A napokban az egyik legolvasottabb magyar internetes újságon megjelent egy cikk a monogámiáról. A reklámcéllal íródott cikket nem is a honlap szerkesztői jegyzik, és az egyik legújabb magyar filmet hivatott népszerűsíteni. A PR ügynökség egy meg nem nevezett tagja a film témájából adódóan be akarja bizonyítani a kedves olvasóknak, hogy a monogámia és a házasság intézménye mára már ódivatú, és egyszerűen tarthatatlan dolog, mely teljességgel ellenkezik az emberi természettel.
Mindig hadilábon álltam a böjttel, pláne evangélikusként. Nálunk egyetlen megtartott böjti nap van: a nagypéntek. Azonban mégis kialakult a környezetemben az egész nagyböjt megtartása, ami véleményem szerint átcsapott egyfajta versengésbe. Mivel nem kötelező, ezért nagyobb csodálat övezte azokat a személyeket, akik belevágtak. Akarva, akaratlanul ez az elismerés okoz a böjtölő emberben egyfajta elégedettséget, és könnyen átcsaphat saját magunk vállának a veregetésébe. De akkor miért is böjtölünk? Ez a kérdés égette a lelkemet és elhatároztam, hogy saját akcióba kezdek.
Imádkoztál már hitért? Vagy megelégszel azzal, ahol vagy? Nem tudom, hogy a tökéletes hit itt a földön nekünk embereknek elérhető-e, de abban egészen biztos vagyok, hogy Jézus egy teljesen más szintet vár el tőlem.
Hajlamos vagyok olykor arra gondolni, hogy hát “olyan régen beszéltem már Istennel, csak megérdemelne már egy kis időt, hogy vele töltsek”. De vajon szüksége van-e Istennek arra, hogy beszélgessek vele?
Már többször írtunk a gyónásról, hiszen rendszeresen visszatérő téma, sok kérdés van nem csak a nem-hívőkben, hanem még „házon belül” is. Csak egy kötelező kör? Minek mondjam el a bűneimet egy papnak, ha az Istennel is beszélgethetek? Kell az állandó lelkivezető vagy gyónhatok mindig másnál?
Egy olvasónk saját tapasztalatairól, a gyónás felszabadító erejéről tesz tanúságot Nektek.
Hodász András atya mesélte egyszer, mikor még oktatott gyermekeket hittanra, hogy nehéz a fiataloknak Istenről mint Atyáról beszélni. Mikor rákérdeztem, hogy miért érzi így, András válasza megdöbbentett: azért, mert az osztály nagy része számára az „apa” szó nem a biztonságot, az elfogadást és a szeretetet jelenti, hanem valakit, aki távol van, aki szigorú, aki sokszor kiabál, és nem tudja kifejezni az érzéseit. De vajon az Atya valóban ilyen apa lenne?
Egy egészen megrendítő és őszinte írás landolt a postaládánkban. 17 éves olvasónk saját tapasztalatait osztja meg az önkielégítés és pornó elleni küzdelméről.
Egyszerűen nem bírom nem megírni azt, amit tegnap tapasztaltam. Hiszen ti is írtok, hálálkodtok, örömködtök. Képzelhetitek, hogy bennünk mi van! A megnyitó beszédhez utólag csatlakozva hadd meséljem el nektek azt a sok csodát, ami a kulisszák mögött történt.