Blog

Istenem, köszönöm, hogy vagy nekem!

Keresztény életünk során vannak időszakok, amikor nagyon átérezzük Isten jelenlétét az életünkben, de vannak olyan pillanatok is, amikor minden erőnket össze kell szednünk ahhoz, hogy imára kulcsoljuk a kezünket. Mégis, egy valami biztos és ez mindig is igaz marad: Isten mindig velünk van, függetlenül attól, hogy átérezzük-e ezt vagy sem.

Isten különös áldása, ha valaha megtapasztalhattuk azt az érzést, amikor annyira átérezzük a szeretetét, hogy majd kiugrunk a bőrünkből. Ekkor igazi öröm számunkra az imádkozás, legszívesebben minden egyes percünket imával töltenénk és sokkal könnyebben meg tudunk nyílni Istennek saját szavainkkal is. Szinte úgy érezzük, hogy ott ül velünk szemben, ránk néz és hallgatja minden szavunkat, sőt még a ki nem mondottakat is. Ezáltal az imádkozás is olyan dologgá válik számunkra, mintha a legbensőségesebb barátunkkal beszélgetnénk. Vasárnap lelkesen megyünk templomba, és ott is fülig ér a szánk, csak mosolyogni tudunk, mert hirtelen a világ legboldogabb embereinek érezzük magunkat. Ha pedig dicsőítésre kerül sor, legszívesebben táncra perdülnénk. A közeli barátainknak, lelki testvéreinknek akár órákon keresztül is áradozunk Istenről, de még azoknak is könnyebben beszélünk a hitünkről, akikkel nem vagyunk annyira közeli kapcsolatban, vagy akik még nem ismerik Istent, és küldetésünknek érezzük, hogy közelebb vigyük őket hozzá.

Viszont vannak olyan napok, sőt, akár hosszabb időszakok is, amikor közel sem érezzük ilyennek a keresztény létünket, ekkor a hitben járás és a lelki élet nehéz keresztnek tűnik. Talán még az is megfordul a fejünkben, hogy sokkal könnyebb lenne Isten nélkül élni, mert akkor kevésbé kellene küzdeni a kísértések ellen és mondjuk a vasárnapi templomban töltött idő helyett kényelmesebb lenne a puha, meleg ágyunkban pihenni (ez utóbbi ráadásul most a téli időszakban különösen kívánatos). Mondhatja bárki, hogy „Isten segít és veled van, csak tarts ki mellette”, de valahogy ez is olyan, mintha egyik fülünkön bemenne, a másikon kijönne, egyszerűen nem hat meg. Kedvetlenek vagyunk, még az imádkozásra is nehezen vesszük rá magunkat. Talán nagy nehezen elmegyünk vasárnap a templomba, de csak kötelességből vagy megszokásból. Habár Isten ekkor is ránk árasztja a kegyelmeit, de valahogy nem érezzük befogadóképesnek magunkat rá és nem tudjuk megnyitni kellően a szívünket.

Jézus sosem mondta, hogy könnyű lesz követni Őt, és azt sem, hogy csakis örömteli és kihívások nélküli lesz ez az út. Tudja, hogy bizony lesznek mélypontok, de ehhez megadja a szükséges erőt, mindig számíthatunk a segítségére, sosem hagy cserben, hanem velünk együtt viszi a keresztünket, akkor is, ha ezt egyáltalán nem érezzük. Isten nem engedi, hogy nagyobb teher legyen a vállunkon annál, amekkorát elbírunk. Csak gondolj bele, vajon magára tudna-e hagyni az a Valaki, aki az életét is odaadta érted, vállalva a legnagyobb kínszenvedéseket?

“Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” – János 15,13

Kereszténynek lenni sokszor tényleg nehéz, kitartás kell hozzá, de Jézussal együtt ez maga a boldogság! Igen, boldogság, hiszen tudod, hogy van Valaki, akire mindig számíthatsz, van egy Mennyei Apukád, aki minden hajszáladra vigyáz, aki a tenyerében hordoz minden nap, és a karjaival ölel magához. Lehet, hogy elesel vagy mellékutakra tévedsz, de Ő tárt karokkal vár haza, ismeri az összes hibádat és azokkal együtt szeret, mert a gyermeke vagy. Nem csupán a teremtménye, hanem a gyermeke.

Isten az egyetlen, aki olyan nyugalmat és békét tud adni a szívünkbe, amilyet senki más és amilyet sehol máshol nem találunk. Igazi áldásban van részünk, ha felismerjük, hogy Ő velünk van életünknek minden egyes másodpercében, vigyáz ránk, segít a tanulásban, munkában, gyermeknevelésben, a legkisebb dolgoktól kezdve a legnagyobbakig, ha lelkünk javára válik. Csodálatos érzés, hogy földi életünket is Isten kegyelmeiben élhetjük le!

Csendesedj el pár percre, adj hálát a hit ajándékáért! Mondj imát azokért is, akik még nem ismerik Istent, vagy keresik, de még nem találták meg!

 

Nagy Barbara

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

3 hozzászólás

  • Válasz Filipánics Tibor 2019. 01. 15. 17:25

    “egy valami biztos és ez mindig is igaz marad: Isten mindig velünk van, függetlenül attól, hogy átérezzük-e ezt vagy sem.” Nagyon fontos kijelentés.Sokszor olvasom,hogy valaki eltávolodott Istentől vagy kéri Istent,hogy ne hagyja el.Ez azt jelenti,hogy nincs tisztában a fenti gondolattal,azaz rosszul tanították.** “Ha pedig dicsőítésre kerül sor, legszívesebben táncra perdülnénk.” Mert azt gondoljuk,dicsőítés kell neki.Pedig ezernyi más és jobb mód létezik erre.** “órákon keresztül is áradozunk Istenről ” Azt meg hogyan?** “Isten nem engedi, hogy nagyobb teher legyen a vállunkon annál, amekkorát elbírunk. ” Nem engedi??? Kérdezz meg egy sikertelen öngyilkost,számára a teher elviselhetetlen volt.** Én úgy gondolom,hogy Isten jelen van,bár azt hisszük,hogy ez kevés,szerintem nincs ennél nagyobb dolog és számomra nem is kell.
    ““Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” Ez szerintem önfeláldozás és nem szeretet.Életünket lehet adni becsületből,mint a katonák.Életünket lehet adni hivatásból,lásd tűzoltók.Tehát nem kell ahhoz a szeretet,de része mindenképp lehet neki.
    “Ő velünk van életünknek minden egyes másodpercében, vigyáz ránk, segít a tanulásban, munkában, gyermeknevelésben, a legkisebb dolgoktól kezdve a legnagyobbakig, ha lelkünk javára válik.” Ez az Isten elképzelés egy őrző védő személynek felel meg.Kérdem én,ha Isten ilyen lenne,biztos ,hogy így nézne ki a világunk?
    Szerintem,ha Istenen múlnának a dolgok itt a földön,tökéletesen élnénk.Szerintem sokkal több dolog múlik rajtunk mint Istenen,szerintem.

  • Válasz Sensus Fidelium 2019. 01. 15. 20:06

    Tegyük rendbe a dolgokat.
    A három isteni erény: Hit, Remény, Szeretet. Ezek SORRENDBEN KÖVETIK EGYMÁST.
    Vegyük őket sorra.

    1) Hit. A keresztény hit, közelebbről a katolikus hit, a zsinatok és egyházatyák hite, a Jézus Krisztus alapította egyház hite. A többi hit, BELEÉRTVE a görögkeletieket (orthodox) a közelébe sem ér.
    A keresztény, katolikus hit szerint TÖBB EMBER KÁRHOZIK EL, mint amennyi üdvözül. Ez következik az Extra Ecclesiam nulla salusból, valamint Jézus szavaiból (Mt 7:13-14, Mt 22:14). https://hu.wikipedia.org/wiki/Extra_Ecclesiam_nulla_salus
    Alapvetően az, hogy több ember kárhozik el, egy sötét világot rajzol elénk, melyben a hit az egyedüli világító fáklyafény.

    A démonok NÉGY hitbéli dologtól félnek igazán:
    -Jézus Krisztus szent neve
    -Szűz Mária szent neve
    -A rózsafüzér
    -és a Kármelhegyi Boldogasszony skapuláréja avagy Barna skapuláré.

    Ki hallott a barna skapuláréról? Nagyon kevesen. Ki tudja mit jelent? Talán 1% ha tudja. A mai sátántól telített légkörben az emberek zombimódjára támolyognak, ezt az elképesztő hihetetlenül erős védelmet figyelmen kívül hagyva.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Barna_skapul%C3%A1r%C3%A9
    A Barna skapuláré hatalma minden sátáni kísértésnek ellenáll, aki ezt viseli, nem kerül az örök tűzre. Valamint Mária a halálunkat követő első szombaton kiszabadít bennünket a tisztítótűzből.

    folyt köv.

  • Válasz Sensus Fidelium 2019. 01. 15. 20:27

    2. Remény.

    Ha eléggé elkötelezettek vagyunk a hitben, akkor egyszer talán földereng, hogy talán mi személy szerint nem fogunk a pokolra jutni, ahová az emberiség, többsége jut. Aranyszájú Szt János szerint még a PAPOK TÖBBSÉGE is elkárhozik. Igen, a papok többsége. Ha ez vár a papokra, mi lesz a hívekkel?
    Ez a remény. “Talán nem jutok a pokolra.”

    3. Szeretet.
    Aquinói Szt Tamás szerint Isten színről-színre látása alapvetően intellektuális élmény, mint amikor valaki egy tökéletes szimfóniát vagy épületet, vagy egy rendkívül precíz mechanizmust (pl óramű) csodál. Szt Bonaventúra ezt vitatja, szerinte erős érzelmi, emocionális tartalom is van benne. Akármelyik is legyen, Isten csodáinak, műveinek földi észlelése az, amiről “szeretet” címszó alatt szó van. Itt a földön elkezdjük Istent észlelni, persze homályosan, de amiképpen előrehaladunk a hitben, úgy lesz ezen észlelés egyre tisztább és világosabb.

    Amit látjuk, ez egy LINEÁRIS FOLYAMAT. Hit->Remény->Szeretet. Egyikből következik a másik.

    A novus ordo MODERNISTA szemét eretnekség csak a gyagyás “szeretetet” erőlteti, nyálas csöpögős, érzelmes buzis elfajzott szennyet. Ez kb olyan mint amikor egy hollywoodi filmben (=kb minden egyes filmben) a szerelmet ill a romantikát állatias szexjelenetekkel illusztrálják.

    A sátán röhög a sok novus ordo katolikuson, akik csak “szeretetet” hajtogatják, miközben a sötétben botorkálnak reménytelenül. El vannak vágva az éltető hagyománytól, a Tridenti misétől, az élő vizek forrásától. Helyette van a buzi novus ordo mise, a protestánsok és szabadkőművesek által összeállított mise, persze a novus ordo keresztények többsége már oda se jár.
    Igazuk van, én se járnék. Erre a szarra, minek?

    A Tridenti misére kell járni, a Rózsafüzért kell imádkozni, a skapulárét kell viselni.