Veled előfordult már, hogy összecsaptak a fejed felett a hullámok, és nem láttál ki a munkád és teendőid hosszú listájából? Ha még nem, akkor valamit nagyon jól csinálsz. Azonban ha mégis, akkor te mikor jutottál el oda, hogy Isten segítségét is kérd?
Biztos sokszor hallottuk már az evangéliumokban a „mustármagnyi” kifejezést, de vajon nekünk van-e ekkora hitünk? Hiszen Jézus azt mondta, hogy ha igen, akkor semmi sem lesz számunkra lehetetlen.
„Ments meg, Uram!”, „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?”, „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Három gondolat ugyanazon szentírási szakaszból, amely számunkra is sokszor aktuális lehet.
Rengeteg káros szokás fertőzi a vezetési kultúránkat, amelyeknek hamar véget kéne vetnünk.
Rengeteg szó esik az érettségiről, de talán kevesebb az érettségizőkről. Akik tizenkét évet készültek erre, akik eddig mások kedvéért öltöztették virágba az iskolát és remélték, hogy egy nap értük fog díszbe borulni az épület. Ők most nem ballagnak sehová.
“Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?” – kérdezi Jézus remegő tanítványaitól, miután lecsendesítette a tengert. Ugyanezt a kérdést nekünk is feltehetné.
Mialatt a 10 millió, élesztőjétől megfosztott, kovászos pékáruk szakértőjének országává váltunk, két “karantén-konyhás” recept elolvasása közben összeszedtem néhány gondolatot, ami engem megérintett az elmúlt hetekben.
A média különböző felületein sajnos sokszor a pánikkeltéssel találkozunk az utóbbi hetekben a koronavírus-járvány kapcsán is. Fontos, hogy ezekből az információkból ki tudjuk szűrni azokat, amelyek tényleg fontosak számunkra.
Pár gondolat az aratnivalóról, a munkásokról és arról, hogy sokszor mennyire kényelmes keresztény tudok lenni. Pedig Jézus nem csupán a vasárnapi szentmisékre hív, hanem arra is, hogy aktívan kövessem Őt.