Ki ne érzett volna már magányt – akár egyedül, akár közösségben? Ilyekor jusson eszünkbe: azzal, hogy megtértünk, utat nyitottunk a szívünkbe Jézusnak, és soha többé nem kell egyedül lennünk. Csak merjük közel engedni Őt, és beszélgetni Vele!

Ki ne érzett volna már magányt – akár egyedül, akár közösségben? Ilyekor jusson eszünkbe: azzal, hogy megtértünk, utat nyitottunk a szívünkbe Jézusnak, és soha többé nem kell egyedül lennünk. Csak merjük közel engedni Őt, és beszélgetni Vele!

Sokat beszélünk a szerelemről, de vajon mennyire vagyunk tisztában annak élettani és lélektani hatásaival? Mi zajlik le a szervezetünkben, és mi az agyunkban? Miért lehet az, hogy vannak házaspárok, akik évtizedek múltával is szerelmesek egymásba? Sok ilyen izgalmas kérdésről beszélt Pál Feri katolikus pap, mentálhigiénés szakember; szokásosan lendületes stílusával, szeretetteljes humorával és komoly szakmai tudásával tartotta meg előadását több száz fiatalnak.

Annyi év eltelte után is hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Isten csak a kiválasztottakat szereti, csak azokat, akik hisznek Benne. Pedig ó, mennyire tévedünk.

„Odaadtam neki a rózsafüzéremet, és azt mondtam: Imádkozzunk együtt! Megtanítalak rózsafüzért imádkozni, mert nekem nagyon sokat segít a gyógyulás útján.” Egy elgondolkodtató történet az ima erejéről.

A legtöbben az amerikai életet a filmekből, sorozatokból ismerjük, de vajon mennyi köze van ezeknek a valósághoz? Milyen az USA-ban a keresztények helyzete? Mit tanulhatunk tőlük és mi az, amit jobb lenne elkerülni? Ezekről beszélgettünk Gyenes Zoltánnal, aki több mint egy évet töltött kint, hogy befejezze a doktori kutatását. A tanulás mellett egyből keresett gyülekezetet is magának, így az ott szerzett tapasztalatait is megosztotta.

Az imádkozás, a böjt és az adakozás elengedhetetlen részei egy keresztény életének, de nem jelentik azt, hogy szent életet élünk.

Te igennel vagy nemmel szavaznál, ha egy nyílt vitafórumon találnád magad, ahol a kérdés, hogy a férfi saját kérésére, orvosi segítséggel elvehesse az életét? Az Örkény Színház Isten című darabja ezt a korántsem egyszerű kérdést tárja elénk, és hív arra, hogy közös gondolkodás után mi magunk is véleményt alkossunk. Mivel a közbeszédben is újra fontos téma lett az eutanázia, kimondottan ajánlom a darab megtekintését.

A kereszténység idejétmúlt és unalmas. A kereszténység korlátoz és gyűlöletkeltő. A kereszténység népbutító és álszent. A mai modern, „szabadelvű”, tudomány- és pénzközpontú világ gyakran illeti ezekkel a kifejezésekkel a kereszténységet. De milyen is valójában?
