A májusi imaalkalmunkon néhányan megfogalmaztuk, milyen jó lenne egy hónapon keresztül együtt olvasni a Bibliát. Minden nap mindnyájan ugyanazt a részt olvasva elmélkedhetnénk külön, de mégis együtt.

A májusi imaalkalmunkon néhányan megfogalmaztuk, milyen jó lenne egy hónapon keresztül együtt olvasni a Bibliát. Minden nap mindnyájan ugyanazt a részt olvasva elmélkedhetnénk külön, de mégis együtt.
Többször is foglalkoztunk már a 777-en azzal a fontos témával, hogy a munkahelyünkön hogyan élhetjük meg a hitünket. Nem véletlen: a munkahely (vagy az iskola) az a közeg, ahol az életünk egyik legnagyobb részét töltjük. Próbáltad már kideríteni, hogy vannak-e rajtad kívül keresztények ahol a mindennapjaidat töltöd? Ha vannak, volt már kezdeményezés nálatok közös imára, összejövetelre? Mindenképp érdemes megpróbálni!
Jézus pusztai megkísértéséről hallhattunk a mai evangéliumba. Most, a nagyböjt kezdetén különösen aktuális ez az igeszakasz. Nem a megkísértés miatt, hanem azért, hogy példát vegyünk Krisztusról, aki a szolgálata megkezdése előtt, elvonult böjtölni és találkozni az Atyával. Márpedig, ha Jézus szükségét érezte ennek, mennyivel inkább fontos ez számunkra! Összegyűjtöttem ezért néhány igerészt, ami inspiráló és tanulságos lehet számunkra a nagyböjti elhatározásainkhoz.
Összeegyeztethető-e egymással a hit és a tudomány? Ezzel a kérdéssel foglalkozott az a kerekasztal-beszélgetés, amely során másfél évvel ezelőtt a BME keresztény és ateista professzorai vitatkoztak egymással. A vita egy egészen érdekes és színvonalas beszélgetésnek indult, de aztán az egyik keresztény professzor ledobta a bombát… Elmondta, hogy ő az egész tudományos világképét a Biblia szavára építi: hisz abban, hogy a Föld körülbelül 10.000 éves, hogy a teljes teremtés valóban 6 nap alatt, azaz 6×24 óra alatt zajlott, és hogy Isten az embert valóban a föld porából teremtette. Az ateista professzorok elnevették magukat, én pedig csak fogtam a fejem…
Modern világunkra nagyon jellemző, hogy sok dolog, aminek régen komoly jelentősége volt (hitvallás, család, házasság, identitás) mára sajnos elvesztette a jelentését nagy általánosságban. Ez pedig végső soron ahhoz vezet, hogy egyre több a kiégett emberi élet. Azonban találkozhatunk ilyenekkel a Szentírás lapjain is. Lássuk, ők hogyan birkóztak meg ezzel a problémával.
A Bibliában körülbelül 600 alkalommal fordulnak elő gyerekekkel kapcsolatos történetek. Bár ritkán játszanak főszerepet, jelentéktelennek semmiképpen nem nevezhetők. Gyereknap alkalmából ezúttal tizenegy bibliai történetet mutatunk be.
Régi vágyam volt, hogy elolvassam a Bibliát. Tudjátok, elkezdeni Ádámnál-Évánál és meg sem állni a Jelenések könyvének a végéig. Igen ám, de ez egy olyan kihívásnak bizonyult, amivel egyedül nem nagyon tudtam megküzdeni. Egészen addig, míg az egyetemi szigor közbe nem szólt, aminek köszönhetően szerkesztő társammal ellentétben nem egy év, hanem három hónap alatt olvastam el az egész Bibliát. Most pedig itt vannak a tanulságok belőle.
A múlt héten lépett életbe az a szabályozás, miszerint a kínai kormány törvény alapján tiltotta be a Biblia online történő forgalmazását.