Minden túlzás nélkül szinte a teljes magyar sajtó beszámolt a Dabóczi Kálmánnal készült interjúnkról! A BKK vezérigazgatójának szokatlanul őszinte interjúja megérintette Böjte Csaba testvért is, aki imára hív mindenkit!
Dabóczi Kálmán a 777-nek adott interjújában – amelyet rengeteg médium szemlézett, sajnos a keresztény oldalak közül egyedül az evangelikus.hu – így fogalmazott:
„Idén már két hullámban hozzuk be a feleségemmel a gyerekeket a városba, van egy korai és egy későbbi „járat”. Bevett szokás, hogy az autóban ilyenkor imádkozni szoktunk közösen. Az egyik imaszándék – amelyet a gyerekek mostanában már maguktól mondanak – a város és az ország vezetőiért szokott lenni, hogy a közjót szolgálják, ne a saját érdekeiket. Ezzel az állandó fohásszal állítom, hogy a gyerekek többet tesznek a közjó és a magyar politikai élet tisztaságáért, mintha plakátokkal kampányolnának. Gondoljunk csak bele, hogy milyen lenne áprilisig a közhangulat, ha sokan csatlakoznának ehhez az imához…”
Nem akárki csatlakozott a kéréshez, hiszen Böjte Csaba testvér – akiről szintén szó esik az interjúban – a mai napon a Facebook oldalán a következő kéréssel fordult mindenkihez:
„Örömmel olvastam Dabóczi Kálmánnal, a BKK vezérigazgatójával készült interjút! A mai világban kevesen vállalnak tudatosan embert próbáló nehéz feladatokat! Sajnos sokan úgy gondolják, hogy ha keresztények lettünk akkor kerülni kell a rázós pályát, távol kell maradni mindattól mi nehézséggel, küzdelemmel jár, ami bepiszkíthatja kezünket, lábunkat!
Az igazi Krisztus követő bevethető, vállalja az élettel együtt járó gondokat, problémákat, mer elindulni a világot tovább teremtő Krisztus nyomában. Az igazi keresztény nem gazdag ifjú, nem megy vissza a kényelmes, meleg kuckójába, hogy ott jólfésült, mindent jobban tudó megmondó emberként élje a veszélytelen életét! Az igazi jó keresztény elfogadja, hogy az út sara bemocskolja lábát, megy a Mestere nyomában az apostolok, a szentek útján még ha az út a Golgota felé is vezet!
Szeretettel kérlek, hogy imádkozzunk a felelős beosztásban dolgozó keresztény testvéreinkért, a köztisztviselőkért, politikusainkért, hogy hivatásukat egyeztetni tudják hitükkel, és munkájuknak gyümölcse beérjen, mindannyiunk örömére!”
A 777 csapata teljes mértékben támogatja a BKK vezérigazgatójának és a ferences szerzetesnek a kérését: mi is arra buzdítunk mindenkit, hogy imádkozzunk a magyar politikusokért, magas beosztásban dolgozó honfitársainkért!
1 Komment
Ne csak a keresztényekért.