2020.10.28.

#csakegygondolat – Mi az örökségünk?

Mit jelent, hogy a sötétség hatalmából megszabadulva a világosságban járhatunk? Érdemes ezen elgondolkodunk. Minden nap egy új lehetőség, hogy közvetítsük a világnak Isten jóságát.

„Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.” (Kol 1:12-13.)  Ahogy elolvastam a mai részt az Újszövetség közös olvasása csoportban, ez az ige emelkedett ki előttem.

Hűha, felfogjuk ezt, hogy a szentek örökségét kaptuk meg Jézustól? Az egész világ a sötétség uralma alatt van, ehhez elég megnézni egy híradót vagy nyitott füllel közlekedni Budapesten. Mi pedig a világosságban járhatunk Vele.

hirdetés

Ragyoghatunk a sötétségben.

Nem kell itt nagy dolgokra gondolni. Megáldunk egy szitkozódó embert, megbocsátunk valakinek, aki megbántott, felhívunk valakit, aki magányos lehet. Apró cselekedetek, amelyekkel közvetíthetjük Isten szeretetét. Jézusban van a megváltásunk, és ez felhatalmaz arra, hogy áldássá legyünk azok számára is, akik még nem élnek vele.

 

Borítókép - Fotó: Joerg Stoeber | Dreamstime.com
#csakegygondolat Szilágyi Anna
hirdetés