Interjú

Nem a bikini body tesz értékessé – interjú Gersei Csengével

Anorexiával küzdött, ma viszont már ő maga segít a lányoknak kialakítani helyes önképüket. Szolgálata keretében folyamatosan hangsúlyozza, hogy Isten pontosan úgy szeret minket, ahogy vagyunk és véletlenül sem a „bikini body” határozza meg egy ember értékét. Interjúnk Gersei Csengével, a Pure – You are called Program végzett résztvevőjével, aki az Instagramban is a misszió eszközét fedezte fel.

Minden egyes szereplésed alkalmával beszélsz arról, hogy Isten jó. Minek köszönhető, hogy ilyen fiatalon ekkora nyíltsággal teszel tanúságot róla?

Hosszú folyamat eredménye, hogy ilyen nyíltan beszélek Istenről, ami valószínűleg Tóalmáson kezdődött, ahol sokszor voltam résztvevője az Élet Szava tábornak. Az első ilyen alkalom nagy nyomot hagyott bennem, mert egy héten át arról beszéltek az előadók, hogy Isten milyen jó, ez pedig nekem korábban valahogy kimaradt. Jártunk misére a családommal, de azt az üzenetet, hogy miért is jó, az én akkori gyermeki nyelvemen nem fogalmazták meg nekem. Arról az egyszerű üzenetről van szó, hogy van valaki, akit nem láthatsz, mégis szeret, annyira, hogy a fiát is odaadta érted, sőt, el is fogad olyannak, amilyen vagy. Megtértem és elfogadtam Jézust személyes megváltómnak. Később sok helyen kerestem Istent, jártam Ez az a napra, a Felház eseményeire és igyekeztem több szolgálatot vállalni saját katolikus közösségemben is. Egyre jobban megtapasztaltam Isten létezését, aztán kezdtem azt érezni, hogy ezt már nem tarthatom meg magamnak. Rengeteget segít nekem a rendszeres dicsőítés, olyankor rendkívül közel érzem Őt magamhoz. Mindezek eredménye, hogy ma már egy nagyon erős Istenképem van és nem félek bárki előtt beszélni Róla.

Ahogy arról sem, hogy milyen szorongásaid, megpróbáltatásaid voltak…

Nem vagyok egy vékony alkat, amikor pedig tinédzser korom elején elkezdtem nőiesedni, az zsírpárnák megjelenésével járt, amit sokan szóvá is tettek. Első gyerek voltam a családban, ezért hatványozottan is szerettem volna megfelelni mindenkinek, így a külsőm változása nagy pofon volt. Hamarosan elkezdett csak a külsőm érdekelni, ami háttérbe szorította a lelki fejlődést, mindig és mindenben hibát láttam. A következő lépés az volt, hogy irreális célokat tűztem ki magam elé és szerettem volna én megoldani minden problémát, még a szüleim problémáit is, mert az a kép élt bennem, hogy én vagyok minden konfliktus forrása. Mivel persze nem tudtam megoldani a világ összes gondját, belekerültem egy mókuskerékbe, ami elkezdett felőrölni.

Mi törte meg a negatív spirált?

A családommal együtt részt vettem terápián, de nem ez volt az, amiért most beszélgetünk. Nekem kellett átformálnom a gondolkodásomat, amiben segítségemre volt a családom, amely kereteket adott. Sokat segítettek, hogy végre rájöjjek; nem egy szelet csirkemell elfogyasztása alapján dől el, hogy milyen ember vagyok. Ahogy gyógyultam, felismertem, hogy több célt érek el, ha valóban élem az életemet, ha kifelé is figyelek. Ekkor találtam rá a Pure-ra, ami a végső löketet adta. Elkezdtem én is foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy a lányok a XXI. században hogyan tudják valóban megélni azt az ajándékot, hogy nők. Elkezdtem válaszokat kapni arra a kérdésre, hogy mit kezdjek a nőiességemmel, és megtanultam felvállalni azt, hogy ki vagyok. Itt jöttem rá, hogy

Isten úgy szeret, ahogy vagyok és ő igazán értékesnek lát engem.

Nem véletlenül alkotott ilyennek, nem véletlenül adta a talentumaimat, ezek pedig sokkal többet érnek, mint az, hogy pontosan hogy nézek ki.

Írtál arról, hogy a társadalmunkban az önutálat és az önostorozás mindennapossá válik. Szerinted hogyan tudunk ebből kitörni?

Nagyon nehéz lesz, mert amíg jelen van, addig ennek a jelenségnek hatalmas befolyása van mindannyiunkra. Ez egy mindennapi harc, amit meg kell küzdenünk, újra és újra tanúsítva, hogy megéri, mert nem azáltal leszek értékes, hogy nyáron bikini body-m van, hanem azáltal, hogy megvalósítom Isten rólam szóló tervét. Tényleg kell az, hogy mind ugyanúgy nézzünk ki? A nők felé megfogalmazott elvárás márpedig ezt sulykolja: csak akkor vagy szép, ha nagyon vékony vagy, szép a bőröd, divatosan öltözködsz…

Holott ez az idealizált kép sokak számára nem elérhető…

Egy alkalommal az egyik húgom bevitte a mérleget a szobájába, majd, amikor visszatért, látszott rajta, milyen feldúlt. Leültem vele beszélgetni – hát persze, hogy néhány újabb kiló volt a probléma, amitől kétségbeesett. Nagyon össze volt törve, bénának és csúnyának tartotta magát. Elmondtam neki, hogy a családja feltétel nélkül szereti és elfogadja, hogy a barátai szintén szeretik őt.

„Olyan jó, hogy a családunk tagja vagy!”

– ez a mondat sokszor csodákra képes.

A saját bőrödön tapasztalhattad az ellentétét is, amikor az, ami elhangzik, nem épít, hanem rombol.

Még gyerek voltam, amikor egy születésnapi zsúron egyszer csak egy fiú fennhangon azt vágta a fejemhez, hogy úgy nézek ki, mint egy bálna. Síri csend lett, senki nem szólalt meg, de mindenki ránk figyelt. Ebben a döbbent csendben csak annyit tudtam mondani; „igen, az vagyok”, mert azt tanították otthon, hogy ezzel kell leszerelni a szúrkálódókat. A valóság azonban az volt, hogy ez a mondat rettentő sebet ejtett, annyira élt bennem az okozott szégyenérzet, hogy sokáig ki sem tudtam mondani azt a szót, hogy bálna…

Miután megtapasztaltad a személyes kommunikációban rejlő veszélyeket és esélyeket is, mennyire tudod kamatoztatni mindezt a tapasztalatot, amikor lányok fordulnak hozzád tanácsot kérve?

Törekszem rá, hogy mindenkit építeni tudjak és mindenkihez szeretettel tudjak fordulni. Itt kanyarodunk vissza Istenhez:

Isten a szeretet, ha pedig ő úgy szeret engem, ahogy vagyok, mi jogon beszélnék én bárkivel előítéletesen, vagy gonosz módon?

A másik ember ugyanúgy Isten gyermeke, mint én. Mi értelme van utálni a másikat, vagy haragudni bárkire?!

Ha mindez nem lett volna elég, egy betegséggel is meg kellett küzdened, ami szintén sok lányt érint világszerte. Ebben hogyan segített az Istenbe vetett hited?

„Sikerült” átesnem a ló túlsó oldalára… Amikor a betegség elkezdődött, nagyon magamba fordultam. Az alapvető kötelességeimen túl nem voltam jelen igazán sehol. Amíg utálattal fordultam magam felé, addig egyfajta azonosulást éreztem a külvilággal, amiről meggyőződésem volt, hogy ugyanúgy utál engem. Tehát ördögi módon ez vált a komfortzónámmá. Rettentő frusztráló volt ráállni a mérlegre és látni, hogy azzá válok, amitől szabadulni akartam, megint a súlyom határozza meg, hogy ki vagyok. Aztán megtapasztaltam azt, amiről Ady írt, hogy mikor már teljesen egyedül éreztem magam, szép csendben átölelt az Isten. Megtapasztaltam, milyen ereje van annak, ha kérem őt és hívom az életembe. Rádöbbentem, Isten mennyivel hatalmasabb, mint a bűneim, vagy a betegségem, és elhatároztam, hogy minden egyes nap tudatosan dönteni akarok mellette. És nagy ajándék, hogy minden nap érkezik válasz.

Ahhoz mit szól a környezeted, hogy minderről ilyen nyíltan teszel tanúságot?

Hatalmas támogatást kapok tőlük, főleg a családomtól. Nagyon örülnek, hogy nem visszaesek, hanem másokat támogatok abban, hogy meggyógyuljanak, hogy elkezdjenek úgy tekinteni magukra, ahogy az értékeik alapján mindig is kellett volna.

Tanúságtételeid, szerepléseid után egyre több lány kezd el követni Téged a közösségi médiában, ami hagyományosan nem annak a terepe, hogy a valódi arcunkat mutassuk. Ugyanakkor Te ebben is missziós lehetőséget fedeztél fel és az Instagram-oldaladon is a helyes önkép kialakítását segíted.

Akik személyes találkozás után kezdik el követni az oldalamat, már kapnak valamit abból, ami valójában én vagyok. Részben nekik, részben viszont azoknak, akikkel egyáltalán nem ismerjük egymást, azonban szenvednek hasonló problémák miatt, indítottam egy sorozatot – ebben azt próbálom segíteni, hogy őszintén éljék az életüket és legyenek azok, akik valójában. Eleinte nekem is nehézséget okozott mindez, mert a közösségi oldal arról szól, hogy minél trendibb legyél és én nagyon mást üzenek. A célom, hogy esztétikus, de hiteles és őszinte oldalt vezessek, ami sokaknak segítségére lehet. Szembe úszva az árral, filterek és képszerkesztő programok nélkül akarok kommunikálni és nem szeretnék olyat mutatni magamból, ami nem én vagyok.

Fontos, hogy önazonosak maradjunk!

Továbbá nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy ezt nem a figyelemért, az önbizalmam növeléséért vagy a hírnévért kezdtem el, hanem azért, mert fél évnyi bizonyosságért imádkozás után még mindig Isten elhívását érzem nap mint nap arra, hogy felnyissam az emberek szemét és formáljam a szívüket. A képeim alatt írok a napi harcaimról, arról, hogyan élem meg a hitemet és a küzdelmeimet. Szeretném megérinteni vele a lányokat.

Mára eljutottál az önutálattól odáig, hogy boldog párkapcsolatod van…

…sőt, odáig, hogy merek ebben a kapcsolatban önmagam lenni, amit valaki elfogad és pontosan így szeret, sőt, ezt nem fél hangoztatni sem! Ez annyira felszabadító érzés! Azáltal, hogy magamat elfogadtam, felfedeztem, hogy valójában mások is elfogadnak és szeretnek engem. Nem engedem, hogy a közvélemény befolyásolja a testemről való gondolkodásomat.

Mit gondolsz, mitől lesz igazán keresztény egy párkapcsolat?

Attól, hogy hárman vagytok benne: nem csak a házasságba, hanem már a párkapcsolatba is meg kell hívni Istent és szerepet kell szánni Neki. De szeretném hangsúlyozni a fontosságát, hogy

mielőtt egy kapcsolatba belevágunk, ismerjük meg saját magunkat, vállaljuk azt, akik vagyunk,

és tanuljuk meg szeretni magunkat, mert ez a három tényező hiányozni fog a kapcsolatban, ha nincs meg már előtte. Persze annak tudatában szeretem magam, hogy az erősségeim mellett tisztában vagyok a gyengeségeimmel is és tudom, hogy dolgoznom kell rajtuk. Úgy kell tekintenem magamra, mint Isten kertjére; nem feltétlenül virágzik minden egyszerre, nem ugyanolyan illatos az összes, de mégis minden úgy nagyszerű benne, ahogy el lett ott ültetve.

Vágvölgyi Gergely

 

A 777 korábban interjút készített a Pure vezetőjével, Kis Brigittával is. A beszélgetést itt olvashatjátok el

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás