Jézus nem csak evangéliumot hagyott maga után, hanem lelkes tanúságtevőket

Sokszor találkozom azzal a helyzettel, hogy bár tudjuk, a Biblia sok ezer éves, és az egyes könyveket meghatározza a társadalmi-politikai környezet, amiben íródtak, mégis sokan tekintenek úgy a szövegekre, mintha egy egzakt történeti leírás lenne, és minden szót, ami benne van, gondolkodás, értelmezés nélkül el kell fogadni.

A Biblia könyvei közül a legtöbbet sok-sok évvel később írták meg, mint amikor a cselekmény történt (pl.: a Teremtés könyvét a Babiloni fogság ideje alatt). Így, azt is tudjuk, hogy például a legkorábbi evangélium is Jézus feltámadása után 20-30 évvel keletkezett. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon biztos minden úgy történt, ahogy le van írva? Ha fontos lett volna Krisztusnak, hogy pontosan azok a mondatok legyenek leírva, amiket Ő mondott, akkor miért nem írt ő maga egy evangéliumot. Tudjuk róla, hogy írni/olvasni tudott.

Számomra az a kérdés, hogy miért az a legfontosabb, hogy pontosan, történetileg tudjuk mi történt? Feleségünktől, barátainktól, ismerőseinktől elvárjuk, hogy ha valami felforgató dolog történt, akkor azt szóról szóra mondja el nekünk. Miért annyira fontos ez? Azt várjuk, hogy ha elmondja, akkor mi is belekerülünk abba gondolatvilágba, és együtt gondolkodhatunk, örülhetünk a másikkal. De ehhez nem feltétlenül szükséges, hogy szó szerint mi is halljuk, ami elhangzott. Például egy színházi előadás elmesélésekor sem kell nekünk is mindenképp elmenni, hogy átéljük a problémákat, hogy szembesüljünk a katarzis előtti feszültséggel. Ilyenkor a másikra hangolódunk, az ő érzéseit próbáljuk átvenni, mert hiszen ő ott volt, számára sokat jelentett, valamit elindított benne.

hirdetés

Krisztus ugyanígy nem hagyott írásokat hátra, hanem lelkes, tanúságtevő embereket, akik lelkesedésből, és az örömhír összefoglalása miatt leírták, hogy mik is hangoztak el. Éppen ezért az Evangéliumot olyan emberek írták, akik az apostolokkal való találkozásból, a Szentlélek súgására, fogalmazták meg azért, hogy aki olvassa, hallja és higgyen. Tehát az elsődleges cél az egyezések ellenére sem egy történetileg tökéletes leírás Jézusról, hanem az emberek személyes hitének fejlődése.

Ezért fontos az, hogy amikor másoknak beszélünk az örömhírről, akkor nem csak az igéket dobáljuk, hanem azt mutassuk meg, ami minket átformált, amihez meg se kell szólalni, mert látszik rajtunk.

Lábán Tamás

hirdetés