Blog, Herényi Márk Barnabás

A Szentlélek másik arca

A Szentlelket mindannyian ismerjük. Hiszen nélküle lehetetlen volna Isten felé fordulnunk: „lelkünk csendes Vendége”, ahogy Szent Ágoston ír Róla, a szívünkben él, vezet bennünket az imádságban, segít értelmezni a Szentírást, a lelkiismeretünkön keresztül szól hozzánk, élteti és vezeti az egyházat, és jelen van a szentségekben.

De ez a Szentléleknek csak az egyik arca. És ahogy Jézus végtelenül mély és összetett jellemét sem lehet egyszerűen „kegyelmes és szerető” Istenként bemutatni, a Szentlelket sem lehet csupán a fenti tulajdonságai alapján igazán megismerni. Ő ugyanis sokkal több ennél. Ebben a cikkben szeretném bemutatni a Lélek egy másik arcát, ami talán közelebb visz bennünket pünkösd valódi jelentőségének megértéséhez.

A Szentlélek első említését a Szentírásban már Mózes első könyvének legelején megtaláljuk – „Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” [1] – és egészen a Jelenések könyve utolsó fejezetéig szinte minden egyes könyvben fontos szerepe van. Ráadásul, ha megfigyeljük azt, hogy rendre milyen helyzetekben, milyen körülmények között olvashatunk Róla, egy különös mintázatot fedezhetünk fel.

Mózes Isten Lelkével vezette Izrael népét a pusztában. Amikor már nem bírta tovább egyedül hordozni ezt a feladatot, Isten utasítására kiválasztott 70 vént, hogy megossza a felelősséget, és Isten ekkor „elvett abból a lélekből, amely Mózesen volt, s odaadta a hetven férfinak.”[2] A frigyláda készítőjét, Becalélt Isten betöltötte „isteni lélekkel”[3]. Izrael bíráinál – Jefténél, Gedeonnál, Otníélnél, Sámsonnál –, akiket később Isten Izrael vezetésére választott, rendre azt olvassuk, „az ÚR Lelke szállt rá, és így lett Izráel bírája.” [4] A sort folytathatnánk Saullal és Dáviddal, vagy éppen a prófétákkal – a legfontosabb hasonlóság mindegyikük esetében, hogy akire kitöltetett a Lélek, az mindig valamilyen konkrét feladatra kapta azt, soha nem önmagáért. Isten a Lelkét adta azoknak, akiket elhívott a szolgálatra.

Jézus ennek a legszebb példája, akiről Ézsaiás körülbelül 700 évvel korábban így prófétált: „Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke.” [5]

Lukács, aki az Apostolok cselekedeteinek is a szerzője, Jézus Lélekkel való kapcsolatára különösen nagy hangsúlyt fektet. Evangéliuma szerint megkeresztelkedése után – amikor a Lélek galamb formájában leszállt rá – “Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög.” [6] Máshol ezt olvashatjuk: “Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura…”[7] Jézus életét áthatotta a Szentlélekkel való szoros kapcsolat, a Rá hagyatkozás. Az Atya kivételesen nehéz feladatot bízott rá, és ő ezt a Lélek teljességében, a Lélekkel együttműködve végezte el.

Csak ezen előzmények ismeretében érthetjük meg a pünkösd valódi jelentését és célját. Az első pünkösd, amelyről az ApCsel 2. fejezetében olvashatunk, és ami igazi mérföldkő volt az Istent követők életében, már réges régen elő volt készítve. Már Mózesnél is olvashatunk erre vonatkozó próféciát: „Bárcsak az ÚR egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az ÚR!”[8]. Péter a pünkösdi igehirdetésében pedig Jóel prófétát idézi: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak.” [9] Végül maga Jézus is megígérte a tanítványoknak, hogy elküldi a Szentlelket: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek (…) a föld végső határáig.” [10]

És valóban: tíz nappal Jézus mennybemenetele után, az első pünkösdkor „mindnyájan beteltek Szentlélekkel”[11], erőt kaptak, és a Lélekkel betelve az összeverődött jeruzsálemieknek elkezdték hirdetni Jézus halálát és feltámadását, bűnbánatra és keresztségre hívták őket, a Szentlélek ajándékát ígérték nekik – és „körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk”[12]. A tanítványokat mintha kicserélték volna. Egészen pünkösdig visszavonulva, bezárkózva imádkoztak, a Szentlélek-keresztség után viszont hiába vetették őket börtönbe[13], hiába fenyegették meg őket[14], akár az életüket is feláldozva tették azt, amit