A kiságyat és a rugdalózót örökölheti az új jövevény, ám a várandósság időszaka minden alkalommal mást tartogat. Sorozatomban anyaságom új szakaszának lelki útjáról számolok be.
Már megtapasztaltam korábban, milyen egy új ember létrejöttének csodája, most is boldogan figyelem, ahogy napról napra növekszik bennem az élet. Azt hittem, ezúttal már repetázok, tudom, mire számíthatok, mi lesz a szép és mi a nehézkes. Tévedtem. Míg legutóbb vidáman faltam a kovászos uborkát gumicukorral, most nincsenek ilyen furcsa kívánságaim, viszont rosszul leszek a buszon, ami korábban nem volt jellemző. Kisfiunk magzatként a zenére reagált a legérzékenyebben, szabályosan táncolt odabenn. Kislányunk épp csak pár mozdulattal nyugtázza a hallott dallamot, viszont meglepően finom érzelmi rezdüléseimre is képes reagálni. Kis személyiségek.
A két várandósság közti különbség lelkiekben is megmutatkozik. Már anya vagyok, ezúttal nem ilyen határpont előtt állok. Azokról a témákról, amikről hihetetlen mennyiségű információt magamba szívtam kisfiamat várva, ma már “gyakorló” anyaként kialakult elképzeléseim vannak. Úgy érzem, tovább lépve sok gyakorlati kérdésen, ezúttal még jobban tudok arra hangsúlyt helyezni, mit is jelent egy élet fejlődése bennem. Persze biztosan azt is tanulnom kell majd, milyen épp ennek a kislánynak az édesanyja lenni, illetve egyszerre két gyermekre figyelni, ezt az időszakot most mégsem határozzák meg az átláthatatlan információhegyek és az egymásnak gyakran ellentmondó tanácsok.
hirdetésMost annak van itt az ideje, hogy egy új tag érkezésére készüljön fel már kisgyermekes üzemmódba állított családunk, hogy tanuljunk új módon kapcsolódni és szeretni, odaadni önmagunkat egymásnak.
Mikor 2017-ben készültem a szülésre lelkileg, általában gyertyát gyújtottam, hosszú időt töltöttem imával és a Biblia olvasásával, a csillagokat nézve beszéltem Istennel a teraszon. Mindez sokszorosan kifizetődött a szüléskor, mentálisan és lelkileg maximálisan jelen tudtam lenni. Most nincs annyi időm egyedül, mint korábban, a felkészülés szépsége mégsem veszett el. Mikor a mese és az ima után illatosra fürdetett, pizsamás kisfiam elalszik a karjaim közt, nem osonok el azonnal.
Miközben ölelem őt, belehelyezkedem a Teremtő ölelésébe.
Imádkozom, óvatos mozdulattal előhalászott telefonomon igét olvasok. Készülök lelkileg, miközben átélem, hogy két apró élet is a szívem dobogását hallgatva érzi magát a legnagyobb biztonságban.