Két nappal ezelőtt, bevallom, irgalmatlanul felidegesítettem magam. A feleségem várandós, a kilencedik hónap végén jár. Ez már az az időszak, amikor a kismamák jelentősen lelassulnak, a mozgás mennyiségét igyekeznek minimalizálni és érthető módon apróságnak tűnő, hétköznapi dolgok is megerőltetőek számukra. Úgy adódott, hogy egy kórházi rutinvizsgálatról busszal kellett hazamennie. A Hősök terén felszállt, az érkező buszon pedig nem volt ülőhely. Ezután pedig harminc percet ácsorgott, mert egy teljes csuklós buszon nem akadt egy lélek sem, aki felállt volna, hogy átadja a helyét neki. (Bele se merek gondolni, mi történik, ha egy felelőtlen autós bevág a busz elé, a sofőr pedig satufékkel előz meg egy karambolt, aminek következtében néhány álló utas elesik, vagy megüti magát, például a hasa nekinyomódik egy kapaszkodónak…) Sajnos nem egyszeri esetről van szó, a kilenc hónap alatt (mínusz az, amikor szabad szemmel az állapot még nem megállapítható) egyetlen “férfi” sem akadt, aki átadta volna a helyét, minden esetben hölgyek siettek feleségem segítségére…
Miközben kedvem lenne minden, az akkor éppen a buszon utazó, jó egészségnek örvendő, hetven év alatti “férfival” elbeszélgetni egy kicsit, valójában általános hétköznapi tapasztalataim köszönnek vissza a történetből. A megállóban előre tolakodó harmincasok, a táskával leszállni alig tudó néniket majd’ fellökők, a “csak én számítok” felkent bajnokai, akik fittyet hánynak a közösségi érdekekre, azok, akik miatt hajlandó vagyok pesszimistán szemlélni a társadalom morális állapotát. És nem vígasztal, hogy nyugati nagyvárosokból hazatérő ismerőseim azzal nyugtatnak, hogy Párizsban például sokkal rosszabb a helyzet.
Ezek a jelenségek újra és újra felvetik bennem a “ki is a férfi?” kérdését. Milyen attribútumai vannak egy igazi férfinak? (A rend kedvéért szögezzük le rögtön az elején: véletlenül sem attól lesz valaki igazi férfi, hogy sok trófeát gyűjtött, annak a férfiasság biológiai dimenzióján kívül semmihez nincs köze…)
Szóval, ki is a férfi?
A macsó, az ultragazdag, a mindig csípőből beszóló, az állandóan kényszeresen laza? A hat mobillal nyomuló, verdából kikönyöklő, színházban is izompólóban feszítő “bajnok”?
Nem, barátaim, nem ő az!
Sokkal inkább az előzékeny, az udvarias, a bátor, a szorgalmas, aki ismeri a lovagiasság szabályait. Aki egyszerre tud gyengéd és erős lenni. Aki még tudja, hogy a hölgyeké az elsőbbség s ha már tudja, meg is adja azt. Aki átadja a helyét a kismamának, idősnek, aki felsegíti azt, aki elesett, aki átveszi a terhet azoktól, akik nem bírják. Aki nem a hangjától, hanem a jellemétől, nem a tárcájától, hanem segítőkészségétől várja, igazi arca megmutatkozzon. Aki műveli magát és ösztönzi a körülötte élőket. Akinek a belbecs fontosabb, mint a külcsín, akire fel lehet nézni, akiben meg lehet bízni.
Akinek életcélja, hogy hivatásában helyt álljon, hogy nagyszerű férj, remek apa, vagy éppen kiváló pap legyen. Aki tudja, hogy nem ő a lényeg, hanem vannak olyan eszmények és célok, amikért érdemes minden nap harcolni.
Én velük akarok tartani. És remélem, hogy mind többen velünk tartanak!
Vágvölgyi Gergely
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
1 Komment
Ez is a feminizmus hatása. Megy a hiszti, hogy a nők lehessenek katonák, tűzoltók, rendőrök, hiszen ugyanarra képesek, mint a férfiak. Ezek alapján a férfiak úgy gondolják, hogy a nők állni is tudnak a buszon.