Blog, Igehirdetés

Beszélnünk kell a bűnről – 3. rész – …Miképpen mi is megbocsátunk

Ma este legszívesebben azt mondanám, hogy hallottátok, mit mond Jézus, most azért menjetek el, keressétek fel azt, aki tartozik nektek, aki vétkezett ellenetek, akire haragusztok, és mondjátok meg neki: nem haragszom rád, elengedtem a tartozásodat, megbocsátottam neked. Ennyi a ma esti prédikáció. Mert boldogok, akik hallgatják, de még boldogabbak, akik meg is tartják, akik megcselekszik Isten beszédét. Meg azt ist mondta a mi Urunk egyszer az ő tanítványainak, hogy ha odaviszed ajándékodat az oltárra, Isten elé, és közben eszedbe jut atyádfia, hogy valami rendezetlen ügy van közöttetek, akkor hagyd ott az ajándékodat, eredj, békülj ki a te atyádfiával, és csak azután gyere vissza, hogy odatedd ajándékodat az oltárra. E nélkül hiába mész oda Istenhez, hiába viszel neki bármit, hiába teszel érte bármit, nem néz rá, nem fogadja el.

Szeretett Testvéreim, olyan komoly ez, hogy Jézus nem egyszer beszélt róla. Nemcsak itt, az adós szolga példázatában mondja, hogy „ha szívetekből meg nerm bocsáttok atyátokfiának, az én mennyei Atyám sem bocsát meg nektek”, Nemcsak itt tanítja, hogy aki maga nem tud az embertársának megbocsátani, az maga sem számíthat bocsánatra Istennél, hanem még abban az imádságban, amire tanított minket, a mi mindennapi imádságunkban, a Miatyánkban is így tanít imádkozni: Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Láttuk az eddigi estéken, hogy a példázat első részében arról volt szó, hogy a reménytelenül eladósodott szolga mérhetetlenül nagy ajándékot, a jogos büntetés helyett kegyelmet kapott: Az Úr elengedte minden tartozását. Ilyen a mi Urunk, Istenünk, a bűneit jóvá tenni, megfizetni nem tudó embernek – nekünk – elengedte a tartozásunkat, kegyelmet adott, felszabadított minket bűneink nyomasztó adóssága, terhe alól, és elbocsátott minket, hogy megszabadulva a múltunktól, esélyünk legyen egy új életre.

Nem tudom, mit érezhettek azok a moszkvai túszok, akiket fogvatartóik szabadon engedtek, mit érezhettek, különösen azután, hogy végül a túszdrámában vagy kétszázan meghaltak. Arra gondolhattak, hogy én is köztük lehettem volna, ha szabadon nem engednek, most talán én is halott lennék. És talán úgy érezték: ajándékba kaptam az életemet. És ez az érzés egész hátralévő életfolytatásukra, magatartásukra, életformájukra, életszemléletükre hatással lesz. Mert lehetetlen, hogy aki ajándékba kapta az életét, az ott és úgy folytassa, mint azelőtt.

Ezt gondolnánk arról az adós szolgáról is, aki kilép a királyi palota kapuján.

Jézus azonban meglepően mondja tovább a történetet. Mert alighogy ez a szolga kilépett az ajtón, alighogy elindul élete nem is remélt további folytatásának útján a mindennapi életbe, az a boldog, felszabadító érzés, ami az előbb még betöltötte, egyszerre semmivé lesz.

Egyszerre csak meglátja egyik szolgatársát, akinek régen valami egészen kis összeget adott kölcsön. Legalábbis ahhoz képest, amivel ő tartozott az urának, tényleg kis összeg volt az, amivel a társa tartozott neki. A tízezer talentum és a 100 dénár úgy viszonyul egymáshoz, mint hatvan Millió napszám értéke a száz napszám értékéhez. Az ő elengedett adósságának az egy hatszászezred része. Az övé megfizethetetlen, törleszthetetlen volt, ezt a másikat száz napi munkával törleszteni lehet. És most ez az ember ugyanolyan szituációba kerül kollégájával szemben, mint az előbb a király ővele szemben, azzal a különbséggel, hogy itt sokkal jelentéktelenebb tartozásról van szó. Ha nem ismernénk Jézus példázatát, és nekünk kellene kitalálni, hogyan is folytatódik, nem gondolnánk arra, hogy : és akkor az a szolga a nyakába borult az ő adósának, és azt mondta; képzeld, milyen nagy öröm ért, az úr elengedte a tartozásomat, én is elengedem most a tiédet, felejtsük el, gyere, ünnepeljük meg ezt a nagy napot.

De hát Jézus nem így folytatja, mert ő nagyon jól ismeri, hogy mi lakik az emberben, mi lakik bennünk, és tudja, hogy nem így szokott a dolog folytatódni, hanem egészen máshogy. Mégpedig úgy, hogy a szolga elkapja a társát, megragadja és azt mondja: Hé, te tartozol nekem, fizesd meg, most, azonnal. És hiába könyörög a másik, ugyanazokkal a szavakkal, amikkel ő könyörgött csak egy félórával ezelőtt még a királynak, hiába, hogy ráadásul ez a könyörgés, a türelem, a halasztás kérése reális, az, aki az előbb még a bűn és a kegyelem mélységeinek és magasságainak élményében részesült, hajthatatlan. Ami jár nekem, az jár. Adós, fizess. Nincs türelem, nincs kegyelem, nekem jogom van ahhoz, hogy megkapjam, ami jár nekem. Hát, igen. Joga, kétségtelenül van. A jog, az igazság mellette áll: Aki tartozik, az fizessen. Jog szerint tehát igaza van, de erkölcsileg nincs igaza. Mert felháborító az, mint ahogy fel is háborodnak azok, akik látják, tanúi ennek az esetnek, hogy ő, aki éppen az előbb élte át a kegyelmet, ilyen kegyetlen legyen.

Itt érthetjük meg, hogy mi a különbség a világ fiai és Isten gyermekei között, a nem hívő és a keresztény ember között.

A világban a jog, az igazság, a megfizetés törvénye a rend. És kell is, hogy érvényesüljön ez a rend, hiszen mi lenne a világgal, az emberiséggel, ha az igazság nem érvényesülne, ha a jognak nem lenne ereje? Úgy elborítaná a bűn, a szenny a világot, hogy hamarosan elpusztulna. Kell tehát a rend, az igazság, a jog, a törvény, kell, hogy a bűnös elnyerje büntetését. De az Isten világában, az Isten országában más a rend. Jézus arra figyelmezteti egyszer tanítványait, hogy a világban a hatalmasok uralkodnak, de ne így legyen közöttetek – mondja Jézus. És azt is tanítja nekik, hogy ha a ti igazságotok felül nem múlja a törvénytudók igazságát, akkor nem lehettek Isten országának polgárai. Mi ez a több igazság? A jognál, a visszafizetés, a megbüntetés törvényénél nagyobb igazság? Ez a kegyelem, a megbocsátás igazsága. És ettől vagyunk keresztények, Jézus tanítványai, Istennek, a mi irgalmas, kegyelmes mennyei Atyánknak gyermekei. Attól, hogy nem csak követelni, behajtani, igazságot érvényesíteni van jogunk, hanem jogunk van elengedni, megbocsátani is. És csak az Isten gyermeke, aki ezt a jogát gyakorolja, ahogyan Isten is gyakorolta ezt a jogát ővele szemben. Ez a megbocsátás következménye, ez az új élet, az új, megtisztult szív jele. Azt tenni a másik emberrel, amit Isten tett velem. Ha nem ezt teszem, akkor Isten azt teszi velem, amit én teszek a másik emberrel. Nem lehet kettős erkölccsel élni. Nem lehet úgy, hogy ha én megbántom Istent, tartozom neki, azt bocsássa meg, de ha minket megbántott valaki, ha ellenünk vétkezett, azt én nem tudom megbocsátani.

Az ilyen ember nem Isten gyermeke. Nem keresztény, hanem álkeresztény. Önmagával ellentmondásba került, kettéhasadt erkölcsű, skizofrén keresztény. És Isten nem tűri ezt, hanem azt az irgalmasságot, a kegyelmet, a bűnbocsánatot, amit én nem gyakorlok az embertársammal szemben, azt visszaveszi.

Félelmetes üzenete ez a példázatnak; a kegyetlen szolga visszakerül a király elé és a király visszavonja a kegyelmét tőle. Ijesztő, amit Jézus mond Istenről, a szerető Atyáról. A kegyelmet, a bűnbocsánatot el lehet veszíteni, semmissé teszi Isten. És hogy nyomatékossá tegye ezt, Jézus a példázat után még egy mondattal alá is húzza: Így fog bánni az én mennyei Atyám is veletek, ha szívből meg nem bocsáttok embertársatoknak.

Szeretett testvéreim, értitek, miért kezdtem ezt az igehirdetést azzal, hogy legszívesebben csak annyit mondanék most: menjetek el, keressétek fel azt, aki tartozik nektek, aki vétkezett ellenetek, akire haragusztok, és mondjátok meg neki: nem haragszom rád, elengedtem a tartozásodat, megbocsátottam neked?

Azért, mert ha ezt nem teszed meg, akkor hiába hallgattad az evangélizációt, hiába voltál boldog tegnap este, hogy neked is elengedte Isten a tartozásodat, a te bűneidet is eltörölte Jézus vérével. Ha nem bocsátasz meg annak, aki vétkezett ellened, akinek számon tartod az adósságát, akire haragszol, akkor neked sem bocsátott meg Isten. Ha nincs következménye az életedben annak, hogy vetted a bűnbocsánatot, a kegyelmet, akkor Isten visszaveszi azt tőled.

Nem lehet kétféle erkölcs, kétféle törvény szerint élni, nem lehet Istennel szemben a kegyelem, az emberekkel szemben a jog és az igazság, a megfizetés törvénye szerint. Csak egyféle törvény szerint lehet élni. Vagy kegyelem, vagy törlesztés.

Ha Istennel szemben a megbocsátás kell, akkor ez legyen az emberekkel szemben is. És ha emberekkel megfizettetem, amivel tartoznak nekem, akkor Isten is meg fog fizettetni velem mindenért. Vagy a világ törvényét vállalom, vagy Isten országának törvényét. Vagy a világ fiai közé tartozom, vagy Isten gyermekei közé. De kettős állampolgárság nincs az Istennél.

Kemény tanítás, kemény lecke ez Jézustól. Nem csoda, ha nehezen fogadjuk be, mint ahogyan nehezen fogadták be még Jézus tanítványai is. Hiszen mi a világ fiainak születtünk, ösztöneinkben van a megfizetés, a törlesztés, az adósságbehajtás. Ha valaki a tyúkszememre lép, nem kell gondolkodnom, hogy most mit tegyek, reflexből visszalépek. Ha megbántanak, máris ott a szó a számon és visszabántok. Ha megsértettek, az első adandó alkalommal sértek én is. Ha rosszat tettek ellenem, nem felejtem el, és megtalálom a módját, hogy visszafizessem. A jólneveltség, az úri viselkedés, a vallás legfeljebb bevonja mindezt egy kis mázzal, de mihelyt jön egy krízishelyzet ez a máz lepattogzik. Gondoljunk csak arra, otthon, családban, munkahelyen, hogy tudunk viselkedni, milyen indulatosan, gyűlölködően, ítélkezően, igazságot, büntetést követelően, mi, akik vasárnap itt hallgattuk az igét, itt térdeltünk az úrvacsora oltáránál, akik talán még reggel is Bibliát olvastunk, imádkoztunk, és a krízishelyzetben kiborul a szívünk és meglátjuk, mi van benne valójában.

Ezen csak a megtérés segít. Ha lelkileg megváltozunk. Hogyan történik ez meg? A mi erőfeszítésünkből, változni akarásunkból semmiképpen sem. Jézus az Atyához vezet minket és azt mondja:

Ha te igazán komolyan veszed azt, hogy milyen vagy, hogy milyen gyakran megbántod az Istent, és hogy minden reggel és minden este mégis szabad kérned: Bocsásd meg a mi vétkeinket”, és megkapod a bocsánatot, ha ezen egy kicsit elgondolkozol, hogy ez a te Atyád részéről mennyire nem természetes, akkor felfogsz valamit abból, hogy másként is lehet élni.

És akkor nem erős akarat és önfegyelem kérdése lesz, hogy te is megváltozol, megbocsátasz, hanem valami kicsit továbbadsz abból, amit kaptál. Abból a kegyelemből, abból az elnéző, megbocsátó szeretetből, amit az én Atyám minden nap ad neked. Kezdd el továbbadni, és megváltozik a szíved, megváltozik az életed, és megváltozik az emberekhez való viszonyod.   Ámen.

Balicza Iván

Még nem érkezett hozzászólás