A karácsonyi előkészületek közül mi lehet fontosabb, mint a szívünk ünneplőbe öltöztetése. Ebben ad kedves, szívmelengető segítséget Ódor Fanna frissen megjelent könyve, a Szívöltöztetés.

A karácsonyi előkészületek közül mi lehet fontosabb, mint a szívünk ünneplőbe öltöztetése. Ebben ad kedves, szívmelengető segítséget Ódor Fanna frissen megjelent könyve, a Szívöltöztetés.

„Minden szerelem gyújtópontjában van egy átbeszélgetett este, amikor valahogy megállt az idő, a külvilág elcsendesedett, és mi ketten egymásnak úgy tudtuk megosztani önmagunkat, ahogy még soha korábban” – mondta a 777-nek adott interjúban Kigyóssy Örs és Andrea, akik képzésben lévő párterapeutaként a KétIgen Alapítványnál vezetnek családterápiás alapokon nyugvó párkapcsolat-gazdagító műhelyeket. A közel két évtizede házas, ötgyermekes párral beszélgettünk arról, milyen egyértelmű módon hívta el őket Isten a közös szolgálatra; milyen mítoszokat szeretnének lerombolni a szerelemről; és arról is, miért érdemes már a korai szakaszában dolgozni a kapcsolaton, rátalálva az erőforrásokra.

Miklós atya legújabb írása – amely ezúttal hétfőn jelenik meg – nagyszerűen illeszkedik advent kezdetéhez!

Ha újra és újra azon kapod magad, hogy egy helyzetben a legrosszabb végkimenetellel számolsz, íme 3 módszer, ami segíthet kijönni ebből a gondolkodásmódból.

A mai napig nem szeret korán kelni, mégis a gyermekkori adventek a legkedvesebb élményei közé tartozik. Vallja, hogy elsősorban saját magunktól függ, hogy milyen karácsonyunk lesz – és közben arra hívja a 777 olvasóit, hogy békességben éljük meg az idei adventet. Nagyinterjú Horváth Zoltán terézvárosi plébánossal a karácsonyi készülődésről, a jól sikerült – de nem kampányízű adventről, és arról, hogy papként hogyan hordozza imáiban a rábízott hívőket..

Ma már nagyon ritka, hogy igazán egyedül vagyunk. A befelé figyelés luxuscikké vált, a folyamatos elérhetőség alapvetéssé. De van jogunk és terünk arra, hogy időnként mégiscsak elvonuljunk és ráeszméljünk, milyen jó is tud lenni egyedül!

Papp Miklós „szokásos” vasárnap esti írásában ismét Tolsztoj naplójára reflektál – milyen az igazi és a hamis imádság, és baj-e, ha bevonjuk az érzékeket?

Elgondolkodtató posztba ütköztem Instagramon, ami arról szólt, hogy gyakran ítélkezünk mások látható bűnei fölött – miközben a kevésbé nyílt, kevésbé látható bűnökről nem ejtünk szót, szemet hunyunk felettük.
