A magyarok többsége barátként, régi jó ismerősként tekint a horvátokra. A közös történelem évszázadai, a vízilabda szeretete és a határon túli közösségek mellett is számtalan kapocs köt össze minket. A magyar turisták szinte már hazajárnak a horvát tengerpartra – de még a rendszeres látogatók közül is csak kevesen ismerik Horvátország vallásos oldalát.
A Föld Napján mi sem lehetne aktuálisabb, mint a gazdag ifjú története (Mk 10, 17-31). Most mi vagyunk a világ gazdagjai. Olyan jólétben, biztonságban, kényelemben élünk, amiről az emberek többsége álmodni sem mer. Vajon próbálunk méltóvá válni erre az ajándékra? A szolgálat eszközének tekintjük a jólétünket, vagy elhisszük, hogy ez jár nekünk?
Nagypéntek az a keresztény ünnep, amit legkevésbé ért a világ. Lássuk be, sokszor mi, hívők sem tudunk mit kezdeni vele. A szenvedés, a kiüresedés, a teljes megsemmisülés napja. A modern ember viszont állandó győzelmi kényszerben él, ahol mindig mosolyogni kell.
Az Iszlám Állam több mint két éves rémuralma után októberben megindult a „Jövünk, Ninive!” hadművelet a város visszafoglalására. A három vallás számára is fontos város felszabadítói a műemlékek pusztulása és a szent helyek meggyalázása mellett az elmúlt évek legsúlyosabb humanitárius katasztrófájával szembesülnek.
A globalizáció évtizedeiben nem csak gazdasági, hanem vallási téren is alaposan átrendeződött a világtérkép. A svájci Gallup közvélemény-kutató cég rendszeresen végez saját bevalláson alapuló felméréseket a világ vallásosságáról.
Kedden nem mindennapi eseményre került sor a Katolikus Egyházban: boldoggá avatták Ukon Takajama Justo 16. századi japán szamurájt. Az Oszakában tartott ünnepi szentmisén több mint 10 000 hívő vett részt. Az ország népességének alig 1%-át kitevő japán keresztény közösséget megmozgatta a különleges esemény: ez csak a második alkalom volt a történelemben, hogy Japán földjén került sor boldoggá avatási szertartásra.
Az angol szleng végtelen találékonysággal ad gúnyneveket arra az egyre gyakoribb jelenségre, amit nálunk „maga módján vallásos”-ként szoktak körülírni.
Akik szoktak vallási kérdésekről vitatkozni, gyakran találják magukat abban a versenyben, hogy ki tud több hívő, vagy éppen ateista tudóst felsorolni. Csak úgy repkednek a mértékegységek: Newton, Bohr, Ampére, Curie, Kelvin… A végeredmény pedig már önmagában mutatja, hogy mennyire értelmetlen a kérdés: valahol 42,5 – 42,5-nél szokott megállni a licit. A „fél” nem más, mint Albert Einstein.
Az Újszövetség első könyvének ez az elejtett mondata évszázadok óta lázban tartja az emberiséget. A betlehemi csillag nem csak a karácsonyi képeslapok és történetek elmaradhatatlan háttere, hanem a csillagászok valóságos Szent Grálja lett: mi lehetett valójában?
Nem sokkal az esküvő előtt József rájön, hogy menyasszonya gyereket vár – csak azt nem tudja, hogy kitől. Máté evangéliumának első fejezete egy mozifilmre elegendő konfliktust vázol fel. A dráma azonban ezúttal elmarad: Máté összesen nyolc mondatban intézi el az egész feszültséget. Lukács még csak meg sem említi, hogy ez az „apróság” bármi gondot okozott volna. József álmodik egyet, felébred, és elhiszi, hogy a gyerek a Szentlélektől van. Feleségül veszi Máriát, és egész hátralévő életében úgy neveli a gyereket, mintha a sajátja lenne. Ilyen egyszerű, nem?