2024. 01. 08.

A Nagy Ő sztárja megvallotta hitét a műsorban: nem fekszik le házasságig

Mi vesz rá valakit arra, hogy elinduljon egy műsorban, ahol nők több héten keresztül küzdenek egyetlen férfi kegyeiért? Volt egy lány, aki ilyen körülmények között is bátran felvállalta a hitét és felmutatta Istent több millió néző szeme láttára.

Madison Prewett egy átlagos amerikai lány volt, aki 2020-ban elindult a Bachelor című valóságshowban, amely Magyarországon „A nagy Ő” néven vált ismertté. A műsor lényege, hogy kiválasztanak egy híres, jóképű férfi sztárt, illetve 17 átlagos nőt. A hölgyek közül csak egyvalaki kerülhet ki győztesként. Az, aki eléri, hogy a sztár őt válassza társának.

A versenyzők közül hamar kitűnt a bájos Madison, aki végül el is rabolta az akkori főszereplő, Peter Weber szívét. Azonban amikor a sztár komolyan elkezdett érdeklődni Madison iránt, a lány őszintén elmondta neki a párkapcsolatról alkotott nézeteit. 

Miközben több millió amerikai nézte a műsort,

hirdetés

Madison elmondta, mennyire fontos számára a hit, és mennyire ragaszkodik értékrendjéhez.

Olyan társat szeretne, akire fel tud nézni a hitben. A házasság előtti tisztaság pedig számára alapérték, ezért – amennyiben Peter őt választja – nem szeretne vele lefeküdni az esküvőig. Nemcsak Peter, hanem egy egész ország döbbent le teljesen Madison szavain. Többen kritizálták a lányt, nemcsak a nézők, de a versenytársai közül is. 

Azonban mindenki legnagyobb meglepetésére Peter Madisont választotta az összes nő közül. Bár nem értett egyet a nézeteivel, beleszeretett a 24 éves lányba. Ezek után már csak Madisonon állt vagy bukott minden. 

A műsor vége felé, amikor Peter szerelmet vallott Madisonnak, és elmondta, ő a szíve választottja, a lány olyat tett, amire senki sem számított. Mivel megtudta, hogy Peter a műsor alatt intim kapcsolatba került több versenytársával is, visszautasította a sztár ajánlatát. Megvallotta, hogy őszintén vonzódott a férfihoz, összepasszolt a személyiségük és jól érezte magát vele. De nem tudja egy olyan férfival összekötni az életét, aki nem közelebb viszi őt Istenhez, hanem eltávolítja Tőle. Nem tud egy olyan területen kompromisszumot kötni, amely az identitása részét képezi. 

Nézők milliói szeme láttára Madison egyszerűen kisétált a műsorból. Zokogva, összetörten, de Isten és az értékei mellett kiállva. 

És ekkor vált Madison keresztény lányok példaképévé szerte a világon. 

Ma boldog házasságban él egy másik férfival, akivel együtt élik meg az Istenbe vetett hitüket. Történetéről könyvet írt „The love everybody wants” címmel. 

Tanácsai:

„Tedd fel magadnak a kérdést: ez Isten legjobb terve az életemre nézve? 

Ne azért randizz valakivel, amilyenné reménykedsz, hogy válni fog! Azért randizz valakivel, amilyen ember ő most!

Ha rábízod Istenre a szerelmi életed alakulását, végül a dolgok a javadra fognak fordulni – és Isten dicsőségére. 

Ne erőltesd! Imádkozz! Végig imádkozz, miközben ismerkedsz valakivel! Isten meg fogja neked mutatni, hogy ezt a fiút szánta-e neked. Csak hallgass Rá!

Mit látsz a kapcsolatotokban? Békességet? Célt? Vagy csak potenciált?

A férjemben is vannak hibák. Ahogy Peterben is voltak. De azt újra és újra felismertem, hogy a férjem egy olyan keresztény, akit érdemes követni. 

Tedd fel a kérdést: bízom annyira ennek a férfinak az istenkapcsolatában, hogy rá merjem magam bízni az életben?

Egyazon végső cél felé halad az életünk?

Mennyei hercegnő vagy! A királyok Királyának lánya!

Ne feledd: nem vagy elveszett, ha épp nincs társad! Egyetlen ember sem tudja betölteni azt az űrt, ami benned van.

Azt a szeretetet, amire kétségbeesetten szükséged van, hogy értékesnek érezd magad, egyedül Isten tudja megadni. 

Egy boldog házasság, amelyben inspiráljátok egymást arra, hogy jobban szeressétek Istent, ezek után már csak bónusz.”

Nagy Vanda

Borítókép - Fotó: CBN
Blog
hirdetés