A magyarok többsége barátként, régi jó ismerősként tekint a horvátokra. A közös történelem évszázadai, a vízilabda szeretete és a határon túli közösségek mellett is számtalan kapocs köt össze minket. A magyar turisták szinte már hazajárnak a horvát tengerpartra – de még a rendszeres látogatók közül is csak kevesen ismerik Horvátország vallásos oldalát.
Pedig a horvát kereszténység még a miénknél is régebbi gyökerekre vezethető vissza. A magyar honfoglalás idején az Adria partján már templomok és kolostorok épültek, és 879-ben a pápa független államként ismerte el a keresztény Horvát Fejedelemséget. Sőt, a horvátok pápai engedéllyel latin helyett egyházi szláv nyelven mondhattak szentmisét – háromszáz évvel a reformáció előtt!
A népesség 86%-a vallja magát katolikusnak, akiknek harmada hetente jár templomba. Ezzel Horvátország az EU legvallásosabb országai közé tartozik. Mindössze az emberek 5%-a tartja magát ateistának. Jelen van a Balkán két másik nagy vallása, az ortodox kereszténység és az iszlám is. A protestáns egyházak viszont nem tudták megvetni a lábukat az országban, összesen alig pár tízezer főt számlálnak.
Nem meglepő, hogy a horvát politikában is a konzervatív gondolkodás érvényesül. Természetesnek számítanak olyan jelképes dolgok, mint a vasárnapi zárvatartás, iskolai hittan, január 6-i és augusztus 15-i munkaszünet, vagy a polgárilag is érvényes templomi esküvő. Több város a védőszentjének napját is piros betűs ünnepként tiszteli. Egy 2013-as népszavazás 66-34% arányban utasította el az azonos neműek házasságát. A szocialista ellenzéki párt pedig nemrég saját elnökének nyilatkozatától határolódott el, mivel az a Vatikánnal kötött szerződés újratárgyalását szorgalmazta.
A Balkánon a horvát és a katolikus szó szinte azonos jelentésűvé vált. Néha talán túlságosan is. A szent hazafiságtól fűtött nacionalizmus túlkapásai a mai napig megosztják a keresztényeket. A horvát politika sem tud kitörni a „kommunistázás” és „fasisztázás” stílusából. Visszatérő téma az 1940-es évek náci diktatúrája, amiben papok és hívek is aktív szerepet vállaltak – mind az üldözők, mint az üldözöttek oldalán. A Tito-korszakban a vallásszabadság, a nemzeti függetlenség és a kommunistáktól való szabadulás vágya elválaszthatatlan egységbe olvadt. Az 1984-es Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus tüntetésnek is beillő szentmiséjén 400 ezren vettek részt. Hiába üldözték negyven éven keresztül brutális eszközökkel az egyházat, az új Horvátország mégis vallási alapokra építkezett.
Érthető, hogy a véres háborúval elért függetlenség után sokan hallani sem akartak az EU-tagságról. A népszavazás előtt fél évvel XVI. Benedek pápa személyesen utazott Horvátországba, hogy a csatlakozásra buzdítson. Kijelentette, hogy „a horvát nemzet kezdeteitől fogva Európához tartozik”, az Európai Unióba való belépésük pedig „emlékezteti Európát a keresztény gyökereire”.
Még nem érkezett hozzászólás