“Míg az édesapáknak az a kihívás, hogy több időt töltsenek a gyermekeikkel, hogy közelebb lépjenek hozzájuk, addig az anyáknak sokkal inkább az, hogy egy kicsit kijjebb vonuljanak a gyermekük életéből.” A gyermek személyiségének fejlődése szempontjából kulcskérdés az, hogy az édesanya fokozatosan el tudja őt engedni, az anyák mégis félnek ettől a folyamattól. Mi tud nekik segíteni az elengedésben, miért fontos, hogy jó önismerettel rendelkezzenek, és hogy van jelen Isten ebben a folyamatban? Beszélgetés Süvegesné Rudan Margittal az anyai hivatásról, férjével, Gergővel nemrégiben megjelentetett könyvük kapcsán.
anya
Mielőtt anya lettem volna, sosem gondoltam, hogy anyának lenni könnyű dolog. Azt hittem, nagyjából tisztában vagyok vele, milyen nehézségekkel jár, hiszen sokat tanultam a babavárásról, szülésről, gyereknevelésről pedagógiai és életvédelmi tanulmányaim során. Azt hittem, megbecsülöm az anyákat, mert sokat voltam bébiszitter, vannak kistestvéreim, unokaöccseim, sokat forogtam gyerekek között, és mindig tisztelettel gondoltam az anyákra akik egész nap, egész életükben csinálják azt, amit én pár órában. Az igazság azonban az, hogy ebből inkább csak azt tanultam meg, hogy mennyire nehéz bébiszitternek, nagytestvérnek, nagynéninek, gyógypedagógiai asszisztensnek lenni. De azt, hogy valójában, a zsigerek mélyéből anyának lenni milyen nehéz, csak akkor tudtam meg, amikor anya lettem.
Melyik anya ne élte volna meg a gyermekével töltött első napok szépségeit és ezzel együtt a küzdelmeit is? Bár nem a nehézségekről szokás beszélni, amikor a komatálat átadjuk nekik, a karikás szemek és a kissé bágyadt mosoly elárulja, hogy nem csak babaillat, móka és kacagás az egész nap.
Várandósságának kilencedik hetében diagnosztizálták koronavírussal az ír Danielle Martint. A háromgyermekes édesanyát rossz állapota miatt mesterséges kómába helyezték két hétre; az ikrek életben maradásáról már az orvosok is lemondtak.
Ahogy belenézek a tükörbe semmi mást nem látok, csak a hatalmas karikákat a szemem alatt. Fáradt vagyok, nagyon-nagyon fáradt. És mintha a csukott fürdőszoba ajtó egy cseppet se tompítana a gyereksíráson… Lehet azért, mert most már az agyamban is csak az órák óta tartó ordítást hallom.
Mialatt a 10 millió, élesztőjétől megfosztott, kovászos pékáruk szakértőjének országává váltunk, két “karantén-konyhás” recept elolvasása közben összeszedtem néhány gondolatot, ami engem megérintett az elmúlt hetekben.
A rácsoságyat és a rugdalózót örökölheti az új jövevény, ám a várandósság időszaka minden alkalommal mást tartogat. Sorozatomban az anyaság új szakaszának lelki útjáról számolok be.
Anyukának lenni nehéz feladat. Jó anyukának lenni azonban talán az élet egyik legnehezebb kihívása.
„Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből.” Ef 6,10
Nem könnyű anyának lenni. Az egyik legnehezebb szituáció, amit anyaként megélhetek az, amikor magamat okolom gyermekeim helytelen döntései miatt. Majdnem ilyen nehéz kitalálni, hogyan hozhatom helyre a dolgaikat. Főleg, mikor nagyon jól tudom, milyen komoly következményekkel fog járni az, amibe a gyermekem belekerült. Igen mély az édesanya szomorúsága, aki tehetetlennek érzi magát.
A felesége megkérte, hogy randizzon egy másik nővel. És ezzel megakadályozta, hogy egy életen át lelkiismeret-furdalása legyen…
21 év házasság után a feleségem azt akarta, hogy vigyek el moziba és vacsorázni egy másik nőt. Azt mondta: Szeretlek, de tudom, hogy ez a nő is szeret téged, és szeretne veled tölteni egy kis időt.