2017. 04. 14.

Nincs győzelmi kényszer

Nagypéntek az a keresztény ünnep, amit legkevésbé ért a világ. Lássuk be, sokszor mi, hívők sem tudunk mit kezdeni vele. A szenvedés, a kiüresedés, a teljes megsemmisülés napja. A modern ember viszont állandó győzelmi kényszerben él, ahol mindig mosolyogni kell.

Ha megkérdezzük, hogy mit szeretnének elérni az életben, legtöbben ezt a választ adják: boldogok akarnak lenni. A boldogság eléréséhez pedig még felsorolni is nehéz a feladatokat. Tanulni kell, párt találni, gyereket nevelni, pénzt keresni, utazni, sportolni, szórakozni – mert különben buta maradsz, egyedül maradsz, szegény maradsz, kövér leszel, ellaposodik az életed, mi lesz veled…

A világban meg kell küzdeni a boldogságért, és aki nem boldog, az vesztes.

Amíg csak lehet, mosolyt erőltetünk magunkra – ettől hisszük azt, hogy erősek vagyunk. A közösségi hálók steril világában, az egyre felületesebbé váló emberi kapcsolatok korában ráadásul hihetetlenül könnyű boldognak látszani. Így aztán mindenki meglepődik, amikor jön az összeomlás, a válság. Sokszor nem is tudunk mit kezdeni a másik bajával. Nem tudjuk, hogyan szólítsuk meg, hogyan közeledjünk hozzá. Nincs erre bevált hangulatjel. A szenvedőket jobb ötlet híján magukra hagyjuk, vagy széles kárörömmel leírjuk: ő tehet róla, hogy ide jutott.

 

hirdetés

Merj gyengének látszani

Márpedig nem lehet mindig mindenki boldog. A nagypéntekes ember számára a gyengeség nem szégyen, hanem feladat.

A szenvedő keresztény nem vesztes, hanem épp ellenkezőleg: egy lépéssel még közelebb áll a kereszten függő Jézushoz.

Ez ad értelmet az egész böjtölésnek, önsanyargatásnak – és pont ez az, amit a kívülállók legkevésbé értenek az egész kereszténységben. A hatalmas, szerető Istent könnyű elképzelni. A keresztény Isten azonban szenvedő Isten. Jézus nem szégyellt sírni Lázár sírjánál. Tanítványai előtt nem szégyellt rettegni a haláltól. Nem szégyellt az egész nép előtt kigúnyolva állni. Utolsó éjszakáján nem szégyellt az Atyánál kegyelemért könyörögni. És nem szégyellt Cirenei Simontól segítséget elfogadni. Mennyi minden, amit mi próbálunk magunkban leküzdeni, elnyomni, mint gyengeségünk bizonyítékait!

 

Nagypéntek = őszinteség, nagyvonalúság

Nagypéntek után kimutathatod a szomorúságodat, és nem kell irigyelned mások boldogságát. Jézus nem szólt le a keresztfáról, hogy minden rendben van, nem lesz semmi baj. Mélyen, a teljes kétségbeesésig megélte a szenvedést. Ezért nézhetsz szembe őszintén minden bajoddal, kudarcoddal: Jézust találod meg bennük. A válságból nem kell tagadásba menekülnöd, vagy bűnbakot keresned. Nem igaz, hogy minden rendben van az életedben. Nem igaz, hogy minden bajodról a szüleid, az iskolád, a feleséged, az ország tehet. Jézus keresztje szabadságot ad arra, hogy vállald fel magad – minden hibáddal, rosszakaróddal együtt.

A nagypéntekes keresztény ember őszinte és nagyvonalú, mert nem félti a saját boldogságát sem önnön gyengeségétől, sem mások támadásaitól.

A kereszténységben nincs elszúrt élet. Nagypénteken hosszú sorok kígyóznak a gyóntatófülkék előtt. Sokan évek, akár évtizedek óta először térnek vissza a templomba. Nem véletlenül. A mindent elengedés napja van, hogy aztán húsvét a mindent újrakezdés napja lehessen.

 

Istennek mindig terve van veled

Mindez nem csak hatalmas szabadság, hanem soha véget nem érő feladat is. Az igazi, az örök boldogság mindig csak a következő egy percen, egy órán, egy éven múlik. A kereszten függő Jézus vallásában nincs olyan, hogy én már eleget tettem.

A Máték, Zakeusok, Péterek vallásában nincs olyan, hogy „most már mindegy”.

Istennek mindig, minden helyzetben terve van veled. Ha betegen, akkor betegen. Ha elváltan, akkor elváltan. Ha függőségben, adósságban, vagy jóvátehetetlen hibával a hátad mögött, akkor úgy. Jézus meghalt érted is, és számít rád.

Kép:  Wikimedia/Pethrus

Leelőssy Ádám
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás