra, hogy a tűzoltók saját életük kockáztatása közben sincsenek egyedül.

Megható jelenetnek lehettek tanúi azok, akik részt vettek a Kaposvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság épületének felszentelésén. Ez az alkalom emlékeztetett mindenkit arra, hogy a tűzoltók saját életük kockáztatása közben sincsenek egyedül.

Mel Gibson és Jim Caviezel is külön-külön megerősítette a régóta hallható pletykát, miszerint a Passió című filmnek lesz folytatása. Az alkotás címe „A feltámadás” lesz, ezzel meg is válaszolva a kérdést, hogy miről fog majd szólni.

Minden túlzás nélkül szinte a teljes magyar sajtó beszámolt a Dabóczi Kálmánnal készült interjúnkról! A BKK vezérigazgatójának szokatlanul őszinte interjúja megérintette Böjte Csaba testvért is, aki imára hív mindenkit!

Matt Gaetz republikánus képviselő egy televíziós interjúban a szeplőtelen fogantatással példálózott. Nem kellett volna.

A Fehér Ház január 19-én közleményt adott ki, melyben az emberi élet fontosságára és szentségére hívja fel a figyelmet. A dokumentum középpontjában a „meg nem születettek” szomorú sorsa és az amerikai abortusz-helyzet elkeserítő állapota található. A kormányzat egyértelműen állást foglal a magzat életének védelme mellett és támogatásáról biztosítja azokat a polgárokat akik kiállnak ezért a fontos ügyért.

A Kléruskongregáció prefektusa, Beniamino Stella fontolóra venné az idősebb, házas férfiak pappá szentelését.

Második alkalommal bonyolított le nagy sikerű adománygyűjtést a börtöncursillokat szervező titkárság, amely célul tűzte ki, hogy minél több fogvatartottal ismertesse meg Krisztus szeretetét, az örömhírt.

Szentmisét mutattak be az olaszok az egy évvel ezelőtti veronai busztragédia áldozataiért és hozzátartozóiért – számol be a hírről a feol.hu
