2023. 01. 04.

Merjünk férfiként is alázatosak lenni!

Az alázatosság mint férfierény? Sajnos ez egyre ritkább manapság, legalábbis saját tapasztalatom szerint. De vajon tényleg el kell felejtenünk? Ha mégsem, akkor viszont miért éri meg nekünk, férfiaknak?

Az utóbbi években egyre inkább azt tapasztalom, hogy az alázatosság mint erény manapság nem különösen jellemző a karrierjüket kezdő férfiakra. Mondhatnám úgyis, hogy „bezzeg a mi időnkben”, de egyrészt még 31 évemmel sem érzem magam annyira öregnek, másrészt én sem voltam oda annyira az ilyen jellegű kijelentésekért (még) fiatalabb koromban. Így inkább azt próbálom összefoglalni, hogy számomra miért volt fontos, hogy az alázatosság a munkám, az életem része legyen. Hátha valakiknek jó tanácsként is szolgálhat.

Mindenekelőtt egy szentírási idézetet hoznék ide Jézustól, amelynek szerintem fontos üzenete van:

„Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát.” (Mt 11,29)

„Alázatos szívű.” Ez nem feltétlenül az elsők között van, amikor manapság arra gondolunk, hogy milyen tulajdonsága legyen mindenképpen egy férfinak. Márpedig, ha bő 2 ezer évvel ezelőtt Jézus így beszélt magáról, akkor elhihetnénk, hogy megéri alázatosnak lenni. Ez viszont nem abból áll, mint – meglátásom szerint – sokan gondolják. Pályakezdő fiatalként szeretjük megváltani a világot, minél inkább a saját elképzelésünket megvalósítani, és természetesen nagy céljaink vannak. A jó hírem az, hogy ha felvértezzük magunkat az alázatossággal, az nem zárja ki egyik fentebbi állítást sem!

Jézus – alázatossága ellenére – ha kellett, „megmondta a frankót”, dorgálni, beszólni is tudott, illetve kiállt a saját vagy akár mások igazáért. De mindig figyelt az elesettekre, a szegényekre, a rászorulókra is. Nagyon fontos volt az életében – ahogy Ő is mondja -, hogy alázatos szívű legyen. De ezzel együtt tekintünk rá manapság is erős, karizmatikus férfiként, aki életével sokunk számára példa volt. A kérdés, amelyet szerintem fontos eldöntenünk egészen fiatalon, hogy vajon én szeretnék példa lenni mások számára az életemmel? Ez persze nem abból áll, hogy sosem hibázunk és mindig tökéletesek vagyunk. Bár lehet, hogy akad olyan is, akinek ez is megy – én sajnos nem tartozom közéjük. Viszont azt már megtapasztaltam bő nyolc év alatt a munka világában, hogy az alázatosság nem hátrány! Sőt, egyértelműen fontos erény, amellyel – ha munkám, hivatásom, kollégáim felé fordulok, akkor – én is több leszek. Természetesen mindannyian szeretnénk minél jobban keresni, hogy megvalósítsuk álmainkat, de keresztény férfiként különösen is fontos figyelnünk arra, hogy

ne a „minél kevesebb munkával minél többet keressünk” csoportba tartozzunk, hanem az „alázatos hozzáállással sokkal többre juthatunk” táborát erősítsük.

Saját tapasztalatból is csak arra tudok bátorítani mindenkit, hogy férfiként is merjünk alázatosak lenni!

Hortobágyi Tibor

Borítókép - Fotó: Kevin Carden | Dreamstime.com
Blog Hortobágyi Tibor
hirdetés