Mit kezdhet egy protestáns a rózsafüzérrel?

Izgalmas írással debütál a 777-en Tóth-Simon Károly: vajon mit kezdhet egy protestáns a rózsafüzérrel? Személyes vallomással egybekötött, tabukat döntögető blogbejegyzés.

Mindenki előtt ismert tény, hogy a római katolikusok közkedvelt imádsága a rózsafüzér. Ennek gerincét az ismétlődő Üdvözlégyek adják, melyek Jézus életének és megváltó munkájának egy-egy „titkával” egészülnek ki, melyről a hívő imádság közben elmélkedik. Szent II. János Pál pápa a Rosarium Virginis Mariae című apostoli levelében azt mondja, hogy „a rózsafüzér mondása… nem más, mint Krisztus arcának szemlélése Máriával.”

Felmerül azonban a kérdés: mit kezdhet ezzel az imamóddal egy protestáns keresztény? Az utóbbi időkben komoly érdeklődés támadt bennem azokkal az imamódokkal kapcsolatban, melyeket a római katolikus és a keleti keresztény egyházak őriztek meg és gyakorolnak (zsoltárimádság, Jézus-ima, kötött imaformák, kontemplatív imádság stb.). Azonban hosszú ideig ellenérzéseim voltak a rózsafüzérrel kapcsolatban, hiszen az egy Máriás imádság…

Néhány kérdés tisztázása után azonban protestánsként is imaéletem elmélyülését tapasztaltam meg a rózsafüzér segítségével. Alapvetően három kérdés tisztázására volt szükségem:

hirdetés

1. Helyes-e ugyanazt a rövid imát egymás után ismételgetni?

Erre a kérdésre maga a Biblia ad választ nekünk. A zsoltárok könyvében például találunk visszatérő rövid refréneket, melyeket a közösség együtt ismételt. Pl. a 136. zsoltár minden egyes sora után refrénként szerepel ez a rövid megvallás: „…mert irgalma örökkévaló” (lásd még: Zsolt 118:1-4). Másrészt Jézus esetében is találunk arra példát, hogy ugyanazokkal a szavakkal imádkozott: „Erre otthagyta őket, ismét elment, és harmadszor is imádkozott újra, ugyanazokkal a szavakkal” (Mt 26:44).

Az imádságban az ismétlést úgy élem meg, mint egy gödör kiásását.

Ugyanazokra a mozdulatokra van szükség, hogy a kívánt eredményt elérjük. Ehhez hasonlóan egy-egy rövid, többször elismételt fohász (vagy akár igevers) esetében a szavak egyre mélyebbre hatolnak az imádkozó szívében, és olyan jelentésük tárul fel, ami a felületes vagy valódi figyelem nélkül történő elmondása, elolvasása során rejtve maradt volna. Ha megnézzük a keresztény énekeink szövegét, abban is rendszeresen találunk ismétlődő sorokat, melyeket egymás után többször eléneklünk. Miért lenne hát probléma, ha ugyanezt az ember imádság közben is megteszi? A feltétel az, hogy ezt figyelemmel és szívvel tegye.

2. Helyes-e imádság közben bármilyen eszközt is használnunk?

A római katolikusok általában öt tizedes rózsafüzért, vagy egy tizedes rózsafüzér-karkötőt használnak. A keleti keresztények pedig 33, 50, 100 vagy több szemből csomózott csotkit. Hogy imádság közben helyes-e ilyesmit használni, arra ismét választ ad nekünk a Szentírás. A pusztai vándorlás során, amikor Isten népe elveszve és egyedül érezte magát, az Úr azt kérte tőlük, hogy ruhájukra készítsenek zsinórokat és bojtokat. Ezek funkciója pedig ez volt: „Ha ezeket látják, emlékezzenek meg az Úr minden parancsáról és ne kövessék gondolataikat…, hanem inkább emlékezzenek meg az Úr parancsairól, s tegyék meg azokat, s legyenek szentek Istenüknek” (Szám 15:37-41). Isten tehát azt rendelte, hogy a nép vegyen egy hétköznapi dolgot, és annak attól kezdve legyen lelki jelentősége: emlékeztesse őket az Istennek való odaszánásra.

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, be kell ismernünk, hogy sokszor kezdtünk már el imádkozni, majd azt vettük észre, hogy figyelmünk elkalandozott, s éppen a napi teendőink járnak az eszünkben az Istennel való beszélgetés helyett. Ilyenkor segíthet a figyelmünket fókuszálni egy hétköznapi eszköz, mely az imádságra emlékeztet minket (pl. a rózsafüzér vagy a csotki, melyet a kezünkben tartunk, vagy egy ikon, melyet szemlélünk). Én magam is hordok a csuklómon egy csotkit, melyre nap közben többször rápillantok, és megállok egy rövid ima erejéig.

3. Helyes-e az Üdvözlégyeket ismételni?

Ez az a kérdés, melyet a katolikus-protestáns párbeszéd a mai napig nem tudott eldönteni. És én sem érzem feladatomnak, hogy állást foglaljak benne. Inkább két egyszerű tényre szeretném felhívni a figyelmet.

Először is, vannak olyan protestánsok, akiknek nem okoz gondot, hogy elmondják ezt az imát. Nem imádják Máriát, és nem is hozzá imádkoznak, hanem a közbenjárását kérik. Másrészt azonban, ha valakinek ezt a lelkiismerete nem engedi meg, akkor nem kötelező a rózsafüzért az Üdvözlégyekkel imádkozni. Én magam például a Jézus-imát mondom, mégpedig a következő módon. Azért, hogy a rózsafüzérnek megmaradjon a „máriás” jellege, az angyali üdvözlet helyett a Magnificat első két sorát mondom: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben”. Ezt követően elmondom az egyik titkot, melyről elmélkedem, pl.: „…aki a Szentlélektől megfogant.” Majd pedig az „Asszonyunk, Szűz Mária…” rész helyett ezt imádkozom: „Urunk, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtunk, bűnösökön most és halálunk óráján. Ámen.”

Végül pedig egy személyes vallomással tartozom. Az imaéletem nagyon sokat fejlődött azáltal, hogy többé nem azt kerestem, ami protestánsként elválaszt katolikus vagy keleti keresztény testvéreimtől. Inkább igyekeztem valóban megérteni, amit gyakorolnak, és megtalálni annak módját, hogy én magam is épülhessek és áldást nyerhessek általa.

Isten pedig ezeket az imáimat is meghallgatta.

Tóth-Simon Károly

Fotó: Franciscan Media

hirdetés