Amit most olvasni fogtok, az se nem igazi blog, se nem egy útleírás és főleg nem reklám. Ha meg akarnám határozni a műfajt: egy spontán kiöntött élmény- és érzelem-kupac, ami még mindig nem ülepedett le, pedig 2 nappal az út vége után vagyunk. Felfoghatatlan volt!
Szerkesztőségünk több tagja is a Szentföldön tartózkodik zarándoklaton. Hamarosan olvashatjátok írásaitokat, addig azonban videóüzeneteiket mutatjuk be Nektek – íme Téglásy Nóra rövid bejelentkezése.
Evangelizálás, tanúságtétel, közösség, munkahelyi összetartás. Ezek jutottak eszembe, amikor lakótársam arról mesélt, hogy náluk van egy kis céges imacsoport. Megdöbbentő, nem?
Megrendítő a buszbaleset, mindenki erről beszél, minden médium tudósít róla, folyamatosan frissülnek az információk. A legtöbben gyerekek voltak, fiatalok, előttük az élet, életerős, vicces, sportos emberkék. Én sem vagyok sokkal idősebb… én is szeretek síelni, utazni, világot látni. Az öcsém is gyakran járt iskolai sítáborba…
Akkor ez velem, velünk is megtörténhet? Nem hagy nyugodni a gondolat…
Az élet nehéz, hát igen. Jézusé sem volt könnyű, gondolom tudjátok. Meg Jób sem volt mindig gondtalan és boldog. Lehetnek a keresztények szomorúak? Nem az van, hogy a mi életünk csak csupa áldás, és az Isten mindig velünk van? Hát nem, ha azt mondod, hogy mindig jól vagy, az nem lehet igaz!
Elárulom, kolléganőm kérdezte ezt a csapatépítő hétvégénken, amikor előkerült az alkohol.
Már akkor tudtam, hogy ez megér egy blogbejegyzést…
Tehetnék nagy újévi elhatározásokat, és tervezhetném órákon át, hogy jövőre minden más lesz. Ami eddig rossz szokás volt, azt biztos meg kell próbálni elhagyni, és még inkább törekedni a tökéletességre, az élet check list-jeinek kipipálására, még kedvesebbnek lenni, még több helyre elutazni, és még sorolhatnám.
De nem ezeket tervezem (én sem).
Tegnap Európa szerte az ártatlan gyermekek ünnepe volt, aprószentek napja. Persze a gyermekek általában ártatlanok, maximum rosszalkodnak, csínyeket követnek el, még nem tudják pontosan, hogy mi mennyire rossz. De ez a nap inkább azokról szól, akik nem juthattak odáig, hogy rosszak legyenek… innocentes martyres, azaz ártatlan vértanúk.
Pszichomókus, dilidoki… bőrkanapé… elalszik… csak a pénzem kell neki… szerintem van még pár hasonló sztereotípia, de nem ezekről szeretnék most mesélni, hanem arról, hogy én is jártam pszichológushoz. Anyukám jól ki is akadt rajta. Meg volt még, aki furcsán nézett, csalódott, meg ilyenek. Elmesélem, hogy milyen volt, és hogy nekem miért érte meg ez a kb. 1 év.
Igen, én is jártam a plázákban. Láttam, hogy kb. a Halottak napja utáni hétfőtől nemhogy a boltok, de minden folyosó is feldíszített fákkal van tele. Már mindenhol akciókat hirdetnek. A kreatív bloggerek már szeptemberben is raktak ki ünnepi bejegyzéseket. De muszáj ezen kiakadni?