Emlékszem, gyerekként mindig igyekeztem makulátlanul viselkedni. Ha rám szóltak a tanárok, katasztrófaként éltem meg, mintha örökre elbuktam volna. Úgy gondoltam a viselkedés a minden, a külsőségek. Kinek mutatod magad? Keresztény jókislánynak, aki csöndben és szorgalmasan üli végig a hittanórákat, és lenéző pillantásokat vet a rosszalkodó fiúkra. Pedig a rosszalkodás legalább őszinte, egyértelműen jelzi, hogy baj van, foglalkozzatok velem! Mindeközben a jókislányok attól rettegnek, hogy egyszer ‘lebuknak’.
