Életmód, Lelkiség

“A mélységekből kiáltok Uram hozzád” – A kiégésről a Bibliában

Modern világunkra nagyon jellemző, hogy sok dolog, aminek régen komoly jelentősége volt (hitvallás, család, házasság, identitás) mára sajnos elvesztette a jelentését nagy általánosságban. Ez pedig végső soron ahhoz vezet, hogy egyre több a kiégett emberi élet. Azonban találkozhatunk ilyenekkel a Szentírás lapjain is. Lássuk, ők hogyan birkóztak meg ezzel a problémával.

Még ha nem is olvastuk a Bibliát, akkor is fel tudnánk sorolni rengeteg szereplőjét, hiszen olyan személyek, mint Mózes, Dávid vagy maga Jézus nyugati kultúránk szerves részei. Viszont ha vesszük a fáradtságot, és el is olvassuk ezeknek az embereknek a történeteit, akkor láthatjuk, hogy számtalan nehézségen kellett átmenniük életük során.

Sőt, nem egy esetben látszott olyannak, mintha ők is kiégtek volna.

Bizony, Isten nagy emberei is olykor eljutottak olyan mélypontokra, amikor nem érezték jól magukat lelkileg, nem érezték Isten közelségét és támogatását, valamint létezésük értelmét. Azonban ahhoz, hogy kiégésről beszéljünk, egy folyamatosan fennálló állapotnak kell lennie az adott személy életében. Érdekes, de még így is találunk olyanokat, akik megmaradtak hosszabb ideig abban az állapotban, mégis kijöttek belőle, és visszataláltak élethivatásuk útjára. Nézzünk is meg három ilyen tipikus embert a Bibliából:

Jeremiás – „Rászedtél Uram, és én hagytam, hogy rászedj!”

Jeremiás próféta életének nagy részét az Úrért való buzgalom töltötte ki. Látomásaiban megértette, hogy a nagy jólét ellenére veszély fenyegeti Jeruzsálemet és a Választott Népet, és éppen ezért próbálta meggyőzni kortársait, még a királyt is, hogy térjenek meg Istenhez. Kezdeti nagy lelkesedése ellenére hamar szembesült azzal, hogy szinte süket fülekre talált az ő mondanivalója. Ráadásul még ki is nevették, és gyakran kicsúfolták.

Nevetségessé váltam napról napra: Aki csak lát, mind kicsúfol. Ahányszor csak beszélek, azt kell kiáltanom, azt kell hirdetnem: „Erőszak! Romlás!” Az Úr szava így mindennap gyalázatomra vált és csúfságomra. (Jer 20, 7-8)

A fenti idézetből is látszik, hogy Jeremiás is gyakran belefáradt a feladatába. Amit nem is csodálhatunk, hiszen Isten figyelmeztetését kellett hirdetnie, mely így büntetésképpen jelent meg. Az emberek természetesen nem akartak erre figyelni, hiszen jól éltek. Aztán nem sokkal később a Babiloni Birodalom leigázta az egész országot.

Mégis mi adott erőt ennek a megtört férfinak, hogy kiszálljon a kiégettségéből? Nézzük csak meg hogy folytatódik a fenti idézet:

Már azt gondoltam: Nem törődöm vele, nem beszélek többé a nevében. De ilyenkor mintha tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni. Hallom sokak gyalázkodását… De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. (Jer 20, 9-11)

Istennek szolgálni nem egy akármilyen feladat. Az egész lényünket megérinti, mert nem földi javakkal kecsegtet annak elvégzése, hanem egész létezésünknek ad értelmet. Jeremiás is tisztában volt vele, hogy nem karrierből állt prófétának, hanem megértett valamit Isten üzenetéből, amiről érezte, hogy mindenképpen tovább kell adnia, különben beleőrül a közömbösségbe.

Jób – „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”

Ugye mindenki ismeri Jób történetét? Még azok is ismerik, akik úgy különösebben nem szokták olvasni a Bibliát, hiszen több más helyen is feldolgozták már. Jób, istenfélő, vagyonos és becsületes ember volt, szinte mondhatni, hogy kora ideálja. Aki olvasta a történetének elejét arra gondolhatott (vagy gondolhat manapság is), hogy bárcsak ő lehetne Jób.

Egészen addig, amíg az ördög hatására egzisztenciális válságba nem kerül. A Gonosz Lélek meg akarja győzni Istent, hogy még a legistenfélőbb embereket is meg lehet törni. Ezért mindenét elveszi Jóbnak, a vagyonát, az egészségét, a családját, összességben az egész emberi méltóságát. Ekkor Jób is elérkezik a mélypontra, kifakad:

Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: „Fiú fogantatott.” Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye! Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség! (Jób 3, 3-5)

Nagyon kemény és súlyos szavak ezek. Olyanok jutnak ennyire mélyre, akiknek már mondhatni tényleg minden mindegy. Szinte hajléktalanná vált, egyik napról a másikra. Ráadásul megjelentek a barátai is, akik szánakozva, de a maguk igazától eltelve bizonygatják Jóbnak, hogy vétkezett, azért került ilyen mélységbe. Azonban Jóbnak volt egy komoly önismerete. Tudta, hogy ártatlan, ez mind, ami történik, csupán a dolgok szerencsétlen kimenetele.

Egyrészt ez a magabiztossága segített neki abban, hogy kimásszon a gödör aljából. Azonban ez is önmagában kevés lett volna mindehhez, ha nem találkozott volna Isten mindenhatóságával. A saját szemében ugyan igaznak látta magát, de az egyik barátja, Elihu figyelmeztette, hogy Isten előtt senki sem mondhatja magát igaznak. Jób pedig alázatosan belátta, hogy legyen bármennyire ártatlan, sosem az övé az utolsó szó, és ebből a felismerésből tudott újra felállni.

Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban! (Jób 42, 2-6)

Jónás – „vedd el tőlem az életemet, mert jobb nekem a halál, mint az élet.”

Szegény Jónással kapcsolatban mindenkinek először egy tengeri emlős, és a vele átélt kalandok ugranak be. Így adódna a lehetőség, hogy Jónás példájából ezt emeljem ki, mint a kiégés megélését, azonban mégsem így döntöttem. Jónás történetében ugyanis máshol jelenik meg ez a törés, mégpedig akkor, amikor már elvégezte a feladatát. Miután beszélt Ninivében a város bűnéről, és felszólította őket, hogy térjenek meg, elment, és magában mérgelődve tábort vert a várossal szemben, hogy premier plánban láthassa annak elpusztulását.

Miért is volt kiégve? Tisztában volt azzal, hogy az Isten irgalmas, ugyanakkor tudta azt is, hogy Ninive nem csak bűnös város, de pogány is! Két rossz pont. Elkönyvelte magában, hogy ennek már lőttek, itt már a csoda sem segíthet. De ami a legrosszabb, hogy ő maga teljesen fölöslegesen ment el, fölöslegesen volt a cethal gyomrában, mert a munkájának nem lesz semmi értelme. Sőt, adott helyzetében azt látta, hogy egész életének nincs semmi értelme.

Ekkor Isten egy nagyon szép leckét adott a sértődötten zúgolódó Jónásnak. Egy ricinusbokrot növesztett neki, ami árnyékot adott, ezért örült neki. Isten másnapra viszont ki is szárította, ami természetesen felbosszantotta főhősünket.

Ekkor az Isten így szólt Jónáshoz: „Azt hiszed, jogos a haragod a ricinusbokor miatt?” Azt felelte: „Igen, jogosan haragszom, egészen a halálig!” Erre az Úr azt mondta: „Bánkódsz emiatt a ricinus miatt, jóllehet nem is gondoztad és nem is nevelted. Az egyik éjjel felnőtt, a másik éjjel elpusztult. Hát akkor én ne irgalmazzak Ninivének, a nagy városnak, amelyben több mint százhúszezer olyan ember van, aki még nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között, és igen sok állat?” (Jón 4, 9-11)

Sokszor mi is azt hihetjük, hogy jogos a haragunk, még ha olyan dolgokat is veszítünk el, amiket könnyen szereztünk meg. Isten azonban mindennek a gondviselője, szívén hordozza minden ember problémáját. Neki jelent csak igazán nagy áldozatot hozni, hogy ne csak az apróságokat, hanem mindenki életét megmentse. Arról már nincsen történet, hogy Jónásra ez milyen hatással volt, minket azonban győzzön meg, hogy Istennek ránk is gondja van személy szerint, és ha alázatosan hallgatunk rá, akár mások által, akár a saját lelkiismeretünk által, akkor meg fogja adni a segítséget, hogy felálljunk a kiégésből.

Kiss Máté

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

3 hozzászólás

  • Válasz Filipánics Tibor 2018. 11. 22. 09:16

    Üdv!
    “nem érezték Isten közelségét ” Végre helyes a mondat!!
    “Isten figyelmeztetését kellett hirdetnie,” Ez már pontatlan.Azt hitte,hogy ezt teszi.Isten nem figyelmeztet.Leragadtunk magunknál megint.Emberek figyelmeztetik egymást,tehát Isten is tesz ilyet,logikus.Csak hogy Isten nem ember,ez nem megy a fejekbe.
    “De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll.” Ez azért jó hasonlat,mert megmutatja,hogy téves az Istenről elképzelt kép.Isten nem harcos és Isten nem áll senki mellé.(pontosabban senki ellen) Lerángatjuk a szintünkre,megint.
    “„Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” Na ez meg teljes sötétség.Ez az egyik alapja,hogy nem értitek Istent.Ezt aranybetűvel írjátok,de a kéménybe kellene korommal,nagyon megvezet ez a gondolat bennetek.
    Húú “A Gonosz Lélek meg akarja győzni Istent,” Erről regényt írhatnék,talán az “A” helyes benne.Ebben semmi sem az ami.Ebben a formában teljesen félre vezető.(ha szó szerint veszem)Amúgy nevetséges is,mert “Istent meggyőzni” akarják.Komolyan valaki feltételezi,hogy “meg lehet” győzni Istent?Kinek nézitek ti Őt?És kinek a Gonosz Lelket?Lehetne példabeszéd,de Istennel az ellenkező a hatása,mert bizony sokan ez így is képzelik.Vagy!!Direkt hülyítik a népet és gyakorlatilag minden szó mást jelent.Ez csúnya dolog.A tudást is át lehetne így vinni korokon de aki túl mélyre ás arra rádől a föld. Tehát amit nem értünk,azzal ne példálózzunk.Talán a legnagyobb hibánk az,hogy mindenáron meg akarjuk találni Istent.Keressük itt és ott,így és úgy.Magyarázzuk és kitaláljuk.Pedig Istennel egy dolgot kellene csinálni:BÉKÉN HAGYNI.
    Isten helyett magunk és mások felé kellene fordulnunk.Teljes gőzzel. Minden jót!

    • Válasz K. Mária 2018. 11. 22. 14:05

      Kedves F. Tibor!
      Hogy Istent ne lehetne meggyőzni? De mennyire, hogy igen! Annál Ő sokkal jobban szeret minket, hogy ne tenne meg dolgokat, ha azt egy szerető szív kéri (írta vala Kis Szt. Teréz). Úgy kapásból Ábrahám jut még eszembe, aki igen ügyesen meggyőzte az Atyát, nem rajta múlt, hogy a sztorinak mégsem lett jó vége. Aztán a kánaáni asszony, akinek a gonosz gyötörte a lányát és kikönyörögte Jézustól, hogy gyógyítsa meg. Zseniális egy történet!
      Lukácsnál(11.5-8) ezt mondja Jézus: „Mondjuk, hogy valamelyikteknek van egy barátja, és az éjfélkor bekopog hozzá ezekkel a szavakkal: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret, útról érkezett egy barátom, s nincs mit enni adnom neki. De az kiszól: Ne zavarj! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni és adni neked. Mondom nektek: Ha azért, mert barátja, nem kel fel, hogy adjon neki; amiatt, hogy nem tágít, mégis fölkel és ad neki annyit, amennyire szüksége van.”
      Biztos van még sok példa. Isten szívéhez a szeretet a kulcs, azzal lehet “levenni a lábáról”, az ilyentől semmit nem tagad meg – szintén Kis Teréztől, nem szó szerint. A rajongó, mindent odaadó szeretetet, ezt várja tőlünk a Mennyei Atya.
      Üdvözlettel.

      • Válasz Filipánics Tibor 2018. 11. 22. 23:56

        Kedves Mária!
        Csak egy mondatodra reagálnék: “Ő sokkal jobban szeret minket, hogy ne tenne meg dolgokat, ha azt egy szerető szív kéri ” Valóban Istent csak egy szerető szív indítja meg?Ennyire befolyásolható lenne?
        Mondat eleje pedig:”sokkal jobban” Minél jobban?Istennél nincsenek jól,jobban,még jobban dolgok.
        Sajnos Isten és magunk közé elhelyezünk egy tükröt amin nem látunk át,de magunkat annál tisztábban érzékeljük.
        (húúú,ez nagyon tettszik még nekem is.)
        Köszönöm a reagálásodat,nélküle ez nem jöhetett volna létre,megjegyzem.